Álom, álom, édes álom...

Mik az álmok, mennyire befolyásolják az alvásunkat, életünket, előrejelezhetik-e a népi hiedelmeknek megfelelően a sorsunkat – ezekre a kérdésekre kértünk választ dr. Purebl György magyarországi pszichiátertől, pszichoterapeutától, aki tavaly a Boldogság Sziget előadássorozat keretében Csíkszeredában tartott előadást.

R. Kiss Edit

2011. január 06., 14:322011. január 06., 14:32

2011. január 06., 16:532011. január 06., 16:53

Az embereket nagyon régóta foglalkoztatják az álmok. Egész szokás- és hiedelemrendszerek épültek köréjük. Egyáltalán mik az álmok?

– Az álmokat sokat vizsgáljuk, és még mindig nagyon homályos az, amit tudunk róla. Az orvostudomány Freud kapcsán került az álmokkal kapcsolatba, miután Freud azt mondta, hogy az álmok árulkodnak a személyiségünkről, és olyan oldalunkról mutatnak be minket, amit mi nem is ismerünk, nem is tudunk saját magunkról. Freud valójában csak összefoglalta azt, amit az európai kultúra az álmokról gondolt, például: álmunkban úgy nyilvánulunk meg, hogy az árulkodik az énünk árnyoldaláról stb. A valóság viszont eléggé más – részben prózai, részben pedig nem. Az álom az ember harmadik tudatállapota: van ébrenlét, alvás és álomlátó alvás. Ez utóbbi lényegében alvás, de nagyon különbözik az alvás többi részétől, műszeresen vizsgálva egész más képet látunk róla. Ez az úgynevezett REM alvás, az éjszaka bizonyos szakaszaiban, mintegy másfél órás időközönként jelentkezik, és akkor emlékszünk az álmainkra, ha ebből az alvásból ébresztenek minket föl. Az álmokkal kapcsolatban megdőlnek azok az elméletek, hogy ezek a személyiségünk titkait árulják el, mert valójában nem erről szólnak, hanem azt jelezhetik, hogy mi foglalkoztat minket nagyon. Éspedig amiatt, mert az álom funkciója – jelenlegi tudásunk szerint – nagyon leegyszerűsítve, hasonló a számítógép rendszerkarbantartó programjához. Az emberi agyat úgy kell elképzelni, mint egy végtelen memóriakapacitású számítógépet, amelyben hét különböző winchester van, tehát hét különböző és egymástól függetlenül működő információtároló egység, egyenként végtelen kapacitással, csakhogy ehhez a számítógéphez egy nagyon gyenge processzor tartozik. A REM alvás alatt az előző nap minket ért ingereket, információkat, érzelmeket az agyunk „pakolássza” egyik fiókból a másikba: ami nem fontos információ, azt kidobja, ami fontos, azt berakja a megfelelő helyre. Van egy fiók az érzelmileg fontos eseményeknek, amelyek nagyon megérintenek, akár pozitívan akár negatívan. Van egy fiók azon információknak, amiket logikusan meg kell jegyeznem, be kell magolnom, mint egy iskolai feladatot. Egy harmadik fiók van annak megjegyzésére, hogy mikor és hol történt velem valami. A negyedik fiók az, hogy konkrétan mi is történt, mi volt a tartalma mondjuk egy beszélgetésnek, ami ekkor és ekkor történt – ezek mind külön memóriába kerülnek. Ezt a „fiókba pakolást” végzi az álom alatt az agy, és az álmaink tulajdonképpen a melléktermékei ennek a folyamatnak. Nyilván, amivel nagyon sokat foglalkozunk napközben – mert van például egy probléma, amin el vagyunk akadva, vagy mondjuk gyászolunk valakit, ami nem fog egyik napról a másikra megoldódni, vagy van egy konfliktus, amit meg kell az életünkben oldanunk –, arról gyakrabban álmodhatunk. Nagyon fontos megjegyezni, hogy az álom tartalma szólhat arról, ami foglalkoztat minket, de nem feltétlenül arról szól.

– Ha azt álmodom például, hogy fönt vagyok egy magas szikla tetején, és zuhanok le, akkor arra mi a magyarázat, hisz ez nem történt meg velem valójában...

– Ezek nagyon gyakori álmok, majdnem mindenki álmodik ilyet, akár többször is életében. Ilyen gyakori álom az is, hogy el akarok szaladni, de nem mozog a lábam, vagy hirtelen meztelenül találom magam egy tömegben és megszégyenülök. Ezek nem igazi történések emlékei, hisz ilyenek nem történnek velünk általában, hanem a stressz kivetítései. Ezek az álmok a stresszről és a feszültségről szólnak, azt vetítik ki, hogy feszült vagyok: a szorongás, mint érzelem vetül ki ezekben a képekben és jelenetekben, a tartalmat pedig az agy „találja ki”, hogy megjelenítse az adott érzelmet. Tehát az álomban átélt érzelem a fontos. Ha sok szorongós történetet álmodunk, akkor az feltehetően azért van, mert napközben sokat stresszeljük magunkat, például a munkánk miatt.

– Álmoskönyvek léteznek álmaink értelmezésére. Hogyan viszonyulnak ezek a mai orvosi ismeretekhez, hogyan tekintsünk rájuk?

– Ezek nagyon érdekes néprajzi kincsek, de óva intenék attól mindenkit, hogy az életét annak függvényében tervezze, hogy mit fejt meg az álmoskönyv szerint az álmaiból. Valami biztos van benne, de nagyrészt nem szabad hinnünk ezeknek a dolgoknak. Már csak azért sem, mert sok esetben taníthatjuk magunkat arra, hogy mit álmodjunk. Rémálomzavarban szenvedő betegeknél – ez az alvászavaroknak egy formája – végzünk olyan tréninget, hogy megfelelő módon, relaxációval egybekötve minden este elképzeltetjük a beteggel, hogy miről szeretne ő álmodni aznap éjjel, és egy idő után azt látjuk, hogy az általa tervezett álmok át fogják venni a rémálmok helyét. Tehát igazából mi teremtjük az álmainkat, és nem az álmaink határozzák meg a mi sorsunkat. Vannak híres történetek, például a hadvezérek megálmodták előre a csata kimenetelét, de hát miről szóltak ezek valójában? Egy hadvezér nem úgy megy el csatázni, hogy egyszer csak lesz egy csata, hanem valószínűleg hónapok óta csak az járt a fejében, tervezett, hadsereget gyűjtött elindult, és hát persze, hogy gyakran erről álmodott, hisz ez volt az, ami leginkább foglalkoztatta. Aztán véletlenül álmodhatott arról is, ami később bejött, de ez feltehetően csak véletlen.

A teljes interjút a Csíki Hírlap január 7–9-ei számában, az Egészségünkre rovatban olvashatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is

Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is
2025. május 08., csütörtök

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás

A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás
2025. május 08., csütörtök

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken  

Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken   
2025. május 08., csütörtök

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában

Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz

Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz
2025. május 06., kedd

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.

Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.
2025. május 06., kedd

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe

Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe
2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál
2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók