Amikor a lényeg nem a nő, nem a férfi, hanem az ember

Két ember hogyan jut el odáig, hogy megszeresse és meggyűlölje egymást? – ez a kérdés foglalkoztatta Patkó Éva rendezőt, miközben fordította Matei Vişniec Kenyérrel a zsebben című darabját. Már akkor tudta, színre viszi majd, a Stúdióban szerdán 17 és 19 órakor ismét játsszák a nagybetűs emberi Viszonyokról szóló darabot.

Szász Cs. Emese

2011. december 20., 17:412011. december 20., 17:41

2011. december 20., 20:302011. december 20., 20:30



Jelenet az előadásból

A Kenyérrel a zsebben című előadás a Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének keretében jött létre. A több évvel ezelőtt elindított sikeres program célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezéseknek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató tanárok bevonásával.

Kísérlet, amelyet kőszínház nem engedne meg

„Az Akadémiai Műhely lehetőséget teremt arra, hogy ne csak pedagógiai szempontból lássák a diákok a tanárokat, ne csak órán beszéljenek, hanem vállalják fel magukat és amit képviselnek a színpadon is” – mondja Patkó Éva. Bevallja, szeret az Akadémiai Műhellyel dolgozni, mivel: „Ez a fórum teret ad olyan kísérletezéseknek, amelyet egy kőszínház például nem enged meg”. A rendezés pedig ezúttal igazán családias hangulatban zajlott, hiszen csupán két szereplő játszik a Matei Vişniec darabban, így gyakorlatilag mindent ki tudtak próbálni a színpadon.

A lényeg maga az ember

Bár Matei Vişniec az abszurd ábrázolásáról híres, ez a darab a nagybetűs emberi Viszonyokról szól. Láng Zsolt író szerint a mű két szereplője bárki lehetne: „először két nő, aztán két férfi, aztán természetesen legyen nő meg férfi, szerelmesek”. S bár a kétszereplős produkcióban B. Fülöp Erzsébet és Tompa Klára színész-tanárok láthatóak, a rendező szerint az emberi viszonyok tanulmányozásában eljutottak egy olyan szintre, hogy nem számít, nő vagy férfi szerepel a darabban, a lényeg maga az ember. „Két ember hogyan jut el odáig, hogy megszeresse és meggyűlölje egymást? Az egymásrautaltság meddig mehet el az emberek között? Ilyen kérdésekkel foglalkozunk az alaptörténet mellett, így a néző bármikor magára ismerhet a produkcióban. Persze, csak ha akar” – teszi hozzá sejtelmesen Patkó Éva. Mindennek fényében már nem kell csodálkozni, a Kenyérrel a zsebben alatt a nézőtér is bizony a színpadon van. „Zsigeri darab, amely az érzésekről, viszonyokról szól. Az életről szól” – összegez a rendező, aki révén először kerül Matei Vişniec darab magyar nyelven a Stúdió színpadára.

Betiltott szerző volt, mára inkább franciául ír

Matei Vişniec román származású szerző, akinek rendszerváltás előtt az összes darabját betiltotta a cenzúra. 1987-ben emigrált Franciaországba, ettől kezdődően írásainak nagy része francia nyelven született. Jelenleg is Franciaországban tevékenykedik újságíróként. 1989 után a romániai színház egyik leggyakrabban játszott szerzőjévé vált, több mint harminc darabját vitték színre. A külföldön is népszerű és gyakran játszott szerző műveinek világképét az abszurd életérzés határozza meg, ezzel szembesülhetünk a Kenyérrel a zsebben című darabjában is.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton

Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében

Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében
2026. március 21., szombat

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került

Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Hirdetés
2026. március 21., szombat

Újra napirenden a marosvásárhelyi Postarétre tervezett beruházás

Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.

Újra napirenden a marosvásárhelyi Postarétre tervezett beruházás
2026. március 20., péntek

Makfalvi razzia: falopás gyanúja miatt hallgattak ki tizennyolc embert

Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.

Makfalvi razzia: falopás gyanúja miatt hallgattak ki tizennyolc embert
2026. március 20., péntek

El sem indult, máris törölték: nem lehet nyáron Ciprusra repülni Marosvásárhelyről

Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.

El sem indult, máris törölték: nem lehet nyáron Ciprusra repülni Marosvásárhelyről
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Aszfaltozás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Marosvásárhelyen

Elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok március 20-tól, péntektől a marosvásárhelyi Băneasa utcában, ami forgalomkorlátozásokkal és tömegközlekedési változásokkal jár.

Aszfaltozás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Marosvásárhelyen
2026. március 19., csütörtök

Tízmillió lejes támogatást kap a marosvásárhelyi repülőtér

A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.

Tízmillió lejes támogatást kap a marosvásárhelyi repülőtér
2026. március 19., csütörtök

A film-média szakos diákok munkáiból nyílik fotókiállítás

Fotókiállítás nyílik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem film-média szakos diákjainak munkáiból. A Hapci király című előadást is bemutatják március 21-én, a bábművészet világnapján.

A film-média szakos diákok munkáiból nyílik fotókiállítás
Hirdetés