Hirdetés
Hirdetés

Zeneművészet a keverőpult mögött: Chris Lawyer producer és lemezlovas

Katona Krisztián: elismertnek kell maradni, nem csak ismertnek •  Fotó: Barabás Ákos

Katona Krisztián: elismertnek kell maradni, nem csak ismertnek

Fotó: Barabás Ákos

Már több mint húsz országban lépett fel, és nemrég a székelyudvarhelyi közönség is hallhatta Katona Krisztiánt, azaz Chris Lawyert, Magyarország egyik legismertebb DJ-producerét.

Fülöp-Székely Botond

2018. február 21., 16:102018. február 21., 16:10

Beszélgetésünkkor egy meglehetősen szerény alkotót ismerhettem meg, akinek bár jólesnek az elismerések, leginkább saját elvárásainak akar megfelelni. A 28 éves előadót ars poeticájáról, fellépéseiről és udvarhelyi tapasztalatairól kérdeztük.

Hirdetés

– Melyik megnevezést érzed közelebb magadhoz, a DJ-t vagy a zenészt?
– Ez egy érdekes kérdés, hiszen én sosem akartam DJ lenni, ráadásul ez a megnevezés az utóbbi időben egy kicsit veszített is eredeti jelentéséből. Én zenei producer akartam lenni, amikor elkezdtem ezt az egészet, kerestem azt a művészeti ágat, amiben ki tudom nyilatkoztatni, minél jobban át tudom adni érzéseimet. Emellé úgy jött a DJ-zés, hogy rengeteg törökországi felkérést kaptam, már egy miniturné is összejött. Volt egy társam, Tomy Montana, aki DJ-zett, én pedig a produceri részét vittem. Ő beszélt rá, hogy próbáljam ki, milyen ez a dolog. A miniturné során nagyon tetszett, hogy emberekkel találkozom, odajönnek gratulálni, elmondják, milyen érzelmek zajlottak le bennük, amikor meghallgatták a zenémet.

Idézet
Volt például egy lány, aki azt mondta, hogy egy nehéz időszakán segítettem át.

Ezek hatására döntöttem úgy, hogy ha már alkotok, akkor jó lenne azokkal az emberekkel is találkozni, akik hallgatják a dalaimat. Egyébként már az elején elkezdtem saját változatokat készíteni a zenékből, próbáltam magasabb szintre emelni ezt a dolgot. Én inkább előadóként vagy producerként tekintek magamra, aki a munka velejárójaként DJ-zéssel prezentálja saját alkotását.

– Milyen stílusú zenét játszol?
– Ezt igazából egyre nehezebb megfogalmazni. Az elején még könnyű volt, hiszen akkor minden house zene volt. Volt egy minimal techno korszakom, ami 2011-ben kezdődött, most már inkább a bass house, future house, deep house vagy deep tech stílusú zenék illenek hozzám. Ha viszont egy hosszabb időszakban gondolkodom, akkor ez összességében Chris Lawyer-stílus.

Az underground stílusból szoktak kikerülni az új dolgok, amelyek ezután mainstreammé válnak •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Az underground stílusból szoktak kikerülni az új dolgok, amelyek ezután mainstreammé válnak

Fotó: Barabás Ákos

Tavaly az underground kategóriában sikerült megnyerni az év hazai DJ-je díjat a Ballantine's Music Awardson, de hosszú út vezetett odáig, hogy a magyar DJ-szövetség a mainstream (uralkodó irányzat – szerk. megj.) besorolásból áthelyezzen. Persze én mindig mondtam, hogy nem mainstream a zeném. 2011-ben kiadtam a Plum című albumot, amelyen rajta volt a Sirens Call, illetve a Right on Time című dal, majd nem sokkal utána jött a Do the Lawyer. Ezek nem kifejezetten rádióba készültek, mégis egyre többen kezdték kérni a hallgatók közül.

Tudni kell, hogy az underground stílusból szoktak kikerülni az új dolgok, amelyek ezután mainstreammé válnak.

Én úgy gondolom, hogy néhány számtól eltekintve nem igazán készítettem rádióbarát dalt.

– Érdekes, hogy vannak dalaid, amelyekben Ady Endre-verseket is feldolgozol...
– Ady Endre már az általános iskolában nagy kedvencem volt, József Attila mellett. Eddigi életem során gyakran éreztem úgy, mintha az én gondolataimat vetette volna papírra. Két dalomban is Ady-verseket dolgozok fel, a Mirage-ban és az Áldottban. Azért is kerültek be a zenéimbe, mert így talán tudtam közvetíteni a mai fiatalság felé, hogy van itt még anyag, amit fel lehet dolgozni. Ezután sokan írtak nekem, hogy így könnyebb verseket is tanulni, mások elkezdek Ady-költeményeket olvasni. Egyébként sok hasonló dolog van az életben, amit megteszek és utána nyer értelmet. Összességében a körülöttem történő eseményekből inspirálódom, vagy azokból a témákból, amelyek érdekelnek. 

Hagyja, hogy a dalai beszéljenek •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Hagyja, hogy a dalai beszéljenek

Fotó: Barabás Ákos

Sok társamtól eltérően én nem szeretek beszélni zenélés közben, hagyom, hogy a dalaim beszéljenek.

Idézet
Nem mondom be például a mikrofonba, hogy most mindenki sikítson, hiszen a közönség el tudja dönteni, hogy akar-e.

Úgy gondolom, ha elég ügyes a DJ, akkor van rá lehetősége, hogy a dalokkal elmondjon egy történetet. Persze sokszor improvizációra is szükség van egy buli során.

– Hol voltak a legérdekesebb fellépéseid?
– Nemrég számoltuk össze, hogy eddig több mint húsz országban léptem fel. Egyértelműen Brazília volt a legpezsgőbb, ahol rengeteg jó producer van. Az a legjobb a dél-amerikai közönségben, hogy nyitottak az újra. Mexikóban például óvatosan kell bánni a slágerzenékkel, mert azt nem szeretik, sőt inkább az underground, az újító stílusok felé nyitottak. Mondták, hogy volt olyan DJ, aki megpróbálta, de le kellett hozni a pultról, mert kifütyülték. Ezenkívül például nagyon jó volt fellépni Finnországban és Törökországban is. Egyébként nagyon változó, hiszen van olyan hely, ahova többször is visszatértem, és a közönség miatt teljesen más volt a hangulat.

Kedveli a végleteket: sötét kis klubokban és fesztiválokon játszik •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Kedveli a végleteket: sötét kis klubokban és fesztiválokon játszik

Fotó: Barabás Ákos

Nem tudnám egyértelműen eldönteni azt, hogy külföldön vagy magyarok által lakott területen zenélnék szívesebben. Az biztos, hogy elsősorban a kis sötét klubokat kedvelem, de a másik végletet is, ami a fesztiválokat jelenti.

– Melyek voltak a legnagyobb elismerések, amiket kaptál?
– Én mindig azt a zenei vonalat szeretem követni, amit jónak látok, távol áll tőlem, hogy másoknak megfeleljek. Így is indult el 2011-ben a projektem. Ha valakinek ez megfelel, akkor vele szívesen „utazom”, de nem számítanak célközönségemnek azok, akik csak akkor hallgatnak, ha olyan dalokat készítek, amelyek nekik tetszenek.

Csak saját elvárásaimnak akarok megfelelni, és ha úgy érzem, hogy „na igen, ez jól szólt”, akkor arra büszke vagyok.

Persze mindig jólesik, ha valaki odajön és megdicséri az előadásomat, de fontos, hogy én is elégedett legyek vele. Ha minden jól ment, annak jobban tudok örülni, mint bármilyen díjnak. Ettől függetlenül a díjak is jólesnek. Például a Viva Cometen előttem hat évig nem volt dance előadó, amitől még nagyobb elismerés, hogy ott lehettem. A Fonogram-díjra való jelölés is nagy elismerés, akárcsak az, hogy 2012-ben az év felfedezettje lettem a Ballantine's Music Awardson. Ugyanitt 2017-ben a közönségszavazáson második,  a szakmai szavazásonharmadik lettem. Essemm-et idézve (Boros Tamás, művésznevén Essemm, ismert magyar rapper – szerk. megj.): elismertnek kell maradni, nem csak ismertnek.

– Van-e példaképed, akire felnézel zenei szempontból?
– Nem igazán szoktam felnézni valakire, inkább elismerem a munkásságát, esetleg átveszek ötleteket. A példakép számomra azt jelenti, hogy pont olyan akarok lenni, mint valaki, ez pedig nem igaz. Egyébként az Illusionize-nak, a Kyle Watsonnak, MALAA-nak, illetve Claude VonStroke-nak tetszenek a zenéi.

Jól esik neki, ha nem távolságtartó a közönség •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Jól esik neki, ha nem távolságtartó a közönség

Fotó: Barabás Ákos

– Milyen tapasztalataid vannak a székelyföldi vagy éppen az udvarhelyi közönséggel?
– Többször is voltam már Erdélyben, egyebek mellett Kolozsváron, Gyergyóremetén, és egy éve Udvarhelyen is felléptem az Alsó G-ben, ide tértem vissza most is. Minden hely más és más. Udvarhelyen tavaly sokkal többet játszottam, mint amennyit előre megbeszéltünk, és olyan dalokat is hallhatott a közönség, amelyeket nem terveztem be a szettembe. Amikor szüneteket tartottam, volt lehetőségem beszélgetni is az emberekkel, ami tök jó volt, hiszen ezt nem mindenhol lehet. Sok helyen például távolságtartó a közönség. Udvarhelyen rögtön odajöttek hozzám, kérdeztek tőlem, meghívtak egy italra, cigarettával kínáltak, vagyis nagyon barátságos volt a hangulat. Nagyon örülök, hogy miután eljövök ilyen messzire, ilyen szeretettel fogadnak.

– Ha jól tudom, erdélyi kötődéseid is vannak.
– Bátyám, aki Johnnie Pappa néven DJ és zenei producer, egy csíkszeredai lányt vett feleségül, úgyhogy rendszeresen szoktam hozzá járni.

– Az előadások mellett mivel foglalkozol?
– Elsősorban zenei síkon mozgok, de hobbiként a fotózás és a videózás is érdekel. Például az utolsó videoklipemet magam forgattam. Emellett van egy kiadóm is, a Naschkatze Underground.

– Meddig fogjuk hallani Chris Lawyert?
– Amíg úgy érzem, hogy van mondanivalóm.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés