Bár a tavasszal még ötnaposra tervezték, mégiscsak három napig zajlik a 9. Mikházi Csűrszínházi Napok, a szűkös költségvetés ugyanis csak ennyit tett lehetővé. Idén július 1–3. között zajlik a fesztivál és körülbelül 15 000 lejes költségvetésből gazdálkodik.
2011. június 15., 17:462011. június 15., 17:46
2011. június 15., 17:552011. június 15., 17:55
A Mikházi Csűrszínházi Napok idén először kapott tematikus jelleget: a folklór, a hagyományőrzés, a népművészet köré szerveződnek a háromnapos rendezvény programjai, amelyeket már napok óta hirdet a Mikházi Csűrszínház Egyesület. A tematikájához hűen lesz táncház, népi műsor és népművészeti bemutató szép számmal.
Nemzetis előadás nélkül
Előadással lesz jelen Mikházán a Maros Művészegyüttes, a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes, valamint a magyarországi Forrás Színház is. Igaz ez évben először nem lesz előadással jelen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, csupán felszereléssel, emberrel segíti a rendezvényt. „Sajnos az idei évadban nem volt olyan előadás, amely talált volna a népi jellegű fesztiválunkhoz” – magyarázta a főszervező, Szélyes Ferenc. Mindemellett egyszemélyes előadások, székely népballadák is lesznek műsoron, de az sem jár rosszul, aki gyerekkel menne szórakozni a Csűrszínházba: a Garabonciás Egyesület játékokkal foglalja le a legkisebbeket is, amíg a szülők kirándulnak, vagy előadást néznek, valamint az Ariel Ifjúsági- és Bábszínház is kiviszi Mikházára a Csipkerózsika című előadását.
Erdély egyik csodája Mikházán
A fesztivál fő meghívottja Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató lesz, aki a válaszúti kiállítása anyagát két hónapra kölcsönadja a Csűrszínháznak. „Erdély egyik csodája az a kiállítás, főleg hogy rólunk szól, a mi hagyományainkat mutatja be” – fogalmazott Szélyes, aki nem csak a kiállításnak örül, hanem Kallós Zoltán személyes látogatásának is. Ha pedig minden sikerül, ősszel megnyitják a mikházi tájházat is. A Csűrszínház Egyesület adományokból valósítja meg, megtudtuk, hogy már különböző szőttesek, szövőszék érkezett is az egyesülethez.
A programot idén is kiállítások gazdagítják: a Marosvásárhelyi Fotóklub népművészeti tematikájú fényképkiállítással érkezik Mikházára, Novák József címereit állítja ki, de lesz kézműves vásár és mesterségek vására is a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezésében. „Az agro-kultúra és a kultúra közel állnak egymáshoz: egyik a fizikai táplálékot, a másik a szellemi táplálékot biztosítja” – magyarázza mosolyogva az RMGE Maros elnöke, hogy miért is vesznek részt ezen a rendezvényen.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
Egy személyt súlyos, kettőt közepesen súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szombat hajnalban Szászrégenben, miután közúti balesetet szenvedtek.
Mégsem lesznek egyirányúak egyelőre a Kaptatós, a Cseresznyés és a Dévai utcák Marosvásárhelyen. Az ügyet hétfőn 13 órakor ismét megtárgyalja a Közlekedési Bizottság nyilvános ülés keretében.
szóljon hozzá!