Bábjátékot mutat be a Csíki Játékszín

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Valami egészen új és nagyon fontos dolog történik a Csíki Játékszínben: június elsején mutaták be az első hivatásos bábszínházi előadást. A csíkszeredai színház legkisebb nézőinek szánt új műsorvonalát az Első találkozás elnevezéssel illette Parászka Miklós igazgató.

Péter Beáta

2012. május 29., 18:582012. május 29., 18:58

2012. május 29., 20:352012. május 29., 20:35


Rendkívüli gyereknapi programot kínál a Csíki Játékszín június elsején: míg délelőtt 11 órától a Csodaforrás című előadás látható a nagyteremben, délután 2 órától a Hunyadi László Kamarateremben új oldaláról mutatkozik meg a társulat. Ekkor kerül sor ugyanis A kiskakas gyémánt félkrajcárja című magyar népmese nyomán készült bábjáték premierjére. Az előadást Domokos Erika rendezte, aki az idei évadtól került a csíki színház társulatához. „Különösen örültem, hogy Domokos Erika személyében olyan színházművész került a társulathoz, aki rendelkezik bábszínházi képzettséggel, azzal a készséggel is, hogy ezt a tudást átadja a kollégáinak” – fogalmazott Parászka Miklós színházigazgató a kedden tartott sajtótájékoztatón.

„Azért tetszett ez a mese, mert van egy kiskakas, aki keres és talál, majd elveszik tőle, harcol és visszaszerzi, és a végén érvényesül az, hogy rajtaveszt a gonoszság és győz a fénylő igazság. A mondanivalóján túl az is fontos volt számomra, hogy egy hagyományos bábelőadás szülessen, mert bár a gyerekek 2012-ben élnek, és valószínű, hogy a 24-ből két órát tévé előtt töltenek, mégiscsak egy három éves gyerek újonnan fedezi fel a világot. És a csoda meg tud születni egy bábelőadáson – a színészeken keresztül – a gyerekekben” – véli az előadás rendezője.

A színház igazgatója elmondta, igyekeztek, hogy az előadásnak igényes díszlete készüljön. „Nagy összefogás eredménye. Számunkra azért ilyen szívdobogtatóan izgalmas kaland, mert ebben mindenki most esik át a tűzkeresztségen.” Hozzátette, hogy a bábszínházi program kiegészíti azt a gyerekszínházi programot, amelyet bérletben meghirdettek. Mivel nem nagytermi előadásról van szó, a díszlet szempontjából igyekeztek, hogy utaztatható is legyen az előadás. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a gyerekeknek a színházzal való első találkozásuk intimebb térben jöjjön létre.

„Amióta a Csíki Játékszín kifejti alkotó munkáját, számomra mindig fontos volt, hogy mindaz, amit teszünk, szervesen és mélyen beépüljön abba a kulturális közegbe, ahol élünk. Viszont bizonyos társadalmi rétegeket nehezebben tudunk megszólítani. Igazából a dolog már ott eldől, hogy az emberek mikor és érdemben találkoznak-e első alkalommal a színházzal. Ezért adtuk a júniusi nagy gyerekszínházi eseménynek az Első találkozás munkacímet, hisz arra szeretnénk utalni, hogy a színház számára kardinális kérdés, milyen első élményt tud nyújtani a gyerekeknek” – magyarázta az igazgató.  

Az előadás megtekinthető június 1-jén, pénteken 14 órától, június 5-én, kedden 10 és 11.30-tól. A darabban játszik Ráduly Beáta, Bilibók Attila, Pap Tibor, Zsigmond Éva Beáta, Márton Noémi Eszter, Domokos Erika és Kiskamoni-Szalay Lilla. A bábokat Kiss Mária készítette, díszletkivitelező Ráduly Ernő. A díszletet tervezte és az előadást rendezte Domokos Erika.

„Nagyon bízom abban, hogy lesz folytatás bábszínházi vonalon. Egy olyan tervet is dédelgetek magamban, hogy a városunk egy gyerekszínházi találkozónak is helyet adjon, amint erre lehetőség kínálkozik. A gyerekszínház a színház jövője, a színház pedig a társadalom jövője!” – mutatott rá Parászka Miklós.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője

Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője
2026. augusztus 26., szerda

Megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonai temetőben

Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.

Megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonai temetőben
2026. augusztus 26., szerda

A guberálók miatt nem vált be az okosnak tervezett kukák okosítása

Közel két éve működnek Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtőpontok. Noha a szelektív hulladékgyűjtés terén vannak kedvező tapasztalatok, a rendszer működésével továbbra sem elégedett a városvezetés, és a rongálások is aggasztók.

A guberálók miatt nem vált be az okosnak tervezett kukák okosítása
Hirdetés