Unscene: a fesztivál, amit megérdemelt Csíkszereda

Aki június 8–13. között a Csíki Játékszín előtti tér felé járt, azt hihette, egy másik dimenzióba cseppent: pezsgett az élet, rég nem látott ismerősök örvendtek egymásnak, vagy éppen új ismeretségek köttettek, felszabadult hangulat uralkodott. Tudjuk, hogy a koronavírus kiváltotta helyzet, a járványügyi intézkedések milyen mértékben érintették az előadóművészetet, illetve az online oktatás a művészeti egyetemi hallgatók munkáját. Hogy nem jöhettek létre a megszokott (és máskor természetesnek vélt) találkozások befogadó és előadó, néző és néző, művész és művész között – noha az online térben való előadás-közvetítésekkel igyekeztek közel tartani a közönségüket a színházak. Már annak örvendtünk, amikor úgy-ahogy, megszorításokkal, de nyithattak a színházak, személyes jelenlétű fesztiválról pedig hosszú ideig nem is álmodtunk.

másrészt, hogy azoknak az egyetemi hallgatóknak nyújtsanak lehetőséget, akiknek nem volt lehetőségük bemutatkozni nagyközönség előtt, és akik a jövő színházcsináló generációját képezik.

A fesztiválra a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a temesvári Nyugati Egyetem diákjai hoztak el tizenkilenc színházi produkciót. Számukra délelőttönként Bordás Attila tartott mozgásworkshopot, Hatházi András és Vladimir Anton Shakespeare szonettek témában színészworkshopot.

A programban román és magyar nyelvű előadások, táncelőadások, gyerekeknek szóló produkció, performansz, egyéni műsorok, fotókiállítás is szerepelt, esténként a színházzal átellenben felállított kivetítőn vizsgafilmeket vetítettek, amelyet első este csendben követett az összesereglett nagyszámú közönség, két este pedig koncert tette élménydúsabbá a fesztiválfeelinget. Az Ineffable zenekart – amely szintén egyetemistákból áll – már jól ismerheti a csíki közönség, de az Ovidiu Lipan Țăndărică és barátai formáció tagjainak is volt némi kötődése Csíkhoz, szemtanúi voltunk, amikor régi csíki ismerősökkel találkoztak itt, akiket még Vama Veche-n ismertek meg egyik nyáron. Ilyen személyes, örömteli történetek is meghatározták a színház épülete előtti, a Kulissza kávéházban zajló fesztiválhangulatot.

Nem csoda, hogy izgatottan készülődtek az előadásokra, melyet még fokozott az a tény, hogy nagyközönség előtt, az adott színpadi térhez igazodva kell megmutassák tehetségüket, mesterségbeli tudásukat. A hat nap alatt a színház eszközeivel meséltek nekünk humoros élettörténeteket, tártak elénk megrázó sorsokat, mutattak fel elgondolkodtató helyzeteket, nyújtottak szép színházi pillanatokat, villantották fel erősségeiket, mutatkoztak meg hiányosságaik.

Mintegy tíz előadást volt szerencsém megnézni (egyik-másik produkcióról a fesztivál Facebook-oldalán olvasható néhány soros gondolat) – több is volt a listámon, sőt, mindegyiket megnéztem volna, de ennél többre egyéb teendők mellett nem jutottam el. Ami az előadásokról írott formában való visszajelzéseket illeti, jó lehetőség lenne az Unscene a teatrológus hallgatóknak is, hogy évfolyamtársaik, kortársaik előadásait megnézzék, és reflektáljanak rájuk. Remélem, hogy a fesztivál következő kiadásain ők is bekapcsolódnak.

Az előadás hírére több helyről is érkeztek érdeklődők, székelyföldi és távolabbi városokból, de például erre az alkalomra látogatott haza Pavel Bartos Bukarestben élő színész, ismert televíziós műsorvezető is, aki vitte a hírét a fesztivál jó hírének, és közösségi oldalán a következőket írta a az itt tapasztaltakról:

A produkciók előtt mindig elhangzott – egy japán talány nyomán – a kérdés: az erdei madár éneke, amelyet még senki sem hallott, létezik vagy sem? A szervezők így magyarázták ezt: a fesztivál neve arra utal, ami a madár énekében, a művészeti alkotásban nehezen megragadható, ami a befogadóban, a nézőben jön létre az alkotással való szembesülés elsődleges hatásaként. A fesztivál valami olyasmit tekint értéknek, ami ilyenformán nem látható (unseen), azt törekszik megragadni, ami a színtértől távolodó nézőben kiteljesedik (un scene).

Hogy itt Csíkban milyen jóóó! – ezzel a gondolattal osztottam meg a fesztivált megelőzően egy közösségi oldalon a rendezvényt beharangozó cikket. Akkor még az elképzelést üdvözöltem lelkesen, és csak sejtve, hogy mi vár ránk. A fesztivál lejártával elmondhatom, hogy messze felülmúlta az elképzeléseimet. Hozzájárult ehhez a remek (kívülről nézve zökkenőmentes) szervezés és lebonyolítás, az előadások minősége és igen, mennyisége is – egy adott ponton éreztem, hogy sok a hatás, sok az élmény –, a rengeteg fiatal jelenléte, a két előadás közötti vagy az esti beszélgetések, anekdotázások (főként színházról, de nem csak) rég nem látott kollégákkal, barátokkal, ismerősökkel, az együtt töltött idő öröme.

Kívánjuk, hogy még sokáig énekeljen az az erdei madár. Én legalábbis még sokáig fogom hallani.