Amerikában ma már szenátusi meghallgatásra járnak a techcégek nagy emberei. Hátha mégis történik valami...?
Fotó: Netflix
Ritkán írom le, de most megteszem: a Netflix dokumentumfilmjét mindenkinek meg kellene néznie, aki okostelefont birtokol, illetve számítógépen dolgozik. Valamilyen módszerrel jusson hozzá, töltse le, nézze végig és beszélje meg magában vagy családjával, ismerőseivel. Főleg a gyerekeivel, ha vannak. Ugyan van benne némi hatásvadászat, de a felvázolt jövő elborzaszt.
2020. szeptember 24., 17:252020. szeptember 24., 17:25
Nem tudom, vannak-e emberek rajtam kívül, akik úgy érzik, hogy a viselkedése alapján egy-egy, az utcán szembejövő ember tulajdonképpen egy videójátékban vagy fantasy-filmben van, pedig látszólag nem áll semminek a hatása alatt? Látják önök is az utcán vagy a tömbház előtt azokat a zombigyerekeket, akik gyakorlatilag egyfolytában (de tényleg egyfolytában!) egy telefon képernyőjét bámulják? És tudják-e, hogy éppen mit néznek?
Innentől kezdve pedig egy kicsit olyan ez, mint amikor valaki a kezében égő cigarettával és egy nagy pohár pálinkával az egészséges életmódról beszél.
A Netflix dokumentumfilmje nagyon elgondolkodtató – lehet rá legyinteni, hogy „á, ezt eddig is tudtuk!”, lehet nem komolyan venni, és lehet azzal is vádolni az alkotókat, hogy moralizálnak, hogy nem őszinték, mert a megszólalók majd' mindegyike a Facebook, a Google, a Youtube és más óriástechcégek korábbi munkatársa, komoly beosztásból eljött embere. Mintha kiugrott papokkal beszélnénk a vallásról, igaz? Bármit is gondolunk a megszólalókról, egy biztos: korábbi „belső” emberekként hatalmas rálátásuk van a közösségi média mechanizmusaira, a gazdasági érdekeket szolgáló algoritmusokra, így az általuk elmondottak nemcsak hasznosak lehetnek a mindennapokban, de egy másik, az eddigitől eltérő perspektívát tárnak elénk, az biztos.
Felmerülnek persze kérdések is a nézőben, főleg az olyanokban, akik ebben a szakmában, a techcégek alkalmazottaiként vagy csak rajongóiként élnek – nem kevés azoknak a száma, akik a közösségi oldalak uralmát a lehető legjobb dolognak tartják, vagy esetleg fel sem tűnik nekik, miközben amiatt aggódnak, hogy valakik valahonnan figyelik, nyomon követik minden lépésüket. Vannak persze olyan dolgok is a filmben, amelyeket szintén érdemes többször átrágni. Hogy például a közösségi média tulajdonképpen ingyenes, de ugye te mégis fizetsz az internetért, s innentől már némi ellentmondás is van a sztoriban, mert tulajdonképpen nem ingyenes szolgáltatásról beszélünk, akárcsak a kereskedelmi tévék esetében. Valamikor, a kilencvenes évek végén a tévé volt a nagybetűs ellenség, aztán az okostelefonok miatt úgy jó tíz éve háttérbe szorult.
Csak nézel...
Fotó: Netflix
A filmben az interjúk között jeleneteket láthatunk egy család életéből, az alkotók ezekben a hétköznapi jelenetekben mutatják be, hogy mit is jelent a közösségi oldalaktól való függőség. A leghatásosabb talán az, amikor a tizenéves lány összetöri a műanyagdobozt, amibe anyja az okostelefonokat összeszedte azért, hogy legalább a vacsorát együtt költhesse el a család.
A filmben elmondott és látott egyenesen megijesztenek, megrémisztenek. Azért is, mert eddig úgy tud(hat)tad, hogy te okozod a bajt magadnak – holott rég nem. Nem a „tudjukkik”, nem a „szürkék”, nem a „háttérhatalom”, hanem ezen cégek az üzleti modelljük révén. Azzal, hogy mindig, de mindig fenn kell tartani az érdeklődést, uralni kell a pillanatot, a figyelmet – ezt ma már a mesterséges intelligencia, az algoritmusok végzik, ezt veszi át a politika, gyakorlatilag az egész világ így működik már.
A film többek között ezekkel a dolgokkal szembesít. Lehet róluk vitatkozni, beszélgetni és kell is, hiszen olyan dologról, jelenségről van szó, amit nap mint nap, gyakorlatilag percenként a bőrünkön érzünk.
Saját példa: engem a világból ki lehet kergetni azzal a mondattal, hogy „aki kimarad, lemarad” meg a „valósítsd meg álmaidat”, meg egyáltalán az összes ilyen panel-szöveggel. Nem maradsz ki semmiből, és mi van, ha nincsenek álmaid, vagy azok éjszaka történnek veled? Az élet egyszerűen mindenkinél nem ugyanúgy működik, és ez a legszebb benne – miért kell hát zombinak lenni mindenkinek, miért nem lehet kilépni belőle? Ha nem is teljesen, de ideig-óráig egészen biztosan meg lehet tenni.
Tristan Harris, a Google korábbi fontos embere, aki a legtöbbet beszél a filmben
Fotó: Netflix
A Társadalmi dilemma azért is jó film, mert olyan aspektusokat is hangsúlyosan megmutat, amelyek a mindennapi közbeszédben ugyan benne vannak, de nem eléggé.
mert az olyan államokban, mint India vagy Burma igen komoly problémákat okoztak, konkrétan gyilkosságok, lincselések lett a vége annak, hogy bizonyos embercsoportokat sikerült álhírekkel megvezetni. Mi még nem tartunk ott, de nem én mondom, hanem szakemberek, hogy mindennapos a képernyőkön a zsarolás, az erőszak, a gyerekek zaklatása, az információk okozta depresszió, az öngyilkosság. Tudom, elcsépelt mondat ez is: a szép új világ bizony nem is olyan szép.
És hogy mit tehetünk mi, akik az utcákon zombigyerekeket vizionálunk, akik félreugrunk egy-egy iszonyatos sebességgel közlekedő (és közben a telefonját bámuló!) gördeszkás energiabomba elől? Mit tehetünk az ellen, hogy állandóan ne a telefonunkba legyünk belebújva? Nagyon sok a módszer és a lehetőség, csak éppen egyre nehezebb – a munka nagy, de nem lehetetlen. Akárcsak a dohányzásról való leszokásnál: az első talán az, hogy
Az olyan elcsépelt, igen egyszerű, szabópéteri panel-szövegek, mint az „engedd el!”, a „meg tudod csinálni!”, „Te vagy a probléma kulcsa!” satöbbi nem biztos, hogy működnek – néha egy egész terápiasorozat sem elég ahhoz, hogy az ember lejöjjön valamiről. Itt pedig le sem kell jönni, csupán az észszerűen kellene használni a dolgokat, napi időkorlátokat szabni – ám néha ez is nehéz, illetve egyáltalán nincs kivel beszélni. Az ember nem olyan lény, amely ha valamihez hozzászokik, akkor könnyű szívvel lemondana róla, s akkor eljutottunk Zacher doktorig, de hát sajnos ő is hiába beszél az egymillió alkoholista országában. Techfüggő emberből lassan több lesz, mint alkoholistából, s kicsit olybá tűnhet ez az egész, mint amikor egy borász vagy egy sörfőző az alkoholizmus ártalmairól beszél.
Csak nézel, nézel és lájkolsz, illetve kapod a lájkot
Fotó: Netflix
2030-ban szeretném a következőket egy kocsmaasztal mellett elmondani: „Emlékeztek-e, tíz évvel ezelőtt milyen világ volt..? Akkor-akkor, amikor a koronavírus-járvány volt! Mennyi marhaságot írtak össze-vissza az emberek a fészbukkra, pedig már akkor is tudtuk, hogy mennyire gáz ez az egész! S az megvan-e, amikor ilyen nyolcosztályosok bírálták az orvosokat a járvány miatt, s boldog-boldogtalan azt hitte, hogy az okostelefonján elvégzett pár egyetemet... Egyszer jó meg lehetett hülyíteni a sok embert, sokkal rosszabb volt, mint a kilencvenes években, amikor a tévéből ömlött ugyanez. Mindenesetre azért sok embernek megjött az esze, na, azért most már nem nagyon látod ezeket a zombikat, s a fészbukkra se lehet akármit írni...”
Társadalmi dilemma (Te Social Dilemma)
Amerikai dokumentumfilm, 89 perc, 2020
Rendezte: Jeff Orlowski
Producer: Larissa Rhodes
Forgatókönyv: Davis Coombe, Vickie Curtis és Jeff Orlowski
Szereplők: Tristan Harris, Aza Raskin, Justin Rosenstein, Shoshana Zuboff, Jaron Lanier, Skyler Gisondo, Kara Hayward, Vincent Kartheiser, Anna Lembke
Zene: Mark. A. Crawford
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!