Újraindulásra várva: udvarhelyi „körök” Katona Lászlóval

„Február végén mutattunk be egy nagyon nehéz előadást a Szkéné színházban, Eleven éjszaka a címe, Koltai M. Gábor rendezte. Sikerült csinálni egy jó bemutatót, gondoltam, még van egy kis forgatás, és akkor egész nyárig csak játszom az előadásokat. De egyszer csak láttuk, hallottuk, hogy Olaszországban mi történik, és már mondtam a kollégáknak, hogy gyerekek, mi már hétfőtől nem fogunk játszani. Így is lett, csütörtökön még játszottunk egy Mulatságot a Thália színházban, de a Karinthy színházas előadás már elmaradt. Mindenki mondta, hogy ez egy hónapig tart, és májusban újra játsszuk majd az előadásokat, de sajnos nem így jött össze.

Nagyon kemény volt összeegyeztetni a forgatást az előadásokkal. Volt olyan, hogy reggel hatkor keltem és este tizenegyre értem haza, és ez így ment egy héten háromszor. Amikor csak az előadásokat játsszuk, és nincs próbafolyamat, akkor nem annyira stresszes és zsúfolt ez a színészélet, mert akkor délelőtt azt csinálok, amit akarok.”

A Drága örökösök sorozatban eredetileg a polgármester szerepére kérték fel, csak éppen akkor annyi előadása és próbafolyamata volt, hogy nem tudta összeegyeztetni. Így is volt olyan, hogy felkelt hajnali négykor, kiment hat órára forgatni Pest mellé húsz kilométerre, tízre bement Pestre, kettőig próbált, majd vissza a forgatásra. Onnan ötkor el kellett indulnia, hogy beérjen fél hétre az esti előadásra.

Lacinak is van olyan előadása, amelyet közel négyszázszor játszott: Nézőművészeti Kft. egyik előadása, a Nézőművészeti Főiskola (írta Tasnádi István, rendezte Árkosi Árpád), amelyben Scherer Péterrel és Mucsi Zoltánnal játszik, 2003 óta repertoáron van. De egy másik példát is említ: tavaly nyáron egy Mundruczó Kornél rendezte előadásban játszott, amely egy németországi fesztiválra készült. „Ez úgy működik, hogy csinálnak oda egy előadást, lejátsszák nyolc alkalommal és ennyi. A tavaly egy mega-giga produkció jött létre, nyolcvan-kilencven tagú zenekarral, egy óriási csarnokban felépített színpadon, ezerkétszáz néző előtt játszottunk. Hihetetlen hatása volt. Nagyon jó előadás lett, de olyan giga-mega előadás, hogy nem lehet onnan elmozdítani.”

Feleleveníti: annak idején a Krétakör társulatával rengeteget játszottak külföldön, volt, hogy hónapokig turnéztak. Nem is nagyon van olyan európai ország, ahol ne léptek volna fel, de voltak Kanadában, az Egyesült Államokban is.

Nagy ajándék volt a Krétakör, mert jó előadások is voltak, ugyanakkor magánemberként ennyire a világot nem tudtam volna bejárni. Szakmai szempontból pedig nagyon meghatározó volt ez az időszak. Ott nagyon szerettem, mert létezett egy jó értelembe vett kontroll. Nem volt olyan, hogy késtünk a próbáról, volt egy nagyon egészséges munkamódszer. Ha fél hatkor a zenekar be kellett álljon, akkor mindenki jelen volt, és elkezdődött a beállás. A mai napig nagyon szeretem, ha ez így van. Pepe és Kapa (Scherer Péter és Mucsi Zoltán – szerk. megj.) is krétakörösök voltak, a Nézőművészeti Kft.-ben ez a munkamorál mai napig megvan.”

„Attilát nagyon szerettem. Volt egy Rút kiskacsa című előadás, amelyben a negyedévesek – Mátrai Laci, Kosztándi Zsolt, Márdirosz Ágnes, Csíki Csengele, Ferenczi Gyöngyi, Kézdi Imola – játszották a nagyobb szerepeket, mi harmadévesekül – Diószegi Attila, Fazakas Misi, Kiss Csaba, Kozma és én – a nagy komisz ziccerszerepeket. Ott mi Kozmával egy párost játszottunk, ő volt az igazgató és én a titkár. Rendkívül jó jeleneteink voltak. Az a mai napig legendás.

Bizonyos jelenetekben sokat röhögtünk egymáson. Az, hogy röhögj, szakmaiatlan, megtörténik egyszer egy évben, de nem lehet többet. Volt egy jelenet, ahol álltunk egymással szemben és nem tudtunk egymás szemébe nézni, ő nézte a vállamat, én a feje fölött elnéztem. Mert ha véletlenül a szemünk találkozott, tuti, hogy elröhögjük magunkat. De nekünk ezek a párosok nagyon jól álltak.”

Még egyet visszaléptünk az időbe, szóba kerül a Vitéz lelkek színjátszócsoport. Kiderül, Laci már harmadikban „szerepelgetett”, ötödik osztályban pedig szerencséjére épp egy olyan osztályfőnöke lett, aki színjátszókört vezetett. Ha nincs ez a diákszínjátszás, akkor lehet, hogy az érdeklődése más felé irányul – akkor már zenélt is – de mivel folyamatos volt a színjátszás az életében, nem tudta őt elengedni – mondja.

Akkor egyszerűen bezárnak a színházak. Most mindenki úgy tervezi, hogy szeptembertől rendesen elindul a korlátozások nélküli évad. És valamilyen szinten el fog indulni, de ha korlátozásokkal indul el, akkor anyagilag nem lehet kihozni. Akkor a nézők is átgondolják, hogy oké, hogy lehet menni színházba, de maszkot kell tenni, mégis van egy kicsi veszélye. Azt nem látom, hogy szeptemberben a tizenötmillió magyar rohanni fog színházba, ez fokozatosan fog elindulni. Ám ha megint jön egy újabb hullám, és mindent leállítanak, az már rossz lesz. Mert oké, hogy három hónapig, fél évig nem játszunk, de ha szeptembertől még egy évig nem lesz színház, akkor lehet, hogy egy kicsit más meló után kell nézni. De nagyon remélem, hogy ez nem következik be” – zárja a beszélgetést Katona László.