Egy vörös vércse megmentése

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Sérült madarat hoztak be hétfő délelőtt szerkesztőségünkbe. Egy szerelőcsapat talált rá a csíkszeredai Tó utcában, mint mondták, a földön feküdt, bal szárnya sérült volt.

Péter Beáta

2014. május 19., 16:252014. május 19., 16:25

2014. május 19., 16:282014. május 19., 16:28


Egy dobozban szállították be hozzánk, elsőre azt gondoltuk, hogy ölyvfióka. Kérésünkre Demeter László biológus is bejött szerkesztőségünkbe, ő tájékoztatott, hogy tulajdonképpen egy vörös vércsére találtak. A vörös vércse (Falco tinnunculus) a madarak osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj – írja a Wikipédia.

Demeter László egy rongy segítségével kiemelte a madarat a dobozból, a megriadt állat erre éles karmait is megmutatta. Szárnyaival csapkodott, jól látszott, hogy a bal szárnya sérült. A biológus kérdésünkre, hogy mit adhatnánk enni a madárnak, elmondta, egeret és tücsköt is fogyaszt, viszont valószínű, vízen kívül nem fogad el semmit ebben az állapotában. Egy székelyudvarhelyi állatorvosoz ajánlotta elvinni, aki sérült madarakat is el szokott látni.

Időközben Csonta Lászlót, a Zöld Székelyföld Egyesület elnökét is felhívtuk, hogy mi a teendő, ő Szabó Szilárdhoz, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség természetvédelmi osztályának munkatársához irányított. Az ügynökség munkatársai hamarosan eljöttek a szerkesztőségünkbe. Elmondták, ritka, hogy valaki felhívja őket ilyen esetben, inkább elpusztítják a sérült ragadozó állatot. Tőlük tudtuk meg, hogy a vörös vércse az egerésző ölyv után a második leggyakoribb ragadozó madár a vidékünkön. A hozzánk behozott felnőtt hím vércse véleményük szerint nem volt rossz állapotban, viszont a szakszerű ellátás mindenképp szükséges. Átadtuk nekik hát a madarat, amely a székelyudvarhelyi Köbölkúti Loránd Béla állatorvoshoz kerül hamarosan, aki indokolt esetben a marosvásárhelyi Milvus Madárvédő Egyesület madárkórházába viszi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés