
Fotó: Veres Nándor
Péterfi Enikő 2002-től oktat táncot Csíkszeredában, miután egy matematika- és egy testnevelő tanári diplomával hazatért Kolozsvárról. Egyetemi évei alatt maga is versenyszerűen űzte a sporttáncot, ma inkább a tudást adja át tanítványainak. Halk szavú, de mégis határozott. Élete a tánc – mondja.
2014. június 12., 10:362014. június 12., 10:36
2014. június 14., 09:432014. június 14., 09:43
– Csíkszeredában, a Márton Áron Gimnáziumban érettségiztem, majd Kolozsváron végeztem el a Babes-Bolyai Tudományegyetem matematika szakát. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a tánccal. Úgy érzem, mindig volt tehetségem hozzá, szerettem is táncolni, így kerültem el Kolozsváron egy klubhoz, ahol versenyszerűen kezdtem táncolni. Rengeteg időt fordítottam rá, a szabadidőmet teljesen kitöltötte, nem is mondhatom, hogy az egyetemi évek alatt szórakoztam volna, inkább a tánctudásomat fejlesztettem. Előfordult, hogy naponta tíz óra edzésem volt. Így a kemény tanulás mellett a tánc töltötte ki az időmet. Mivel úgy éreztem, hogy ez nagyon komplex és még sokat kellene tanulnom, Kolozsváron maradtam és elvégeztem a testnevelői szakot, ezt követte egy év mesteri, majd két év táncedzői képzés.
2002-ben tértem haza Csíkszeredába, azzal a szándékkal, hogy ide is elhozzam ezt a sportágat. Bevallom, az induláskor nem nagyon vettek komolyan az emberek, úgy gondolták, hogy ez csak egy szórakozás, nehezen tudtam megértetni, hogy a tánc igenis egy nagyon kemény sport, amely egy időben vesz igénybe agyilag is és fizikailag is. Ezt csak az tudja csinálni, aki hivatásként éli meg, aki rá született, vagy nagyon szereti. Kemény munkát igényel. Itthon elindítottam a Real Dance Sporttáncklubot, és néhány éven belül jöttek is az eredmények. Nagyon erős csapatom volt az induláskor, akikkel nemzetközi és országos szinten is nagyon jó eredményeket értünk el. Rengeteg generációt kineveltem. Az életem nagy részét a tánc határozza meg. Mindemellett az iskolában is tanítottam, tanítok, hazatérésem után két évet tanítottam matematikát, majd testnevelést. Mára már csak ez utóbbi maradt, délelőtt tanítok az iskolában, idén óvodában, délután négytől kezdődnek az edzések késő estig.
– A matematika és a tánc különös párosítás.
– Mindkettőt nagyon szeretem, és úgy érzem, hogy nagyon jól kiegészítik egymást. Nekem a matematika sokat segített, hogy logikai szempontból megértsem a táncot. A táncban rengeteg lépés, variáció van, nem elég, hogy tudd a saját lépéseidet, hanem a partnerét is ismerni kell. Nagyon komplex, nehéz. Ugyanakkor a klub vezetésében, menedzselésében is sokat segített.
– Van igény a táncoktatásra? Akarnak, tudnak táncolni az emberek?
– A klubnál van kezdő, haladó tanfolyam, van felnőtt csoport, esküvői felkészítés. A kezdetekhez képest ma kevesebb a tanítványom. Az is igaz, hogy az induláskor nem is volt a környéken táncoktatás, ma viszont több tánciskola is működik, meg hát rengeteg a szabadidős tevékenység, amire be lehet a gyerekeket íratni. Én mindenkiből próbálom a lehető legtöbbet kihozni. Nagyon maximalista vagyok, ezt sokan nem kedvelik, elismerem, nehéz az elvárásaimat teljesíteni, de hát aki bírja, megmarad, aki nem, az nem. Nem tudom csak szórakozásként venni a táncoktatást, ha bemegyünk a terembe, onnan mindenki úgy jön ki, hogy tanult valamit. Megkövetelem a komolyságot, a fegyelmet, és ez nem mindenkinek tetszik. Azok a gyerekek maradnak, akiknek bejön a kemény munka és szeretnek táncolni.
Az évek során több száz gyerekkel foglalkoztam, voltak kimagasló eredményeink, vannak olyan volt tanítványaim, akik ma is táncolnak itthon vagy külföldön, és jó eredményeket érnek el. Jelenleg egy másik probléma, hogy sok lánynak nincs párja, és ezért kénytelen abbahagyni a táncot, sajnos mifelénk a fiúk nem nagyon jönnek táncolni. Viszont, ahogy látom, egyre nagyobb az igény az esküvői táncoktatásra, és erre szükség is van, mert a felnőttek sem nagyon tudnak táncolni. Sokszor a nulláról indulunk. De már az nagy dolog, hogy eljönnek, aztán meg látom, hogy elsősorban a fiúk nagyon megszeretik. Nekem az a legfontosabb, hogy aki az órámon részt vesz, az maximálisan legyen megelégedve, valamit vigyen magával. Szakmai tudásomnak megfelelően a lehető legtöbbet adom.
– Ahogy a táncról beszél, csillog a szeme.
– Nekem a tánc az életem. Az első perctől szerelmes lettem bele. Minden gondolatomban ott van. Soha nem volt példa arra az elmúlt tizenkét évben, hogy miattam egy edzés elmaradjon. Mindig nagyon fontos helyen volt, és ezért nehéz, ha mások nem így viszonyulnak ehhez. Előadásokra, fellépésekre, versenyekre készülünk, és nem jönnek edzésre. Na, ez nagyon megvisel, mert ez megengedhetetlen. Ha csak egy órát is kihagyunk, nagy a visszaesés. Ezt kevesen értik meg. Nagy öröm számomra egy-egy kimagasló eredmény. Nem kis dolog, hogy például egy olyan versenyen hetven gyerek közt tanítványaim dobogósak. A legutóbbi versenyen is két szóló táncosom lett az első, illetve a második helyezett. Ez nagy öröm. Együtt kínlódunk, együtt harcolunk, együtt tanulunk. Mára ez a munka már annyira kitölti az életemet, hogy magamra alig marad idő. Nem is tudom, meddig bírom még.
– És ugye táncoktatás mellett menedzseli is a klubot. Az sem könnyű ...
– Nagyon nehéz. Lelkileg nagyon megvisel. Én egyébként egy érzékeny ember vagyok, viszont amit kifelé mutatok, nem ezt tükrözi. Sokan mondják, hogy szigorú vagyok, de hát ehhez a munkához ez szükséges. Rengeteg probléma adódik egy klub életében, amit azonnal meg kell oldani. És ott van még egy-egy előadás, fellépés megszervezése, a támogatók keresése, ami szintén nem könnyű feladat. Ennek a munkának a szépségét és a terhét is egyedül viszem. De hát mindig vannak céljaim, terveim, és azokat igyekszem elérni.
– Mit hoz a tánc az ember életébe? Miért jó egy gyereknek, ha táncol?
– Én például a teremben mindig megnyugszom. Számomra ez jelenti a feltöltődést. A tánc által könnyebben ki tudjuk fejezni az érzelmeinket. Úgy gondolom, hogy nagyon sokoldalúan fejleszti a gyermeket fizikailag és agyilag is. Harmonikusan fejlődik a test, szépen alakul, szép lesz a tartás. Fejleszti a ritmusérzéket. Az a gyerek, aki táncol, jól fog az iskolában is teljesíteni, mert a tánc során sok mindenre kell figyelni és fejlődik a koncentráció. Lelkileg is tölt, a harmóniát, szeretetet át lehet adni a táncon keresztül. Egy gyereket négyéves kortól lehet táncoktatásra beíratni,
a felnőtteknek pedig sosem késő megtanulni táncolni. A tánccal lehet a legszebben kifejezni a nőiességet. Minden lány számára fontos lenne, hogy a tánchoz valamilyen szinten közel kerüljön.
– Milyen volt az elmúlt tizenkét éve?
– Hálás vagyok minden tanítványomért, aki megérezte a tánc szépségét, művészetét, aki rendszeresen gyakorolt sokszor otthon is azért, hogy a bonyolult lépésektől eljusson oda, hogy a tánc és a zene harmóniában legyen. Minden tábor, minden előadás, minden közös út, minden hazaérkezés egy-egy gyöngyszem, amely az elmúlt tizenkét év szépségét jelzi. Köszönöm a szülők
hozzáállását, a támogatóknak a segítséget, a polgármesteri hivatal és a megyei tanács támogatását. Tanítványaimtól sok örömet kaptam. Én azt mondom, aki megtanul táncolni, megtanulja értékelni a szépet: a nőben a szenvedélyt, a férfiban a tartást és a párban az összhangot. Azt kívánom, hogy mindenkinek legyen ott ez életében a szenvedély, a szeretet, a tartás és az összhang.
Megemlékezést tartottak szombat este Csíkszereda főterén a tíz éve felavatott Márton Áron-szoborcsoportnál. Az ünnepséget a püspök születésének 130. évfordulója és az is indokolta, hogy a román parlament a 2026-os évet Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Munkagépek jelentek meg a csíkszeredai Suta-tónál, amelynek gátjánál már dolgoznak. A helyreállítással nemrég megbízott kivitelező átvette a terepet, és mint ígérte, megfelelő felszereltséggel és alkalmazotti létszámmal végzi a feladatot.
Egyelőre nem lehet a 24Pay alkalmazással buszjegyet, parkolójegyet vagy parkolóbérletet vásárolni a Csíki Trans rendszerében.
Noha része a városfejlesztési stratégiának, és évekkel ezelőtt egy helyszín is felmerült, Csíkszeredában egyelőre nincs szükség olyan parkolókra, ahol a városba érkezők autóikat leparkolják, és tömegközlekedéssel utaznak tovább.
Dolgoznak a csíksomlyói kegytemplom külső felújításán: ipari alpinisták restaurálják a tornyokat, közben a főhomlokzat falazatának helyreállítása is zajlik. Az idei pünkösdi búcsúra érkező zarándokokat így állványozott templomhomlokzat fogadja majd.
Emlékestet szerveznek Márton Áron püspök tiszteletére, a közös megemlékezést május 16-án tartják a Szabadság téren Csíkszeredában.
Huszonharmadik alkalommal szervezik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán május 13-án.
Úttestre dőlt fa nehezíti a közlekedést a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utcában kedden délután. A tűzoltók dolgoznak az útakadály eltakarításán.
Székely János szombathelyi megyés püspök lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka. A szervezés már javában zajlik, az idei búcsú jelmondata pedig a keresztséget állítja középpontba.
szóljon hozzá!