A megörökített pillanatok bűvöletében éltek

Akit érdekel és beleássa magát a felmenői történetébe, bizonyára érdekes összefüggésekre és történetekre bukkan. A csíkszeredai Bíró családban az egyik összekötő kapocs a fényképészet, az ükszülőkig visszamenően több olyan személy is található, akik a fotografálásból éltek. Volt egy Oppelt Antal nevű, osztrák hadsereget kiszolgált sörfőző mester, az első csíkszeredai sörgyár tulajdonosa, aki az 1800-as évek közepén elvette feleségül Bíró Máriát. A házasságból három gyermek született: Mária Anna Eleonóra, Vilmos és Konrád. Vilmos volt az első fényképész a családban – így kezdődött a történet.

Három fotográfus

Oppelt Vilmos 1866-ban született Csíkszeredában, Bukarestben tanulta ki a mesterséget, ott volt fényképész, és ott is halt meg 1929-ben. „Neki volt dédnagyapám, Bíró József a féltestvére anyai ágon. Amiután Oppelt Antal meghalt, az özvegyen maradt Bíró Mária a gyermekeivel Bukarestbe költözött, házvezetőnőként dolgozott az érseki udvarban. De még előtte meg kell említenünk, hogy Katerzsábek János – a család barátja, az első pékség működtetője Csíkszeredában – felkarolta az özvegyet, és ebből a kapcsolatból született Bíró József. Hivatalosan ez sehol sem jelenik meg, ezért is lett Bíró, az édesanyja után. Papnak készült, de a szemináriumon kiderült, hogy zabigyerek, és így eltanácsolták. Átment Vilmoshoz, a féltestvére műhelyébe, ott tanulta ki a fényképészetet. 1904-ben hazajött Csíkszeredába, és megnyitotta az első műtermet” – magyarázta Bíró József, a dédunoka.

Az első állandó csíkszeredai fényképészműhely tulajdonosának négy gyermeke született: Károly, aki szintén fényképész lett, Ilona, aki az apja mellett tevékenykedett a műhelyben, majd amikor idős korában férjez ment, Nagyváradon szintén fényképészettel foglalkozott. A harmadik gyerek, Aladár, ugyancsak fényképészettel foglalkozott, ám ő húszévesen meghalt: gyógyszer helyett vegyszert vett be, és a mai napig nem tudják a leszármazottak, hogy véletlenül mérgezte-e meg magát, vagy szándékosan. A negyedik testvér, Zoltán rádiószerelő lett.

Apafi Mihály utcza 248. sz.

Az első csíkszeredai fényképészműhely az akkori Apafi Mihály utca 248. szám alatt nyílt meg 1904. április 1-jén. A mai Petőfi utcában lévő Palermo kávéház melletti egykori Ipartestület udvarán, egy tűzfalnak építettek egy napfénystúdiót. Ez a műterem 1940-ig működött. „Dédnagyapám tíz évet élt Bukarestben, húszévesen haza kellett jönnie, mert osztrák-magyar állampolgárként be kellett álljon katonának a magyar hadseregbe. Három évet szolgált, hazajött, és megnyitotta a műtermet. Az Ipartestülettől bérelte a felületet. Mivel jól tudott magyarul is, románul és németül is, világot látott ember volt, a háború után hamar megkapta a szálakat Bukarest felé. Így amikor az egész magyarság maga alatt volt, ő ezeket a kapcsolatokat kihasználta, akkor vásároltak az Ipartestületnek épületeket, aggmenházat építettek stb. 1924-ben megválasztották alpolgármesternek. 1940-ben, amikor bejöttek a magyarok, amiért ő a románokat „kiszolgálta”, kirúgták – mesélte Bíró.

Mint mondta, a dédnagyapjában egy óriási megfelelési vágy és bizonyítási kényszer munkálkodott, de eléggé erőszakos ember volt családon belül és kívül is, és amit akart, azt így vagy úgy elérte. Terepre nem járt, azt tartotta, aki fényképet akar készíttetni, az menjen el a műterembe. Maradtak fenn róla olyan történetek is a családban, hogy egy szomszédos faluból érkező menyasszonyt és vőlegényt násznépestől pakolt ki a műteremből, mert nem az ő elvárásainak megfelelően viselkedtek.

„A régi nagy stúdiógépekkel üveglemezekre dolgoztak. Tizenhatezerig voltak megszámozva az üveglemezek, és ha húsz-harminc év múlva jött a kuncsaft, és mondta, hogy őt mikor fényképezték, akkor kikeresték és tudtak készíteni fényképet. Ezeket a meneküléskor jól leszigetelt ládákba elásták az udvaron. És hogy aztán az oroszok vagy a németek, vagy éppen a szolgáló jött-e kiásni a kincseket, nem lehet tudni, a lényeg az, hogy megtalálták, kiásták. Nem vitték el, mert értéktelen volt számukra, de otthagyták a szabadban, így minden tönkrement. Ez óriási veszteség” – véli Bíró.

Kalandos élete volt Bíró József nagyapjának is, Bíró Károlynak: Bukarestben született 1899-ben, néhány évre rá költöztek Csíkszeredába. Tizenhét évesen már elvitték katonának. Onnan orosz fogságba került. „Ott három évet ült, mire hazajött, addigra Trianon megfordította a világot, ő román állampolgár lett, és elvitték román katonának Galacra. Hazakerült, megnősült, próbálkozott külön műterem működtetésével, de végül csak visszatért az apja műtermébe dolgozni. Jött a második világháború, és mivel csak negyvenéves volt, ismét elvitték katonának. Végigfényképezte a keleti hadszínteret. Itt ismét fogságba került, 1946-ban ért haza, majd négy év múlva meghalt.”

A bukaresti ág

Oppelt Vilmosnak nem volt gyermeke. Nővére, Mária Anna Eleonóra egy Kapcza László nevezetű székelyudvarhelyi tímármesterhez ment feleségül, és ők is Bukarestben éltek. Hét gyermekükből a legnagyobbik, László és a legkisebbik, Vilmos is fényképész lett. „A két legnagyobb fiút tizennégyben mint magyar állampolgárokat behívták katonának. A harmadik fiút már román katonának vitték el 1916-ban. Úgy harcoltak egymás ellen, hogy közben az apjukat Focșani mellé internálták, aki aztán nem is tért haza többet.”

A család első fotósa tanította ki a két unokaöccsét, Lászlót és Vilmost is. „A világháború lejárta után zavaros idők jöttek, a két fiú románosítja a nevét, a Kapczából Capşa lett. Egyiknek német, a másiknak magyar felesége volt, de ettől függetlenül román környezetben románná vált a család. Édesanyámnak az első unokatestvére, nincs román felmenőjük, de a román környezet folytán, hogy ott születtek, ott nőttek fel, ott szocializálódtak, románnak vallották magukat. Laci bácsinak nem volt fényképész gyermeke, ő egészen öreg koráig mint magánfényképész vezetett műtermet. Vili bácsi Bukarestből elkerült Piteşti-re, a fia is fényképész lett, ő volt a helyi múzeum fotográfusa.”

Oppelt Vilmos Konrád nevű öccse cipész volt, neki négy gyermeke született, abból kettő lett fényképész: Mária és Ferdinánd.

Szétágazó családfa

Nagyjából tudtunk mindenkiről a családban, és tudtunk a fényképészmúltról is. Tartották is a kapcsolatot, annak ellenére, hogy volt, aki Bukarestben maradt, volt, aki Pitești-re ment, Csíkszeredában élt vagy éppen Budapestre telepedett. Most nagyjából rajtam keresztül tartja a rokonság a kapcsolatot” – összegzett Bíró József beszélgetésünk végén. A családi fotókat, amennyire csak lehet, dokumentálja, hogy továbbra is maradjanak meg. Számos fotó fennmaradt, régmúlt időkből, letűnt korok hangulatát visszahozva. Ezekből több százat őriz a Bíró család. Az első csíkszeredai fényképészműterem tulajdonosának dédunokája úgy véli, egyfajta biztonságot, megerősítést ad a múlt ismerete.