
Fotó: Fotó: Farkas Antal
Noha a munkavállalók több mint hetven százalékának valamilyen szempontból stresszes a munkája, a legtöbb feszültséggel a katonáknak, tűzoltóknak, pilótáknak és a médiában dolgozóknak kell megbirkózniuk – derült ki careercast.com felméréséből. Stressz szempontjából legjobban az egyetemi tanárok, a dietetikusok, a varrónők és a könyvtárosok viszik. Udvarhelyieket kérdeztünk a témában.
2013. január 09., 17:482013. január 09., 17:48
2013. január 09., 19:112013. január 09., 19:11
A Harris Interactive Everest College által készített felmérésben tizenegy szempont alapján rangsorolták a stresszes és kevésbé stresszes munkákat, egyebek közt azt mérlegelve, hogy az adott munkavállaló mekkora veszélynek van kitéve, felelős-e társai életéért, illetve az adott területen mekkora a munkanélküliség kockázata. A top tízes lista élén szerepelnek a katonák, őket a magasabb katonai beosztásokat betöltők, majd a tűzoltók és a pilóták követik.
„Azt nem állíthatom, hogy katonának lenni a legstresszesebb munka, de az biztos, hogy sok feszültséggel jár” – mondta el András Imre, aki tizenöt évig idegenlégiósként szolgált Franciaországban. Egyébként szerinte a bevetések előtti napok, órák a legstresszesebbek, ezt azonban idővel meg lehet szokni. „Az ember indulás előtt a legfeszültebb, de ehhez is fokozatosan hozzá lehet és kell szokni. A kiképzés során egy-egy adott helyzetet több százszor végiggyakoroltunk, így a bevetéskor már egy ismert szituációnak mentünk elébe, ez pedig segít a stressz leküzdésében. De nyilván vannak kiszámíthatatlan körülmények. Kifejezett stresszoldó praktikákat nem alkalmaztunk, viszont a bevetések előtti vagy utáni néhány szabadnap sokat segített” – magyarázta.
A felmérést készítők arra is felhívják a figyelmet, hogy a legstresszesebb munkák végzői nem feltétlenül utálják hivatásukat, sőt legtöbbjük adrenalinfüggő. „Valóban nehéz volt megszokni a nyugodt, civil életet. Az első év furcsa volt, ejtőernyősként nagyon hiányzott az ugrás mámora. Számomra viszonylag egyszerű volt a váltás, különböző sporttevékenységekkel, sziklamászással, sízéssel stb. elégítem ki az adrenalinszükségletet” – tette hozzá.
A lista ötödik helyén a PR-szakemberek, utánuk a vezérigazgatók, a sajtófotósok és a riporterek, a taxisofőrok, illetve a rend őrei szerepelnek.
Az egyre növekvő egyetemi „iparág”, a megfelelő fizetések, továbbtanulási lehetőségek és új munkalehetőség miatt legkevésbé stresszes munkakör az egyetemi tanároké, állítják a felmérés készítői, de a tízes listán a varrónők és szabók, ékszerészek, laboránsok, egészségügyi nyilvántartók, audiológusok, dietetikusok, fodrászok és könyvtárosok is helyet kaptak. Gálovits Rózsa, a székelyudvarhelyi városi könyvtár munkatársa nem tagadja: valóban nyugodtan telnek munkanapjai. „Tény, hogy sokféle emberrel kell napi kapcsolatban lenni, de akinek a kommunikáció nem okoz nehézséget, az mindenféle probléma nélkül megbirkózik a feladattal” – mesélte, hozzáfűzve: ő maga véletlenül lett könyvtáros, viszont annyira megszerette munkáját, hogy másként nem is tudná elképzelni mindennapjait.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!