Újra filmvásznon a Baywatch. De maradt volna a tévében

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért választottam ki, de maradjunk annyiban: saját magam szórakoztatására nem döntöttem volna mellette, annyi biztos. Így viszont érdekes kihívással nézhetek szembe: olyan filmről írhatok, ami egyáltalán nem tetszett.

Nem ez az első Baywatch-film, 2003-ban ugyanis készült egy még az eredeti főszereplőkkel, ezért is érthetetlen, miért akartak még egy bőrt lehúzni róla. Hisz van annak is legalább már tíz esztendeje alighanem, hogy két percre belenéztem a film alapját adó sorozat egyik epizódjának újravetítésébe, s akkor is úgy voltam vele, mint amikor az 1989 és 1999 között futó műsor első sugárzásakor: ha megnézted benne a tengert, a gyönyörű fürdőruhás lányokat és az – és ezt most a hölgyek kedvéért írom le – izmos pasikat, már mindent láttál, nincs igazából szükséged arra, hogy tudjad, éppen ki kivel és miért nem.

– illetve ha mégis, akkor azt bizonyosan nem mutatták explicit full frontálban. Na mert ebben a filmben ezzel is meg kellett küzdeni – mármint a nézőknek. Aztán arról ne is beszéljünk, hogy ugyanebben a jelenetben a hűtőkamrába menekült szereplőre valami baracklekvárszerű kocsonyás anyag csepeg, amit szintén a nagy öreg úgy magyaráz, hogy hát a formalin oldja a zsírt.

Ha valami megadja az alkotás rangját, akkor ez a két poén (?) mindenképpen. De egyébként sincs ott a helyük:

Kicsit olyan volt az érzésem, mintha a forgatókönyvet olyanok írták volna meg, akiknek erősen gáz volt ez a munka, ezért megpróbálták az élét néhány, a filmből való kiszólással meg öniróniával elvenni. Mondanom sem kell, ebben sem jártak túl nagy sikerrel.

aki azért az egetrengetően felháborító célért küzd, hogy bekebelezze a Baywatch által ellenőrzött malibui szabadpartot, s ezért bármire képes. Tényleg bármire: lefizet, láb alól eltesz embereket.  Az önirónia jele viszont a kövér, csúnya informatikus srác karaktere, aki felvételt nyer a csapatba, de persze csak azért, hogy jó nagyokat nevethessünk rajta. Például amikor – s megint csak spojler – beszorul a szerelme látványától működésbe jött micsodája egy pad deszkái közé, ahonnan az egész part szeme láttára ki kell szabadítani szegényt. Aki aztán később ebédre salátát rendel, miközben az egész csapat gyúrja magába a sültkrumplit s a hamburgert.

Ez a saláta egyébként jelképe is lehetne ennek az összezagyvált filmnek.

ezt finomnak szánt poénokkal, kiszólásokkal próbálták érzékeltetni a szexizmus és a rasszizmus vonalán. Ezeket a még akár értékelhető jelzéseket aztán összevegyítették a trágár-ízléstelen poénokkal és a sablonos-unalmas akciójelenetekkel. S ez lett a Baywatch.