A marosvásárhelyi gróf Bethlen Anikó a Vásárhelyi Hírlap legelső száma óta hűséges olvasója a lapnak. Hűsége ezúttal szerencsével is társult, ugyanis a március 9-ei sorsoláson a jelenlévők közül a huszonegy évvel ezelőtti Fekete március egyik áldozata Cseresznyés Pál Bethlen Anikó nevét húzta ki az urnából, így a grófnő nyerte meg az LCD televíziót, amelyet hétfőn, március 14-vett át.
2011. március 14., 16:412011. március 14., 16:41
2011. március 14., 17:022011. március 14., 17:02
A grófnő a lap megjelenésétől kezdve előfizetője a Vásárhelyi Hírlapnak, az ősszel meghirdetett nyereménypályázatról azonban nem tudott, ugyanis ő mindig három hónapra rendeli meg a lapot. Így történt ez októberben is, ezért került be az ő neve is az urnába.
A rengeteg népművészeti, antik és családi ereklye mellett most egy 80 centiméter átmérőjű LCD televízió is bekerült a Mihai Viteazul utcai lakásába, amelynek nem csak a grófnő, de a Csinos névre hallgató fiatal magyar vizslája is örült – legalábbis úgy tűnt, miután alaposan körbeszaglászta, majd leült a nyeremény mellé a konyhában.
A grófnő érdeklődésünkre bevallotta, szinte állandóan üzemben van a televíziója, még ha nem is nézi azt egyfolytában. Ugyanis a bejárati ajtót figyelő kamera is arra van kötve, így nagy szüksége van a televízióra, amelyet gyakran kapcsol át, hogy láthassa a térfigyelő kamera utcáról készült képét is – mondta Bethlen Anikó, miután átvette nyereményét. A Vásárhelyi Hírlap ajándéka után talán már nem kell átkapcsolnia a televíziót, ha látni szeretné ki csengetett be hozzá, ugyanis a régi készülékre köthetné a kamerát, az LCD televízión pedig kedvenc műsorait nézhetné.
Már csak a készülék helyét kellene megtalálni a lakásban, amely a grófnőn és Csinoson kívül egy utcáról befogadott fehér szőrű golden retriever keveréknek is otthont ad.
Bogdan Ivan energiaügyi miniszter Marosvásárhelyen jelentette be: vizsgálják, érdemes-e a Romgaz bevonásával újraindítani a hazai műtrágyagyártást, hogy olcsóbb legyen a termelés, a műtrágya és ezáltal az élelmiszer is Romániában.
Jelentős forgalmi változásokra kell számítani a következő időszakban Marosvásárhelyen, mert péntektől elkezdődik az új parkolóház környékén a közművezetékek áthelyezése. A forgalomkorlátozás fél évre szól, de ez meghosszabbítható.
Nagyszabású közúti ellenőrzést tartottak a 151D jelzésű megyei úton, Ákosfalva és Nyárádtő között a rendőrök szerdán. Az akció különlegessége, hogy a belügyminisztérium egy helikoptere is segítette a földi egységeket.
Öt házkutatást tartottak Maros megye területén a hatóságok csütörtökön reggel, sikkasztás megalapozott gyanújával.
A kormány 3,5 millió eurót biztosított korszerű sótalanító berendezésekre Maros megye számára, hogy Dicsőszentmárton, Gyulakuta és Küküllőszéplak vízellátása biztonságossá váljon. A cél, hogy iskolakezdésre beüzemeljék a rendszereket.
Viharos időjárásra és jégesőre vonatkozó másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Maros megye bizonyos területeire, Segesváron és Dícsőszentmártonban máris meggyűlt a lakók baja a viszontagságos idővel.
Bálázógép gyulladt ki Nyárádtő határában, a 151B jelzésű megyei út közelében kedden, a délelőtti órákban. A lángok gyorsan átterjedtek a környező száraz növényzetre és a tarlóra is.
Épségben talált rá kedden a Maros megyei rendőrség a 12 éves kislányra, aki hétfőn este hagyta el önként otthonát és nem tért haza.
Elrendelte kedden a Maros megyei törvényszék a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Emil Gânj előzetes letartóztatását.
Egy 12 éves marosvásárhelyi kislányt keres a rendőrség, akinek eltűnését hétfőn este fél 11 körül jelentették.
szóljon hozzá!