Csíkiak is voltak a székely Mont Blanc-hódítók között

„A Székelyek a magasban expedíciósorozat Mont Blanc kezdőknek 2012 expedíció célját elérte, mert mindenki épen, egészségesen hazaérkezett. Néha mostoha volt az időjárás, de végtérre is a csúcstámadáskor tökéletes időnk volt. Felfelé közösen haladtunk az udvarhelyi csapattal, így egyazon időben 14-en voltunk fent a csúcson székelyek, akár foglalhattunk is volna” – mesélte nevetve Tulit Zsombor, az expedíció vezetője.

„Ezt csak érezni lehet”

A kezdő mászók közül a csíkszeredai Ruszuly Emesének is sikerült meghódítania a csúcsot. „Eddig csak csodáltam a magashegyi túrázókat, nem is gondoltam, hogy én képes lennék rá. Egy jó barátomnak köszönhetően figyeltem fel erre a lehetőségre, és közösen vágtunk bele ebbe a programba, együtt jelentkeztünk, együtt jártuk végig az összes felkészítő túrát, aztán ő sajnos nem vett rész ezen az expedíción. Attól kezdve, hogy jelentkeztem, olyan mértékű kihívást jelentett ez az egész, hogy azt mondtam, foggal-körömmel végigcsinálom. Merthogy én szeretem a kihívásokat, aktív életmódot folytatok, úszás, mászás, biciklizés, mindenfélét művelek, ami a szabadban mozgást jelent. Ez számomra jó lehetőség volt szabadidős program és kihívás szempontjából is” – osztotta meg portálunkkal Ruszuly Emese.

Elmondta, hogy az expedíciót megelőzően két hónapos intenzív felkészülésen vettek részt, amely mindamellett, hogy próbára tették őket, nagyon szórakoztató volt. „Nem úgy kell elképzelni, hogy egymásnak a teherbíró képességét teszteltük volna, sokkal inkább ismerkedő jellegű túrák voltak, amelyeken folyamatosan hangzottak el fontos információk, tanultunk csomókat bogozni, kötélmanővereket, volt olyan túra, amelyen hágóvasat húztunk a lábunkra, szimuláltuk azt a helyzetet, hogy mi történik, ha valaki megcsúszik, hogy tudjuk egymást megtartani. Nagyon kellemes hangulatú túrák voltak ezek. Azt is mondtam egy adott ponton, hogy ha nem jutok tovább a felkészítő túrákon, akkor is nagyon sokat nyertem ebből az egész tapasztalatból. Jó társaság, kellemes emberek, és tényleg hasznos tudást sajátítottunk el, ugyanakkor jól éreztük magunkat” – avatott be az expedíciót megelőző időszakba.   

A csúcstámadáskor a csíki hegymászónő másokkal ellentétben nem fejfájásra, hanem légszomjra panaszkodott, ezért az utolsó száz métere a túrának kicsit nehézkes volt számára. „Kicsit lihegősre sikeredett a felmenés, úgyhogy amikor felértem, csak arra tudtam koncentrálni, hogy kapjak levegőt. De nagyon jó érzés volt, azért is, mert nagyon sokan voltunk és mind magyarok. Poénkodtunk, hogy most megyünk és elvesszük a franciáktól a Mont Blanc-t. Euforikus hangulatban értünk fel, mindenki megölelte a másikat, mindenki gratulált mindenkinek. Mindenképp jó tapasztalat volt. És az a látvány, az a kép, az a környezet, ami megmutatja ott magát, annyira lélegzetelállító, hogy nincsenek szavak, amivel az ember ezt ki tudná fejezni. Ezt csak érezni lehet, elmondani nem. A szemem is megtelt könnyel.”

„Újra megpróbálom”

Az expedíció másik csíkszeredai résztvevője, Antal Botond már 2010-ben jelentkezett az expedícióra, akkor a felkészítő túrák után nem jutott be az indulók közé. Így most újra megpróbálta. „Bár CSEKE-tag vagyok, igazából azelőtt én nem voltam megrögzött természetjáró. Járogattam, de ez a Zsombor-féle projekt vezetett be a természetjárás szépségeibe” – árulta el portálunknak. Négyezer méter magasan aztán úgy döntött, hogy visszafordul. „Ki voltam merülve, nem tudtam rendesen táplálkozni, ezért nem volt elég energiám sem, és a lábam is fájt. Amikor éjjel háromkor elindultunk a csúcstámadásra, egyre magasabbra kerültünk, egyre nagyobb volt a teher, és egyre jobban elfáradtunk. Egy óra elteltével az egyik idősebb társunk, Béla azt mondta, hogy ő sajnos nem tud továbbmenni, és valami belső hang nekem is azt mondta, hogy az én lábam is fel fogja adni. És valaki úgyis vissza kellett forduljon, mert egyedül nem jöhet vissza senki. Úgy döntöttem, hogy én Bélával visszamegyek” –mesélte a történteket.

Pár óra elteltével aztán már bánta, hogy így döntött. „Ott voltam a hegy lábánál, az idő tökéletes volt, mégis ilyen buta döntést hoztam, és lemondtam arról, hogy kijussak a csúcsra. Zsombiék már jöttek visszafelé, egyeztettünk, és úgy döntöttünk, hogy nyugodtan kimehetek a Dome de Gouter-re, onnan már megcsodálható a csúcs is, így eldöntöttem, hogy megcsinálom. Felmentem a Vallott házhoz, a csúcs alatti utolsó menedékházig, ami 4300 méteren van. És valamennyire én is részese lehettem annak a négyezer méter fölötti tapasztalatnak.” Botondnak a lefelé út is kalandosra sikeredett: „Megcsúsztam, észre sem vettem, hogy mi történik, aztán valamivel lennebb felfogott egy nagy kő. A hála Isten felé megerősödött bennem, úgyszintén a természet és a hegy, valamint a hegymászás iránti tisztelet. Újraértékelődött minden bennem. És az a tény, hogy nem tudtam megmászni a csúcsot, megerősítette bennem, hogy jövőre ezekkel a tapasztalatokkal újra meg fogom próbálni, mert szeretnék feljutni.”