Pá, kis aranyom – énekelte a csíkszeredai Szakács Szilvia Galambos Erzsi dalát
Fotó: TV2
Volt már Janet Jackson, bújt Galambos Erzsi bőrébe, megidézte Kylie Minoguet, de tapsolhattunk neki, amint Katy Perryként a színpadra lépett. Ő Szakács Szilvia, az a tizenöt éves székelyföldi lány, aki tehetségével, mosolyával elvarázsolta a TV2 Sztárban sztár leszek! zenés tehetségkutatójának mestereit és a tévénézőket. Szilviával beszélgettünk arról a varázslatos világról, amelybe belecsöppent.
2021. október 29., 16:292021. október 29., 16:29
Immár több mint egy hónapja Budapesten tartózkodik Szakács Szilvia, izgalmas időszaka ez az életének, tele meglepetésekkel, tanulással, sok-sok varázslattal, de azért ott van a mindennapokban egy kis honvágy is – derül ki szavaiból, amikor végre mindkettőnk programját sikerül úgy összeegyeztetni, hogy leülhessünk a számítógép elé, és beszélgessünk. Már maga mögött tudott aznapra egy énekórát, közös éneklést, színpadi próbát, s még korántsem volt vége a napnak, amelyet végül egy kis pihenés után közös táncpróba zár. És a következő napok sem a pihenésről szólnak, minden napnak megadja a ritmusát a vasárnapi élő műsor, amelyre készülni kell a hét folyamán. És látom, Szilvia „lubickol” ebben a világban, kiélvezi minden pillanatát, magába szívja a tudást és próbálja a maximumot nyújtani adásról adásra.
Szakács Szilviának október 31-én szurkolhatunk, magyarországi idő szerint 19.30 órakor kezdődik a TV2 Sztárban sztár leszek! zenés tehetségkutatójának élő műsora
Fotó: Szakács Szilvia személyes archívuma
Gyerekkori álmok
Aztán kicsit visszatérünk az időben, és megelevenedik az a jó hangú kislány, aki az óvónőnek is feltűnt, és amikor ez a kislány kinőtte a gyerekdalok világát, kiderült, hogy tehetséges, zenekedvelő gyermek, aki aztán eleinte Csíkszeredában, majd az elmúlt három évben kéthetente Nagyváradra járt énekórára.
„Én már kiskoromban nagyon tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, nem azt mondtam konkrétan, hogy énekesnő szeretnék lenni, de szerettem a szereplést, szerettem a színpadon lenni” – mondja.
Egy hirtelen jött lehetőség
És visszatérünk a budapesti létre, a tehetségkutatóra, amelyre majdnem az utolsó pillanatban jelentkezett. „Későn eszméltem rá, nagyon a végén voltam meghallgatáson. Tényleg sorsszerű volt, pillanatnyi döntés. Amúgy is olyan vagyok, hogy a dolgokat nem sokat fontolgatom, fejjel megyek bele mindenbe. Ez egy nagyon hirtelen jött lehetőség volt számomra” – magyarázza, s olyan lelkesen mesél a műsorban, a próbákon tapasztaltakról, hogy elhiszem neki, a lehető legjobb helyre került, és nagyon jól érzi magát.
TV2 Sztárban sztár leszek! zenés tehetségkutatójának színpadán a székelyföldi lány Kylie Minogue In Your Eyes című dalát adta elő
Fotó: TV2
„Most érzem azt, hogy tényleg azt csinálom, amit nagyon szeretek, ezért minden nap széles mosollyal indulok el itthonról. Nyilván vannak nehézségei a dolognak, mert nagyon sok munkával jár ez az egész, meg közben néha azt is érzem, hogy elbizonytalanodok, hogy tényleg meg tudom-e csinálni, de a mindennapi apró sikerek – s ez lehet akár a tánctanártól egy dicséret – lendületet adnak, és én képes vagyok még többet dolgozni. A hangulatot is nagyon szeretem, arra számítottam, hogy ez sokak számára csak egy munka, de mindenki nagyon kedves, nagyon pozitív, gratulálnak, biztatnak, ha látják, hogy valakinek egy kis biztatásra van szüksége, mellette állnak. Érezhető, hogy azon vannak, mi jól érezzük magunkat. Ez nekem egy hatalmas pozitív csalódás volt.
– nevet nagyot.
Tánc, ének, élő műsor
Szilvia eddigi szereplése lenyűgözte a nézőket is, Székelyföldről is sokan szurkolnak neki, vasárnapról vasárnapra több helyszínen is összeül a szurkolótábora. Panaszra semmi ok, az élő műsorban eddig Janet Jackson Together Again, Galambos Erzsi Pá, kis aranyom, Kylie Minogue In Your Eyes, Katy Perry Roar című dalát adta elő igencsak nagy sikerrel, legközelebb pedig Justin Bieberként láthatjuk.
Szakács Szilvia és a műsor házigazdája, Till Attila
Fotó: TV2
„Mindegyik egy teljesen más világ volt” – mondja az eddigi fellépésekre, a színpadra idézett előadókra utalva. „Főleg az elsőnél nagyon féltem, mert sokat kellett táncolni, én meg úgy indultam neki ennek a műsornak, hogy egyáltalán nem tudok táncolni. Mikor elmentem az első táncórára, és megmutatták a koreográfiát, én aznap nagyon le voltam törve, azt mondtam, ez biztos nem lesz meg. Sok órámba és erőfeszítésembe telt, de meglett, és nagyon büszke voltam magamra, hogy sikeresen meg tudtam ugrani ezt a lépést. Itt ugyanis nem is annyira az énekhang volt a nagy kihívás, hanem az, hogy tudjam a koreográfiát, és azt hozzam össze az énekléssel.
Hiányzó baráti ölelések
Szilvia már több mint egy hónapja él Budapesten az édesanyjával, de – vallja be – hiányzik a család, a nagyszülők, a barátok.
S noha már kislánykora óta Budapest az álma, azért mégiscsak másként képzelte el azt a pillanatot – jegyzi meg nevetve –, amikor itt fog lakni. Most már túl van az első hét mélypontjain, lelki vívódásain, a feladatra koncentrál, és élvezi a pillanatot. Majd ha hazatér, a tanulásbeli lemaradást is be kell hoznia – mondja.
Hiányzonak a baráti öleléesek - mondja Szilvia
Fotó: Szakács Szilvia személyes archívuma
„Hozzám nagyon közel áll a zene, az operát, az operettet, a popzenét nagyon szeretem, tulajdonképpen mindenevő vagyok a zene terén. De szeretek festeni, fotózni, érdekelnek a művészetek.
– magyarázza. Minden álma, hogy a későbbiekben élete része maradjon a zene, az éneklés, de a divattervezés is nagyon érdekli. „Szeretném valamivel jobbá tenni a világot, szeretném, ha tudnék segíteni a rászorulókon. Szeretnék őrangyal lenni pár ember fölött.
Azt érzem, hogy megtaláltam a helyem és kinyílhatok, bár tudom, hogy fiatal vagyok, hogy sokaknak furán hangozhatnak ezek a szavak a számból. Számomra fontos a tanulás, de én mindig szerettem volna többet kihozni az életemből, és nem akartam arra várni, hogy majd 18 évesen kezdem építgetni az életemet. Többet szerettem volna elérni már az iskolás évek alatt, érdekel a felnőtté válás, az, hogy a magam lábára álljak” – búcsúzik, mert indulnia kell. Közös tánctanulás következik lefekvésig.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!