
Fotó: Boda L. Gergely
A Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem első koprodukcióját mutatják be pénteken este a Stúdió Színházban. A darab célja a közönség szórakoztatása mellett a kortárs magyar dráma népszerűsítése is, hiszen Magyarországon a legtöbbet játszott kortárs szerző, Tasnádi István darabját viszik színre.
2010. november 17., 15:492010. november 17., 15:49
2010. november 17., 19:472010. november 17., 19:47
Az előadás rendezője, Sebestyén Aba (képünkön balra), a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió vezetője, a szereplők pedig a színitanoda másod- és elsőéves hallgatói. A rendező saját bevallása szerint pont ezekre a diákokra keresett színdarabot, amikor rábukkant Tasnádi István Finito című verses komédiájára. „Tasnádi régi ismerősünk, amellett, hogy az egyetem vendégtanára, három évvel ezelőtt a Paravarieté című darabot mutatta be tőle a Yorick Stúdió” – mondja Sebestyén Aba, aki szerint ebben a darabban minden szereplő úgy tud megmutatkozni, hogy közben az előadás szerves része. Az előadásban a közönség így izgalmas képet kap a végzősökről és az ígéretek szerint egy izgalmas előadást is.
Újdonság a darabban még az is, hogy majdnem az előadás teljes stábját a színitanoda hallgatói alkotják. „Hallgatónk a dramaturg, a díszlettervező, a zeneszerző és a rendezőasszisztens is. Újdonság ez, mivel eddig profi csapattal dolgoztunk, most pedig a következő generációt szeretnénk elindítani” – hangoztatta az előadás kapcsán a Művészeti Egyetem rektora, Gáspárik Attila (képünkön jobbra).
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
szóljon hozzá!