The Northman: vérben fürdő viking bosszúdráma eggersi kézjeggyel

A végeredmény pedig pontosan ez lett: egy meglehetősen sötét hangulatú, gyönyörű izlandi tájak előtt megmutatott, az utolsó edényig korhű díszletek között játszódó, vérben és erőszakban tobzodó, a vikingek állati oldalát kidomborító, meglehetősen hosszú és egyedi alkotás. Nem is próbálja leplezni, hogy a Shakespare Hamletjét is ihlető monda alapján készült, a névválasztások pedig mindezt egyértelművé teszik a drámát mindössze felszínesen ismerők számára is, elég csak a főszerepet játszó Amleth hercegre gondolni, aki

A történet tehát semmi újat nem mesél el, sőt, mondhatni, hogy faék-egyszerűségű, előre látható fordulatokkal, viszonylag kiszámítható végkifejlettel. A célhoz vezető út azonban meglehetősen hosszú, és sokszor időhúzós: miután látjuk, hogy Amleth az őt befogadó rusz-viking berzerkerekkel hogyan foglal el egy keleti falut, és gyilkolja le annak harcosait, majd pedig meghallván, hogy apja gyilkosa hová menekült, rabszolgabilloggal megjelölve magát felszökik a hajóra, ami foglyokat visz az izlandi uralkodónak. Együgyű, de bivalyerős rabszolgának kiadva magát sikerül is meggyőznie az időközben családot alapító nagybátyját, hogy a két erős kezére szükség lehet a mindennapi teendőkben, egy szláv rabszolgalánnyal, az Anya Taylor-Joy által játszott Olgával szövetkezve pedig

Eggers ugyanis behozza a védjegyének számító természetfelettit és a látomásos jeleneteket, amik nagyban meghatározzák brutális hősünk világlátását. Ezek az álomszerű, meglehetősen szürreális jelenetek emelik ki a történetet a hétköznapiság mocsarából, és teszik egyedivé, „eggersivé” az egészet, ráadásul ezeket a jeleneteket most nagy költségvetésből, több, rendelkezésre álló filmes eszközzel lehetett kivitelezni, amitől igazán látványos lett az egész, kezdve a beavatási szertartástól, a vak jövendőmondóval való találkozáson át (Björk alakításában), a legendás kardért való küzdelem megjelenítésééig, amik

Az éveken át forralt bosszú kivitelezése azonban nem olyan egyszerű, mint aminek elsőre tűnik, pláne amiatt, hogy Amleth meggyőződése, hogy próféciaként teljesíti be sorsát, így nem törhet akárhogy nagybátyja életére. Emellett kiszabadítaná édesanyját is, akinek időközbeni jellemfejlődése szolgáltatja a film egyik nagy fordulatát, szóval sok változóval kell számolni, és mint kiderül, a nyers erő nem minden, ha egy hadseregnyi emberrel kell felvenni a harcot.

Amleth és Olga szövetsége aknamunkával gyengíti a Claes Bang által, meglepően jól játszott nagybátyj, Fjölnir udvartartását, egészen addig, amíg tarthatatlanná válik a helyzet, és vikingünknek menekülnie kell a lebukás kockázata miatt.

A film innen válik valamelyest kiszámíthatatlanná, és kérné már a gyors és kegyetlen befejezést, ezt azonban a néző nem kapja csak úgy megy, hiszen egyik fordulat követi a másikat, és már-már időhúzásra játszik a rendező, ez viszont az élvezhetőség rovására megy, ugyanis

A feloldozást és a finálét színpadias, helyenként komolyanvehetetlen jelenetben kapjuk meg, ami viszont nem üt akkorát, mint például A boszorkány és A Világítótorony befejezései, amik brutalitásuk mellett kellően szürreálisak is voltak, itt viszont