Csíkiak is voltak a székely Mont Blanc-hódítók között

Ötödik alkalommal szervezte meg az Alpinsport Egyesület a Székelyek a magasban expedíciósorozat keretében a Mont Blanc kezdőknek expedíciót. Az expedíció kilenc résztevője között két csíkszeredai is volt.

Péter Beáta

2012. szeptember 13., 17:532012. szeptember 13., 17:53

2012. szeptember 13., 18:462012. szeptember 13., 18:46

„A Székelyek a magasban expedíciósorozat Mont Blanc kezdőknek 2012 expedíció célját elérte, mert mindenki épen, egészségesen hazaérkezett. Néha mostoha volt az időjárás, de végtérre is a csúcstámadáskor tökéletes időnk volt. Felfelé közösen haladtunk az udvarhelyi csapattal, így egyazon időben 14-en voltunk fent a csúcson székelyek, akár foglalhattunk is volna” – mesélte nevetve Tulit Zsombor, az expedíció vezetője.

„Ezt csak érezni lehet”

A kezdő mászók közül a csíkszeredai Ruszuly Emesének is sikerült meghódítania a csúcsot. „Eddig csak csodáltam a magashegyi túrázókat, nem is gondoltam, hogy én képes lennék rá. Egy jó barátomnak köszönhetően figyeltem fel erre a lehetőségre, és közösen vágtunk bele ebbe a programba, együtt jelentkeztünk, együtt jártuk végig az összes felkészítő túrát, aztán ő sajnos nem vett rész ezen az expedíción. Attól kezdve, hogy jelentkeztem, olyan mértékű kihívást jelentett ez az egész, hogy azt mondtam, foggal-körömmel végigcsinálom. Merthogy én szeretem a kihívásokat, aktív életmódot folytatok, úszás, mászás, biciklizés, mindenfélét művelek, ami a szabadban mozgást jelent. Ez számomra jó lehetőség volt szabadidős program és kihívás szempontjából is” – osztotta meg portálunkkal Ruszuly Emese.

Elmondta, hogy az expedíciót megelőzően két hónapos intenzív felkészülésen vettek részt, amely mindamellett, hogy próbára tették őket, nagyon szórakoztató volt. „Nem úgy kell elképzelni, hogy egymásnak a teherbíró képességét teszteltük volna, sokkal inkább ismerkedő jellegű túrák voltak, amelyeken folyamatosan hangzottak el fontos információk, tanultunk csomókat bogozni, kötélmanővereket, volt olyan túra, amelyen hágóvasat húztunk a lábunkra, szimuláltuk azt a helyzetet, hogy mi történik, ha valaki megcsúszik, hogy tudjuk egymást megtartani. Nagyon kellemes hangulatú túrák voltak ezek. Azt is mondtam egy adott ponton, hogy ha nem jutok tovább a felkészítő túrákon, akkor is nagyon sokat nyertem ebből az egész tapasztalatból. Jó társaság, kellemes emberek, és tényleg hasznos tudást sajátítottunk el, ugyanakkor jól éreztük magunkat” – avatott be az expedíciót megelőző időszakba.   

A csúcstámadáskor a csíki hegymászónő másokkal ellentétben nem fejfájásra, hanem légszomjra panaszkodott, ezért az utolsó száz métere a túrának kicsit nehézkes volt számára. „Kicsit lihegősre sikeredett a felmenés, úgyhogy amikor felértem, csak arra tudtam koncentrálni, hogy kapjak levegőt. De nagyon jó érzés volt, azért is, mert nagyon sokan voltunk és mind magyarok. Poénkodtunk, hogy most megyünk és elvesszük a franciáktól a Mont Blanc-t. Euforikus hangulatban értünk fel, mindenki megölelte a másikat, mindenki gratulált mindenkinek. Mindenképp jó tapasztalat volt. És az a látvány, az a kép, az a környezet, ami megmutatja ott magát, annyira lélegzetelállító, hogy nincsenek szavak, amivel az ember ezt ki tudná fejezni. Ezt csak érezni lehet, elmondani nem. A szemem is megtelt könnyel.”

„Újra megpróbálom”

Az expedíció másik csíkszeredai résztvevője, Antal Botond már 2010-ben jelentkezett az expedícióra, akkor a felkészítő túrák után nem jutott be az indulók közé. Így most újra megpróbálta. „Bár CSEKE-tag vagyok, igazából azelőtt én nem voltam megrögzött természetjáró. Járogattam, de ez a Zsombor-féle projekt vezetett be a természetjárás szépségeibe” – árulta el portálunknak. Négyezer méter magasan aztán úgy döntött, hogy visszafordul. „Ki voltam merülve, nem tudtam rendesen táplálkozni, ezért nem volt elég energiám sem, és a lábam is fájt. Amikor éjjel háromkor elindultunk a csúcstámadásra, egyre magasabbra kerültünk, egyre nagyobb volt a teher, és egyre jobban elfáradtunk. Egy óra elteltével az egyik idősebb társunk, Béla azt mondta, hogy ő sajnos nem tud továbbmenni, és valami belső hang nekem is azt mondta, hogy az én lábam is fel fogja adni. És valaki úgyis vissza kellett forduljon, mert egyedül nem jöhet vissza senki. Úgy döntöttem, hogy én Bélával visszamegyek” –mesélte a történteket.

Pár óra elteltével aztán már bánta, hogy így döntött. „Ott voltam a hegy lábánál, az idő tökéletes volt, mégis ilyen buta döntést hoztam, és lemondtam arról, hogy kijussak a csúcsra. Zsombiék már jöttek visszafelé, egyeztettünk, és úgy döntöttünk, hogy nyugodtan kimehetek a Dome de Gouter-re, onnan már megcsodálható a csúcs is, így eldöntöttem, hogy megcsinálom. Felmentem a Vallott házhoz, a csúcs alatti utolsó menedékházig, ami 4300 méteren van. És valamennyire én is részese lehettem annak a négyezer méter fölötti tapasztalatnak.” Botondnak a lefelé út is kalandosra sikeredett: „Megcsúsztam, észre sem vettem, hogy mi történik, aztán valamivel lennebb felfogott egy nagy kő. A hála Isten felé megerősödött bennem, úgyszintén a természet és a hegy, valamint a hegymászás iránti tisztelet. Újraértékelődött minden bennem. És az a tény, hogy nem tudtam megmászni a csúcsot, megerősítette bennem, hogy jövőre ezekkel a tapasztalatokkal újra meg fogom próbálni, mert szeretnék feljutni.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés