Emlékkiállításon az Ady József-életmű

Barátai, pályatársai, tisztelői emlékezhetnek az egykori grafikusművészre, Ady Józsefre. A jeddi születésű művész 1991-ben hunyt el, halála után 20 évvel nagyszabású kiállítással emlékeznek rá és életművére.

Szász Cs. Emese

2011. július 11., 17:282011. július 11., 17:28

2011. július 11., 17:392011. július 11., 17:39

A marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben számos Ady József-alkotást állított ki a Maros Megyei Múzeum. A szervezés jó részét az egykori festő pályatársa és barátja, a művészek világában egyszerűen csak Judókának szólított Szabó Zoltán vállalta fel.

A Marosvásárhely melletti Jedden született festőművészt nem csak a képzőművészet érdekelte, sőt mondhatni véletlenül lett festő. Előbb a művészeti líceum zene szakára felvételizett, de rajzra jutott be, így kezdett festegetni. Az irodalommal is kacérkodott, néhány verse nyomtatásban is megjelent. Bár tanulmányai során, elemi szinten, már foglalkozni kezdett a képzőművészettel, mégis csupán a katonaságnál döntötte el véglegesen, hogy képzőművész lesz. Ötször felvételizett a a kolozsvári főiskolára, majd kitűnő eredménnyel 1975-1979 között végezte el a festő szakot.

Ady József fiatalkorát Marosvásárhelyen, egyetemista éveit és utána még néhány évet Kolozsváron töltött, majd Magyarországra költözött. Életművét ilyen szinten három nagy szakasz határozza meg – mutatott rá a kiállításon Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész. Kolozsváron a Román Operánál dolgozott, de 7 év alatt mindössze 3 plakátot terveztettek vele. Miután áttelepült Magyarországra, alkotói korszakának legintenzívebb periódusát élte meg, igaz, akkor már közeli halálának tudatában dolgozott az 1991. november 19-én, alig 41 évesen, fehérvérűségben elhunyt a művész.

Az emlékkiállítás a hónap végéig látogatható a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Lakóházhoz és melegházhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat

Görgényszentimre községben lakástűzhöz, Marosszentannán egy melegházban keletkezett tűzhöz riasztották a Maros megyei életmentőket pénteken kora délután.

Lakóházhoz és melegházhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat
Hirdetés
2025. december 26., péntek

A Liliomfival búcsúztatják az évet Marosvásárhelyen

Szigligeti Ede Liliomfi című darabjával búcsúztatja az óévet és köszönti az újat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az előbemutatóra és a bemutatóra elfogytak a jegyek, de a január elejei előadásokra még van pár szabad hely.

A Liliomfival búcsúztatják az évet Marosvásárhelyen
2025. december 25., csütörtök

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron

A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron
2025. december 25., csütörtök

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is

Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
Hirdetés
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
Hirdetés