
Amerikában ma már szenátusi meghallgatásra járnak a techcégek nagy emberei. Hátha mégis történik valami...?
Fotó: Netflix
Ritkán írom le, de most megteszem: a Netflix dokumentumfilmjét mindenkinek meg kellene néznie, aki okostelefont birtokol, illetve számítógépen dolgozik. Valamilyen módszerrel jusson hozzá, töltse le, nézze végig és beszélje meg magában vagy családjával, ismerőseivel. Főleg a gyerekeivel, ha vannak. Ugyan van benne némi hatásvadászat, de a felvázolt jövő elborzaszt.
2020. szeptember 24., 17:252020. szeptember 24., 17:25
Nem tudom, vannak-e emberek rajtam kívül, akik úgy érzik, hogy a viselkedése alapján egy-egy, az utcán szembejövő ember tulajdonképpen egy videójátékban vagy fantasy-filmben van, pedig látszólag nem áll semminek a hatása alatt? Látják önök is az utcán vagy a tömbház előtt azokat a zombigyerekeket, akik gyakorlatilag egyfolytában (de tényleg egyfolytában!) egy telefon képernyőjét bámulják? És tudják-e, hogy éppen mit néznek?
Innentől kezdve pedig egy kicsit olyan ez, mint amikor valaki a kezében égő cigarettával és egy nagy pohár pálinkával az egészséges életmódról beszél.
A Netflix dokumentumfilmje nagyon elgondolkodtató – lehet rá legyinteni, hogy „á, ezt eddig is tudtuk!”, lehet nem komolyan venni, és lehet azzal is vádolni az alkotókat, hogy moralizálnak, hogy nem őszinték, mert a megszólalók majd' mindegyike a Facebook, a Google, a Youtube és más óriástechcégek korábbi munkatársa, komoly beosztásból eljött embere. Mintha kiugrott papokkal beszélnénk a vallásról, igaz? Bármit is gondolunk a megszólalókról, egy biztos: korábbi „belső” emberekként hatalmas rálátásuk van a közösségi média mechanizmusaira, a gazdasági érdekeket szolgáló algoritmusokra, így az általuk elmondottak nemcsak hasznosak lehetnek a mindennapokban, de egy másik, az eddigitől eltérő perspektívát tárnak elénk, az biztos.
Felmerülnek persze kérdések is a nézőben, főleg az olyanokban, akik ebben a szakmában, a techcégek alkalmazottaiként vagy csak rajongóiként élnek – nem kevés azoknak a száma, akik a közösségi oldalak uralmát a lehető legjobb dolognak tartják, vagy esetleg fel sem tűnik nekik, miközben amiatt aggódnak, hogy valakik valahonnan figyelik, nyomon követik minden lépésüket. Vannak persze olyan dolgok is a filmben, amelyeket szintén érdemes többször átrágni. Hogy például a közösségi média tulajdonképpen ingyenes, de ugye te mégis fizetsz az internetért, s innentől már némi ellentmondás is van a sztoriban, mert tulajdonképpen nem ingyenes szolgáltatásról beszélünk, akárcsak a kereskedelmi tévék esetében. Valamikor, a kilencvenes évek végén a tévé volt a nagybetűs ellenség, aztán az okostelefonok miatt úgy jó tíz éve háttérbe szorult.
Csak nézel...
Fotó: Netflix
A filmben az interjúk között jeleneteket láthatunk egy család életéből, az alkotók ezekben a hétköznapi jelenetekben mutatják be, hogy mit is jelent a közösségi oldalaktól való függőség. A leghatásosabb talán az, amikor a tizenéves lány összetöri a műanyagdobozt, amibe anyja az okostelefonokat összeszedte azért, hogy legalább a vacsorát együtt költhesse el a család.
A filmben elmondott és látott egyenesen megijesztenek, megrémisztenek. Azért is, mert eddig úgy tud(hat)tad, hogy te okozod a bajt magadnak – holott rég nem. Nem a „tudjukkik”, nem a „szürkék”, nem a „háttérhatalom”, hanem ezen cégek az üzleti modelljük révén. Azzal, hogy mindig, de mindig fenn kell tartani az érdeklődést, uralni kell a pillanatot, a figyelmet – ezt ma már a mesterséges intelligencia, az algoritmusok végzik, ezt veszi át a politika, gyakorlatilag az egész világ így működik már.
A film többek között ezekkel a dolgokkal szembesít. Lehet róluk vitatkozni, beszélgetni és kell is, hiszen olyan dologról, jelenségről van szó, amit nap mint nap, gyakorlatilag percenként a bőrünkön érzünk.
Saját példa: engem a világból ki lehet kergetni azzal a mondattal, hogy „aki kimarad, lemarad” meg a „valósítsd meg álmaidat”, meg egyáltalán az összes ilyen panel-szöveggel. Nem maradsz ki semmiből, és mi van, ha nincsenek álmaid, vagy azok éjszaka történnek veled? Az élet egyszerűen mindenkinél nem ugyanúgy működik, és ez a legszebb benne – miért kell hát zombinak lenni mindenkinek, miért nem lehet kilépni belőle? Ha nem is teljesen, de ideig-óráig egészen biztosan meg lehet tenni.
Tristan Harris, a Google korábbi fontos embere, aki a legtöbbet beszél a filmben
Fotó: Netflix
A Társadalmi dilemma azért is jó film, mert olyan aspektusokat is hangsúlyosan megmutat, amelyek a mindennapi közbeszédben ugyan benne vannak, de nem eléggé.
mert az olyan államokban, mint India vagy Burma igen komoly problémákat okoztak, konkrétan gyilkosságok, lincselések lett a vége annak, hogy bizonyos embercsoportokat sikerült álhírekkel megvezetni. Mi még nem tartunk ott, de nem én mondom, hanem szakemberek, hogy mindennapos a képernyőkön a zsarolás, az erőszak, a gyerekek zaklatása, az információk okozta depresszió, az öngyilkosság. Tudom, elcsépelt mondat ez is: a szép új világ bizony nem is olyan szép.
És hogy mit tehetünk mi, akik az utcákon zombigyerekeket vizionálunk, akik félreugrunk egy-egy iszonyatos sebességgel közlekedő (és közben a telefonját bámuló!) gördeszkás energiabomba elől? Mit tehetünk az ellen, hogy állandóan ne a telefonunkba legyünk belebújva? Nagyon sok a módszer és a lehetőség, csak éppen egyre nehezebb – a munka nagy, de nem lehetetlen. Akárcsak a dohányzásról való leszokásnál: az első talán az, hogy
Az olyan elcsépelt, igen egyszerű, szabópéteri panel-szövegek, mint az „engedd el!”, a „meg tudod csinálni!”, „Te vagy a probléma kulcsa!” satöbbi nem biztos, hogy működnek – néha egy egész terápiasorozat sem elég ahhoz, hogy az ember lejöjjön valamiről. Itt pedig le sem kell jönni, csupán az észszerűen kellene használni a dolgokat, napi időkorlátokat szabni – ám néha ez is nehéz, illetve egyáltalán nincs kivel beszélni. Az ember nem olyan lény, amely ha valamihez hozzászokik, akkor könnyű szívvel lemondana róla, s akkor eljutottunk Zacher doktorig, de hát sajnos ő is hiába beszél az egymillió alkoholista országában. Techfüggő emberből lassan több lesz, mint alkoholistából, s kicsit olybá tűnhet ez az egész, mint amikor egy borász vagy egy sörfőző az alkoholizmus ártalmairól beszél.
Csak nézel, nézel és lájkolsz, illetve kapod a lájkot
Fotó: Netflix
2030-ban szeretném a következőket egy kocsmaasztal mellett elmondani: „Emlékeztek-e, tíz évvel ezelőtt milyen világ volt..? Akkor-akkor, amikor a koronavírus-járvány volt! Mennyi marhaságot írtak össze-vissza az emberek a fészbukkra, pedig már akkor is tudtuk, hogy mennyire gáz ez az egész! S az megvan-e, amikor ilyen nyolcosztályosok bírálták az orvosokat a járvány miatt, s boldog-boldogtalan azt hitte, hogy az okostelefonján elvégzett pár egyetemet... Egyszer jó meg lehetett hülyíteni a sok embert, sokkal rosszabb volt, mint a kilencvenes években, amikor a tévéből ömlött ugyanez. Mindenesetre azért sok embernek megjött az esze, na, azért most már nem nagyon látod ezeket a zombikat, s a fészbukkra se lehet akármit írni...”
Társadalmi dilemma (Te Social Dilemma)
Amerikai dokumentumfilm, 89 perc, 2020
Rendezte: Jeff Orlowski
Producer: Larissa Rhodes
Forgatókönyv: Davis Coombe, Vickie Curtis és Jeff Orlowski
Szereplők: Tristan Harris, Aza Raskin, Justin Rosenstein, Shoshana Zuboff, Jaron Lanier, Skyler Gisondo, Kara Hayward, Vincent Kartheiser, Anna Lembke
Zene: Mark. A. Crawford
Sok tudatos vásárló számára egyértelmű, hogy az élelmiszerek kiválasztásánál fontos a vegyszermentesség. Arra viszont ritkábban gondolunk, hogy a vegyszerek ott vannak azokban az anyagokban is, amelyekben az élelmiszereket tároljuk és elkészítjük.
A granola az utóbbi években igazi sztár lett azok körében, akik gyors, mégis egészséges megoldásokat keresnek a táplálkozásban.
A csíkszeredai származású Kedves Csanád zeneszerző, előadóművész és zenei vezető az Artisjus Előadóművészi Díjában részesült. A szerzői egyesület azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek.
A pszichológus konyhájában a közösségi médiában fellelhető női trendekről is szó volt, s találón egy, a TikTok-on terjedő süti – az Apple Pie Cookies – receptjét készítette el Dimény-Varga Tünde házigazda a meghívottal, Gergely Orsolya szociológussal.
A téli madáretetés nem csupán a hó megérkezésével válik időszerűvé. Már november végétől jóval kevesebb táplálékot kínál a természet, a gondosan előkészített madáretetők nagy segítséget jelentenek a kis énekesmadaraknak.
A halálra nem gyászos sóhajjal, hanem harsány nevetéssel felel Dósa Zoltán, aki új kötetében, a Rögcédulákban a mulandóságot nem tragédiának, hanem szellemes játéktérnek mutatja: ahol a szorongásból derű, a félelemből humor lesz.
A mátrai borzaska belül szaftos és puha, míg a bunda fűszeres és ropogós. Az egészet a tetejére kerülő fokhagymás tejföl és pirult sajt koronázza meg.
Hány perc zörgött tova,
hány óra hasztalan,
nem tudom.
A cékla Erdélyben leginkább savanyúságként vagy ivóléként kerül az asztalra, pedig rostokban és vitaminokban gazdag, sokoldalú alapanyag, amelyből világszerte izgalmas levesek, saláták, főételek és desszertek készülnek.
Méliusz József életműve egyszerre személyes és történelmi tükör: az önismeret, a kisebbségi lét és a megújulás írói példája. Borcsa János irodalomtörténésszel a gondolkodó irodalom egyik legösszetettebb alakjáról beszélgettünk.
szóljon hozzá!