A nő három arca

Pápes Éva Királylányok, tündérek, boszorkányok – A nő három arca a mesében című könyvét mutatják be december 12-én 18 órától a csíkszeredai Gutenberg könyvesboltban.

Péter Beáta

2013. december 11., 17:432013. december 11., 17:43

A kötet a mesék bölcsességének segítségével a női lét három alapvető szakaszán vezeti végig az olvasót, feltételezvén, hogy a mai világban semmivel sem nehezebb királylánynak, tündérnek vagy boszorkánynak lenni bármely nő számára, mint hajdanán (…) Ezek ugyanis olyan női minőségek, amelyeket nagyon jól ismerünk, élünk benne vagy vele, csak éppen nem kapcsoljuk össze az éppen aktuális életkorunkkal, élethelyzetünkkel. Hajdani őseink az életről, a női élet ciklusairól szóló minden tudásukat „elmesélték” – „bele-mesélték” a következő generációk tudatába.
A kötet fő célja, hogy a választott népmesék felfejtésével ráébressze a meséről (és egyben a képi gondolkodásról) leszokott mai olvasót, mesehallgatót, hogy mekkora erő és tudás az, amit a sarokba állítottunk (…) – ajánlja a könyvet a L\'Harmattan kiadó.

„Utaztál-e már vakon, csak belső képek segítségével (tündérbőrben, táltosháton vagy seprűnyélen) és többet láttál meg a világból és magadból, mint valaha? Hiszed-e, hogy a kőkemény vastörvény, hogy a jó mindig győz a végén, igaz? Hogy a világban a szépség, a jóság, a szeretet és a bátorság a legfőbb minőség, de ott kell legyen mellettük mindig a sötét is? És ez önmagában maga a Rend, ami életben tartja és működteti a világot? Ideje, hogy útra kelj! Ez a kötet nem más, mint egy hihetetlen belső utazás boldogságunk, és az önmagunkkal való egység felé. Beavatás a bennünk lakó teljesség misztériumába. Félelmetes szembenézés sötét erőinkkel és a világot összetartó Renddel. A három női alapminőség – királylány, tündér, boszorkány – nem más, mint lelkünk három olyan része, állapota, amely a teljességet teszi ki” – írja a könyvről Sógor Enikő pszichológus, aki a csíkszeredai bemutatón beszélget a szerzővel.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések
2026. március 13., péntek

Útlezárásra lehet számítani március 15-én Csíkszeredában

Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.

Útlezárásra lehet számítani március 15-én Csíkszeredában
2026. március 12., csütörtök

Kezdődhet a víz- és csatornahálózat építése Szécsenyben és Csibában

Aláírták a kivitelezési szerződést a Csíkszeredához tartozó Szécseny víz- és csatornahálózatának építésére, a csibai városrészben pedig vízhálózat készül a beruházás részeként. A Harvíz Rt. óriásprojektjének első munkálatai kezdődnek.

Kezdődhet a víz- és csatornahálózat építése Szécsenyben és Csibában
Hirdetés