Az elkényelmesedett életmódra van alternatívájuk

•  Fotó: Vaszi Levente

Fotó: Vaszi Levente

Közel hatvan túra szerepel a Csíkszéki Erdély Kárpát Egyesület éves túratervezetében, köztük könnyebb és nehezebb fokozatúak, rövidebb és hosszabb kirándulások, felnőtteknek, gyerekeknek, családoknak szóló egy vagy többnapos természetjárások.

Péter Beáta

2017. január 16., 16:532017. január 16., 16:53

Az Erdélyi Kárpát Egyesület 126 éve alakult, a csíkszéki 2010-ben jött létre. Az akkori 35 tag a közös természetjárás során ismerkedett meg egymással, és így született meg az igény egy egyesület létrehozására is. Jelenleg mintegy százhatvan tagja van Erdély legrégebbi civil szervezete csíki szakosztályának. Az elmúlt évben számos sikeres túrát tudnak maguk mögött, és szép számmal jelen voltak az EKE éves táborában Borszéken.

„Az egész évi tevékenységnek ez a közös nagy tábor a csúcsa. A CSEKÉ-nek minden hétvégén vannak túrái, mert a túrán van a hangsúly, a mozgáson, a természetjáráson. Csík környékére, de távolabb is szoktunk menni. Szeretnénk tudatosítani a csíkiakban, hogy mozgunk, élünk és az embereket elvárjuk a túráinkra, mert ha van tíz ember, aki ki mer menni a természetbe, akkor oda jöhet akárki. Persze, a megfelelő felszereléssel. A körülményeket mindig szoktuk közölni, hogy milyen felszerelés szükséges az adott túrához. És akik megyünk, szervezzük, azon kívül, hogy vállalkozó kedvűek vagyunk, felkészültek is, odafigyelünk minden apró részletre” – mutatott rá Solti Imre, az egyesület elnöke.

Elkényelmesedett a társadalom

A CSEKE számos alkalommal tartott külön gyerekeknek túrát vagy természetismereti versenyt, ahol a túra mellett a növény- és madárvilággal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszoljanak a résztvevők. Szeretnék ugyanis, hogy a gyermekek is kedveljék meg a természetjárást, legyen kapcsolódásuk a természettel. Az elnök elmondta, próbálják a túrázó utánpótlást is kinevelni, de elég sokan vannak – nem csak gyerekek – akik a kényelmet nem adják fel egy, a természetben való sétálásért. Az Iskola másként programba is be szoktak kapcsolódni, túrákat vezetnek a környéken egy-egy gyerekcsoportnak. „Szeretnénk megszerettetni velük a természetjárást, aztán a hozzáállásuktól, temperamentumuktól függ, hogy mennyire kedvelik meg. Egy-két túra nem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy elfogadják ezt az életformát. Ahhoz képest, hogy húsz évvel ezelőtt hogy volt, nem nyitottak erre az életformára, tevékenységre. Az elmúlt év tapasztalata az, hogy más az érdeklődési körük, például a telefon mindenhol jelen van. A gyerek még az erdőben is képes telefonnal menni és nem azt nézni, ami körülötte van. Aztán képes leülni a telefonnal egy fa alá, amíg nem szólsz, vagy nem kezd esni az eső. Észre sem veszi, hogy mi zajlik körülötte.”

Alternatíva más életstílusra

A CSEKE tagjai között tapasztalt, sokat járt túravezetőket találunk, akik szívesen adják át tudásukat a következő generációnak. „Ott van a magashegyi túravezetőnk például, Tőke Dénes, aki nem is érzi jól magát a mezei járásokon, csak felfele akar menni. Azért is hívja az embereket magával, hogy átadja a tudást, azt a tapasztalatot, amit ő a hegyjárásban szerzett. Ezenkívül vannak honismereti és teljesítménytúráink is, legutóbb biciklis távunk is volt. A túrákra szoktak jönni olyanok is, akik nem az egyesület tagjai, akik újságból vagy innen-onnan értesülnek a lehetőségről, mindig szívesen látunk mindenkit” – mondta el Solti. Évet is szoktak búcsúztatni egy bográcsozás keretében, az új évet pedig mindig egy kijózanító túrával kezdik, valahol Csík környékén. Legutóbb az Úz-völgyében voltak egy két napos túlélőtúrán, február elején pedig szintén egy túlélőtúrára hívják az érdeklődőket, az Istenszékére. Aközben még lesznek kisebb túrák, mert kirándulás minden hétvégén van, esetenként kettő is. Az egyesületnek nincs székhelye, a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában szoktak összegyűlni keddenként, hogy megbeszéljék az elmúlt hétvégét, és megtervezzék a következő programot. A téli időszakban a természetjárással kapcsolatos előadásokat is szerveznek.

„Próbálunk alternatívát nyújtani egy, a városi, elkényelmesedett életstílussal szemben. Elmondjuk, hogy mi ezt hogyan csináljuk, hogyan látjuk jónak.  A természetjárásban a lényeg a hátizsák, a bakancs és menni kell. Nem vaktában, cél azért legyen, de a legfontosabb, hogy vállalni kell ezt. Nem szabad olyan kérdéseken fennakadni, hogy esik-e az eső, vagy nem süt a nap, az időjárás nem tarthat vissza egy természetjárót” – összegzett az egyesület elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés