
A fényképészek halk, de annál erősebb pillanatokat örökítettek meg Nagyvárad és Debrecen szerte
Fotó: Nagy Lilla
Egy város sokféle arcot mutat, attól függően, ki nézi. A Prisma Fotóklub tagjai most újra az utcára mentek, hogy kamerájukon keresztül ne csupán a nagyvárosi látványt, hanem annak lélegzetét és rezdüléseit is megörökítsék. Ez a Visszatekintő.
2025. július 17., 12:382025. július 17., 12:38
2025. július 17., 12:392025. július 17., 12:39
Van valami megmagyarázhatatlan varázsa annak, amikor az emberi tekintet nemcsak néz, hanem lát is. És ha ez a látás egy fényképen keresztül történik, akkor az egyszerre válhat dokumentummá, emlékké és költészetté. Ezt a különös, érzékeny egyensúlyt teremti meg a csíkszeredai Prisma Fotóklub legújabb kiállítása, a Visszatekintő, amelyet július 16-án nyitottak meg a Csíki Mozi galériájában.
A Visszatekintő című tárlat tizenkét fotós munkáját mutatja be – mindannyian a klub idei nagyváradi és debreceni fotótáborában készítették el felvételeiket. A képeken a városok lüktetése, az utcák rejtett geometriája, az ablakok tükröződése, az idegenek mozdulatai, a csendes épületrészletek és a villanásszerű emberi találkozások bontakoznak ki. Vagyis az élet egy-egy elkapott pillanatai, amelyek már tovaszálltak, mégis itt maradtak, mert megőrizték a képek a szemvillanásnyi igazságot a világról.
A Visszatekintő egyfajta tükör, amiben láthatjuk mind a bánatot, mind az örömöt
Fotó: Nagy Lilla
A Prisma Fotóklub 1986 óta működik, baráti társaságból formálódott közösséggé, ma már huszonhat tagot számlál, és évről évre új arcokkal, új látásmódokkal gazdagodik. A kiállításon részt vevő fotósok – Bálint Attila, Borviz Attila, Labancz István, László Csaba, Lukács Mária, Pataki Hajnal, Pál Gábor Dénes, Péter Izabella, Szentes László, Szökő Sándor, Tarczali Éva és Török Dávid – mind saját hangjukat keresik és találják meg a fotográfia nyelvén. A klub működése során ugyan változott a tematikai fókusz – a dokumentarista és természetfotózás mellett ma már helyet kap a portré, az akt, a táncfotózás és egyre inkább az utcai fotózás is. A lényeg azonban változatlan: a fotózás szenvedélye, amely összetartja ezt a közösséget.
Részletek, vonalak, tükröződések – az utcai fotózás rejtett poézise
Fotó: Nagy Lilla
Labancz István, a klub elnöke a megnyitón elmondta:
A váltás valóban érezhető: a képek atmoszférája eleven, elevenebb, mint egy emlék. Inkább egy érzés. Egy szag, egy nyári délután melege, egy villamos nyikorgása, vagy egy idegen pillantása egy téren.
Gesztusok, arcok, történetek: ezeregy történet
Fotó: Nagy Lilla
A kiállítás kurátora, Péter Izabella szerint „a street fotózás dokumentarista és művészi is egyszerre. Egyszeri és megismételhetetlen. A fotós nem ítélkezik, nem magyaráz, csak megmutat, de közben érezni tanít.” Az utcai fotós nem csak exponál, hanem figyel. Lát. És ez a figyelem átsugárzik a képekről.
Nagyvárad és Debrecen tehát nemcsak témát adtak, hanem inspirációt is. Olyan tereket, ahol a fotós nem kívülálló, hanem részese az eseményeknek, ahol a kamera nem leskelődik, hanem tanúsít. A képek nyelvén pedig egy csendes, mégis erőteljes üzenet szól: az élet legszebb pillanatai nem feltétlenül a nagy eseményekhez kötődnek, hanem azokhoz a mozdulatokhoz, amelyeket mások talán észre sem vesznek.
A nagyvárosi színek, a helyiek siető mozdulatai, az ottfelejtett tárgyak mind üzennek nekünk
Fotó: Nagy Lilla
A kiállítás július 31-ig tekinthető meg, a belépés ingyenes. A kiállítás egyfajta tanulásra hív: észrevenni a körülöttünk lévő világot, meglátni a rendkívülit a mindennapiban.
Bolygónk 71 százalékát víz borítja és csupán 29 százaléka szárazföld. Ennek az óriási víztömegnek viszont csupán 3 százaléka édesvíz. Amikor megszületünk, a szervezetünk 72 százaléka szintén víz. A víz tehát az egyik legfontosabb eleme az életnek.
Egy eltűnőben lévő művészeti korszak kel új életre: az AnnART Archívum több száz performansz dokumentumát menti meg, miközben a rendszerváltás utáni szabadság és kísérletezés történetét is újraírja a köztudatban.
Nem kell keleszteni, nem kell órákat várni rá, és szinte elronthatatlan – ez a desszert garantáltan a család kedvence lesz.
„A színház, mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk” – írta Willem Dafoe a színházi világnapi üzenetében.
Márton Árpád festőművész életművében a kenyér vezérmotívumként jelenik meg. Ezúttal a Csíki Székely Múzeumban őrzött egyik kenyeres képét választottuk gasztrosorozatunkhoz, amely reprezentatív példája annak, ahogy a kenyér megjelenik a művészetében.
Demeter Arnold csíkszentkirályi költő Búzaköd című kötetének bemutatójára készül. A pályája kezdetén lévő alkotó számára ez egy alapkő, amihez vissza-vissza tér majd.
A vadonban sokféle izgalmas fűszernövény megterem, a zellerfélékhez tartozó podagrafüvet érdemes a tavaszi időszakban megismerni. A piros árvacsalánt gyakran mellőzzük erős illata miatt, de a növény legszebb részeit bátran felhasználhatjuk.
Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
Ez a recept biztos siker, ha valakit szeretnél lenyűgözni. A legényfogó csirke nemcsak egyszerűen elkészíthető, hanem annyira finom, hogy biztosan újra és újra az asztalra kerül.
szóljon hozzá!