A marosvásárhelyi tepertő, kolbász, szalonna nyert

Az egyetlen Maros megyei csapat nyerte a Bálványosi Disznótoros Fesztivált. A Doina&Jenő Panzió csapata 17 disznóvágó csoportot győzött le a disznótoros ínyencségeivel.

Szász Cs. Emese

2010. február 22., 15:522010. február 22., 15:52

2010. február 22., 17:042010. február 22., 17:04

Galéria


Hétvégén ötödik alkalommal szervezték meg Bálványosfürdőn a nemzetközi disznótoros fesztivált, amelyre idén három országból — Szlovákiából, Magyarországról és Románia majd minden vidékéről — érkeztek résztvevők, így tizenegy külföldi és hét hazai csapat mérte össze tudását.

Kolbászból volt vékony és vastag is

Maros megyéből csupán a Doina&Jenő Panzió csapata vett részt a fesztiválon, ők negyedszerre vágtak disznót a bálványosi rendezvényen. A feladat az volt, hogy a húsból legkevesebb három különböző készítményt kell előállítaniuk, saját hagyományaik szerint.

A marosvásárhelyi csapat nem volt rest: öt különböző ínyencséggel próbálta elnyerni a zsűri tetszését. Készítettek tepertőt, szalonnát, véres-májast, kolbászból vékonyat és vastagat, a végén pedig hagyományos disznótoros tokányt is összeütöttek. A szorgos munka meghozta gyümölcsét: a zsűri az első helyre értékelte a marosvásárhelyi disznóvágó csapatot.

Az ízek mellett a díszítésre is gondoltak
Galéria

Iszlai Jenő a verseny után elmondta, ők nem csak az ízekkel próbálták levenni a zsűrit a lábáról, a díszítésre is nagy gondot fordítottak. Volt savanyúság, vöröshagyma, sőt még süteményt is tálaltak annak, aki a marosvásárhelyi ínyencségekből szeretett volna kóstolgatni.

Az nyertes csapat több tagból állt: Iszlai Jenő és felesége, Doina mellett a disznóvágásban segédkezett Gyárfás János, dr. Ács László és Bacsó Zsuzsánna is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?

Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek

Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek
2026. július 23., csütörtök

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?

Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?
2026. július 23., csütörtök

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu

Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást

Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást
2026. július 21., kedd

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
2026. július 21., kedd

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester

Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester
2026. július 21., kedd

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál

Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál
2026. július 21., kedd

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken

Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken
Hirdetés