Színes, ötletes, de ami ennél is fontosabb, hogy őszinte alkotások érkeztek a szerkesztőségünk által meghirdetett Az én játékváram című gyerekrajzpályázatra. Szakács Ágnes képzőművész, díszlet- és jelmeztervező szakmai segítségével választottuk ki a győztes pályázatot, amelynek kis alkotói a marosvásárhelyi 15-ös számú napköziotthon ovisai, akik egy élménydús játékdélutánt tölthetnek el június 5-én, kedden a marosvásárhelyi Bongó Klubban.
2012. május 31., 18:242012. május 31., 18:24
Színes várfalak, kék víz, zöld szökőkút, zászló és varázsló – csak néhány elem azok közül, amelyek szinte mindegyik alkotáson megjelennek. Összesen tizenöt pályázat érkezett szerkesztőségünkbe, van köztük rajz, akvarell és kollázs technikával készített is, mindegyik külön-külön megérdemelné a fődíjat, hiszen óvodások és kisiskolások fantáziavilágába kalauzolja a nézőt. A Bongó Klubban azonban csak egy csoport számára biztosíthatunk helyet, ezért dönteni kellett. Szakács Ágnes képzőművészt, díszlet- és jelmeztervezőt hívtuk segítségül, ő szakmai kritériumok alapján választotta ki a legeredetibb gyerekrajzot, azaz a marosvásárhelyi 15-ös számú napköziotthon előkészítő és nagycsoportosainak munkáját. „Sokszínű, mégis egységes alkotás, amelynek felülete teljesen ki van töltve, nem találunk fehér foltokat benne. Bátor színhasználat jellemzi, kompozíciója is szokatlan, a keleti eredetű istenábrázolásra, a mandalára emlékeztet” – fejtette ki a képzőművész, aki hozzátette: valamennyi rajz vitte volna a pálmát, hiszen a gyerekek egyéni látásmódja, álmaik kastélya, kis világuk tükröződik az alkotásokban. Mánya Enikő, a nyertes csoport óvónője megkeresésünkre elmondta: tizenhét kisgyerek vette ki a részét a közös vár elkészítésében, már az alkotás folyamata is kalandos és szép volt, a nyereménynek pedig nagyon örülnek.
Mivel minden rajzot nem tudtunk díjazni, a Vásárhelyi Hírlap szerkesztősége úgy döntött: kiállítja a beérkezett pályázatokat, hogy bárki bepillantást nyerhessen a gyerekek „álomvárába”. Június 7-én, csütörtökön 12 órától a Bernády tér 3. szám alatti Teleki-házban található református esperesi hivatalban nyitjuk meg a két hétig tartó tárlatot.
Érdekes kollázsokat, színes akvarell-alkotásokat és eredeti rajzokat kaptunk a Nicolae Bălcescu Gimnázium II. C osztályától (tanítók: Palotás Csilla, Dobos Ágota), a Nagyernyei Általános Iskola II. A (tanító: Van Emese) és III. osztályától (tanító: Ferenczi Imola Tímea), az Unirea Főgimnázium IV. B osztályától (tanító: Póra Annamária), a Nyárádszeredai Általános Iskola II. C osztályától (tanító: Máthé Delinke), a Maroskeresztúri Általános Iskola I. B osztályától (tanító: Böjthe Katalin), II. B osztályától (tanító: Ferencz Edith-Mária), III. B osztályától (tanító: Fülöp Anna) és IV. B osztályától (tanító: Szente Enikő), a Csodálatos Berek Napköziotthon Brumi csoportjától (óvónők: Frunza Katalin, Magyarosi Kinga, László Gabriella, Városi Emőke) és természetesen a marosvásárhelyi 15-ös számú napköziotthon nagy- és előkészítő csoportjától (óvónők: Pásztori-K. Imola, Varró Andrea, Mánya Enikő és Máthé Klára).
A beküldött pályázatokat ezúton is köszönjük a kis művészeknek és irányítóiknak. Az alkotásokat egyenként közöljük az elkövetkezendő hetekben a Vásárhelyi Hírlap hasábjain.
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját szerdán este Szovátán. Idén rendhagyó módon nem egy, hanem hét helyszínen lépnek fel a táncosok.
Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.
Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.
Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.
Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.
Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.
Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.
Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.
szóljon hozzá!