
Fotó: Focus Features LLC
Azt adja amit ígér, vagyis ízig-vérig véres és erőszakos viking bosszútörténetet, mindezt pedig megalkuvás és a rendezői vízió feladása nélkül. Az Északi, bár egy kicsit hosszú, mégis egyedi darabja a jelenlegi filmfelhozatalnak, amit biztosan lehetett volna feszesebbre vágni, de az a fent említett vízió rovására ment volna. Kritika.
2022. május 23., 15:592022. május 23., 15:59
Szerzői filmesből lett Hollywood egyik új üdvöskéje az elmúlt években Robert Eggers, aki sajátos látásmóddal készít filmeket. 2015-ben jelent meg a rendkívül alacsony költségvetésből készült horrorja, A boszorkány (The Witch), ami nyomasztó atmoszférája, a horror mint műfaj felpezsdítése, és nem utolsósorban a főszereplőt alakító Anya Taylor-Joy sztárrá válása miatt emelkedett kultstátuszba.
Ezt követte 2019 őszén A Világítótorony, amiben William Dafoe és Robert Pattinson megőrülésének kamaradrámáját lehetett végignézni fekete-fehérben, 4:3-as képarányban, meglehetősen abszurd fordulatokkal és különleges történetmeséléssel.
A film Oscar-közelbe segítette Jarin Blaschke operatőrt, Eggers állandó alkotótársát (a díjat végül Roger Deakins vitte el az 1917-ért), és gyakorlatilag az éves filmtermés élvonalába emelte a különleges, szerzői alkotást.
Fotó: Focus Features LLC
Ehhez a projekthez olyan sztárokat sikerült megnyerni, mint Ethan Hawke, Nicole Kidman, Alexander Skarsgård, Anya Taylor-Joy (aki bár kérte, A világítótoronyban nem kapta meg a szirén szerepét), Claes Bang, A Világítótoronyban főszerepet játszó Williem Dafoe, és egy rövid szerepre a 2000-ben megjelent Dancer of the Darkban lehengerlően alakító Björk énekesnőt is sikerült leszerződni. Érthető, hogy ezen információk, na meg
Fotó: Focus Features LLC
A végeredmény pedig pontosan ez lett: egy meglehetősen sötét hangulatú, gyönyörű izlandi tájak előtt megmutatott, az utolsó edényig korhű díszletek között játszódó, vérben és erőszakban tobzodó, a vikingek állati oldalát kidomborító, meglehetősen hosszú és egyedi alkotás. Nem is próbálja leplezni, hogy a Shakespare Hamletjét is ihlető monda alapján készült, a névválasztások pedig mindezt egyértelművé teszik a drámát mindössze felszínesen ismerők számára is, elég csak a főszerepet játszó Amleth hercegre gondolni, aki
Fotó: Focus Features LLC
A történet tehát semmi újat nem mesél el, sőt, mondhatni, hogy faék-egyszerűségű, előre látható fordulatokkal, viszonylag kiszámítható végkifejlettel. A célhoz vezető út azonban meglehetősen hosszú, és sokszor időhúzós: miután látjuk, hogy Amleth az őt befogadó rusz-viking berzerkerekkel hogyan foglal el egy keleti falut, és gyilkolja le annak harcosait, majd pedig meghallván, hogy apja gyilkosa hová menekült, rabszolgabilloggal megjelölve magát felszökik a hajóra, ami foglyokat visz az izlandi uralkodónak. Együgyű, de bivalyerős rabszolgának kiadva magát sikerül is meggyőznie az időközben családot alapító nagybátyját, hogy a két erős kezére szükség lehet a mindennapi teendőkben, egy szláv rabszolgalánnyal, az Anya Taylor-Joy által játszott Olgával szövetkezve pedig
Fotó: Focus Features LLC
Eggers ugyanis behozza a védjegyének számító természetfelettit és a látomásos jeleneteket, amik nagyban meghatározzák brutális hősünk világlátását. Ezek az álomszerű, meglehetősen szürreális jelenetek emelik ki a történetet a hétköznapiság mocsarából, és teszik egyedivé, „eggersivé” az egészet, ráadásul ezeket a jeleneteket most nagy költségvetésből, több, rendelkezésre álló filmes eszközzel lehetett kivitelezni, amitől igazán látványos lett az egész, kezdve a beavatási szertartástól, a vak jövendőmondóval való találkozáson át (Björk alakításában), a legendás kardért való küzdelem megjelenítésééig, amik
Fotó: Focus Features LLC
Az éveken át forralt bosszú kivitelezése azonban nem olyan egyszerű, mint aminek elsőre tűnik, pláne amiatt, hogy Amleth meggyőződése, hogy próféciaként teljesíti be sorsát, így nem törhet akárhogy nagybátyja életére. Emellett kiszabadítaná édesanyját is, akinek időközbeni jellemfejlődése szolgáltatja a film egyik nagy fordulatát, szóval sok változóval kell számolni, és mint kiderül, a nyers erő nem minden, ha egy hadseregnyi emberrel kell felvenni a harcot.
Amleth és Olga szövetsége aknamunkával gyengíti a Claes Bang által, meglepően jól játszott nagybátyj, Fjölnir udvartartását, egészen addig, amíg tarthatatlanná válik a helyzet, és vikingünknek menekülnie kell a lebukás kockázata miatt.
Fotó: Focus Features LLC
A film innen válik valamelyest kiszámíthatatlanná, és kérné már a gyors és kegyetlen befejezést, ezt azonban a néző nem kapja csak úgy megy, hiszen egyik fordulat követi a másikat, és már-már időhúzásra játszik a rendező, ez viszont az élvezhetőség rovására megy, ugyanis
Eggers azonban látszólag nem engedett abból, hogy feláldozza vízióját a kommersz filmkészítés oltárán, és valószínűleg a stúdió is szabad kezet adott neki annak reményében, hogy a különleges alkotásokra vágyók tömegét vonzza be majd a mozikba, és talán majd a következő díjszezonban is labdába tud majd rúgni.
Fotó: Focus Features LLC
A feloldozást és a finálét színpadias, helyenként komolyanvehetetlen jelenetben kapjuk meg, ami viszont nem üt akkorát, mint például A boszorkány és A Világítótorony befejezései, amik brutalitásuk mellett kellően szürreálisak is voltak, itt viszont
Eggers tehát megpróbálkozott betörni a saját víziójával, immár nagy büdzsével megtámogatva a kaptafára készülő szuperprodukciók piacára, ez azonban kissé felemásra sikerült, ugyanis pont a megcélzott, kommersz filmekhez szokott közönség nem fog mozijegyet venni rá, vagy a vetítés alatt húzza a száját miatta, ennek ellenére tényleg üdítően egyedi a folytatásokban, remakekben, rebootokban tobzodó, kockázatkerülő filmfelhozatalban. Aki pedig véres, erőszakos viking bosszúdrámát szeretne nézni nagyvásznon, az biztosan megtalálja benne a számításait.
Fotó: Focus Features LLC
The Northman (Az Északi) – angol-amerikai dráma (2022)
Rendezte: Robert Eggers
Forgatókönyv: Robert Eggers, Sjón Sigurdsson
Producer: Mark Huffam, Lars Knudsen, Arnon Milchan
Executive Producer: Alexander Skarsgård
Operatőr: Jarin Blaschke
Vágó: Louise Ford
Szereplők: Alexander Skarsgård, Nicole Kidman, Willem Dafoe, Claes Bang, Ethan Hawke, Björk.
A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.
A korai felmelegedés idén gyorsan felébresztette a természetet, az utóbbi évekhez képest szokatlanul hamar. A tavasz érkezése számtalan apró jelből kiolvasható, ilyenkor még finom, szinte észrevétlen változások árulkodnak róla.
Önfeledt szánkózásra, netán kivágott tüzifa vagy az elejtett vad hazaszállítására használhatták? A Csíki Székely Múzeumban a februári hónap tárgya egy lócsontból készült szántalp a 17. századból.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
A reggeli olvasás ritkán kér többet pár nyugodt percnél. Egy joghurtos smoothie ilyenkor nemcsak ital, hanem kísérő: krémes, friss és pont elég könnyű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet a történetről.
Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.
Reggelire egy igazi desszert, ebédre egy bűntudatmentes lasagne, végül pedig egy könnyed, friss saláta vacsorára. A jól ismert fogások újragondolva jelennek meg, úgy, hogy közben ízben és élményben sem kell kompromisszumot kötnünk.
A korhelyleves a nevét onnan kapta, hogy a mulatozások, lakomázások után jólesik a gyomornak ez a savanykás ízű étel.
A torma nem divatfűszer, nem is finomkodik – csíp, könnyeztet, mégis kihagyhatatlan. Ez a túlélőnövény a zsíros, téli ételek legjobb társa, amely egyszerre hordoz ízt, emléket és karaktert.
szóljon hozzá!