
Vadas László szabadúszó rendező. Megszokta a szabadságot
Fotó: Csűrös Réka
Vadas László szabadúszó színházi rendező nem új fiú, húsz éves pályafutása alatt 80 előadást készített kilenc magyar és huszonöt román társulatnál. A világjárvány miatt most megbízás és jövedelem nélkül maradt ő is. Mégsem szegődne el kőszínházhoz, mert megszokta a szabadságot – mutatott rá az erdélyi Előretolt Helyőrségben megjelent interjúban.
2020. november 16., 10:392020. november 16., 10:39
2020. november 16., 10:412020. november 16., 10:41
Vadas László 1969-ben született Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház Tanszékének színháztudomány szakán diplomázott 1999-ben, majd ugyanott rendező szakon 2003-ban. 1990-93 között színész, 1993–1996 között rendező a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál, ugyanott 1996–1998 között külső munkatárs. 2004-2010 között rendező a Nagyváradi Állami Magyar Színház Szigligeti Társulatánál, 2011-től szabadúszó.
Mint mondta, véletlenül lett rendező. „A gyergyói Figura Stúdió színészeként hazautaztam Kolozsvárra, ahol Bréda mester (Bréda Ferenc író, a kolozsvári szellemi élet meghatározó személyisége 1990 után – szerk.)
Elmesélte, első rendezése a temesvári magyar színháznál volt, majd pár évig a váradi színház alkalmazottjaként alkotott. „A stabil rendezőnek a csapatépítés is dolga a színháznál, de mivel én Kolozsváron éltem, tehát a családom ott volt, ingázással ez nagyon nehezen ment. Aztán szabadúszóvá váltam teljesen.”
Az interjút az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális folyóirat novemberi lapszámában olvashatják.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!