Fotó: USA Network/Netflix
A 2017-ben megjelent A tettes (The Sinner) című sorozat készítői három (a Netflixes forgalmazásnak is köszönhető) népszerű évad után most újabb nyolc epizóddal örvendeztették meg a nézőket, amely a történet lezárását is jelenti. Ajánló.
2022. február 18., 17:492022. február 18., 17:49
A Netflixen is elérhető bűnügyi thriller immár négyévados antológiasorozat, amelynek egyetlen közös pontja a főszereplő, Harry Ambrose nyomozó. Minden évad különálló történetet dolgoz fel, egy elsőre átlagosnak tűnő bűnügyi esettel találkozunk, majd
Az előző évadok népszerűsége nem csupán az izgalmas történeteknek köszönhető, hanem a remek színészi alakításoknak is, főként a detektívet játszó Bill Pullman részéről. Emellett a film képi világának és zenei aláfestésének együttese rögtön megteremti ezt a hátborzongató thrilleres, krimis atmoszférát a nézők számára.
Aki követi a sorozatot, az már biztosan tudja, hogy a harmadik évad záróepizódjában az elfáradt, megviselt detektív jobbnak látja lezárni eddig bejárt karrierjét, és nyugdíjba vonul egészségének megőrzése érdekében. A kérdés az, hogy akkor
Fotó: USA Network/Netflix
A tettes új évadjában is megkapjuk Bill Pullman zseniális színészi alakítását, hiszen ő a széria alappillére. Mostani történetünkben Harry Ambrose nyomozó, bár nyugdíjba vonult, azonban ezelőtti ügyeinek traumája még egy évvel később is kísérti őt, így partnerével együtt úgy döntenek, hogy elutaznak az észak-maine-i Hanover-szigetre, hogy egy csendesebb környezetben a nyomozó végleg feldolgozza traumáit, és kipihenje magát. Csakhogy
Egyre mélyebbre ássa magát a szigeten rejlő sötét titkokba, ennek következtében pedig fokozatosan a feje tetejére áll mind a sziget lakóinak élete, mind Ambrose nyomozó pihenésnek induló kiruccanása.
Fotó: USA Network/Netflix
Hogyha a történet alapjában véve nem lenne elég izgalmas, akkor a készítők még egy lapáttal rátettek az izgalom fokozására, amely a nyomozó belső vívódásain keresztül mutatkozik meg, és egyben egy fantasztikus csavart építettek be a filmbe azáltal, hogy
Megszoktuk, hogy az első három évadban Harry Ambrose nyomozó mindig talált megfelelő indoklást arra, hogy amikor dolgok bonyolulttá váltak, és nyomozása során módszerei veszélyes területre vezették, vagy ha bárki megkérdőjelezte a döntéseit, mindig ott volt a kifogása, hogy csak a munkáját végzi. Azonban a negyedik évadban már nem hagyatkozhat erre, ami sokban megnehezíti kutatómunkáját.
Fotó: USA Network/Netflix
Az utolsó évadban nagyobb hangsúlyt tulajdonítottak a főszereplő karakterének kidolgozására, mint a köré épített sztorira, ami ebben az esetben egy nagyszerű ötlet volt, amit jól sikerült kivitelezni.
A detektíven keresztül megismerhetjük, hogy milyen érzés a mindennapos küzdelem saját magunkkal, hogyan befolyásolhatják életünket a feldolgozatlan traumák, valamint azt, hogy mennyit árthatunk magunknak és környezetünknek, ha elhanyagoljuk saját lelki épségünket, hiszen
Fotó: USA Network/Netflix
Összességében egy remek évadzárót kaptunk A tettes sorozat készítőitől. A misztikus történet első perctől megragadja a nézőt, és a nyolc részen át tartó fejtegetés, bár lassan bontakozik ki, mégis megannyi kiszámíthatatlan, izgalmas csavarral van fűszerezve, hogy
Ugyanakkor a Bill Pullman által játszott nyomozó történetének szála azoknak is lekötheti a figyelmét, akik inkább a pszichológiai filmekkel szimpatizálnak, és jobban szeretik a részletes karakterkidolgozást.
Fotó: USA Network/Netflix
Dávid Viktória
A szerző egyetemi hallgató, szakmai gyakorlatát lapcsaládunknál végzi.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!