Hirdetés
Hirdetés

Suttogások és sikolyok – évtizedes sikertörténet a kolozsvári színpadon. Nyerj rá jegyet te is!

A Suttogások és sikolyokkal Şerban (ismét) olyan előadást hozott létre, amiről nehezen lehet – pontosabban értelmetlen – beszélni. Ezt látni kell.

A Suttogások és sikolyokkal Şerban (ismét) olyan előadást hozott létre, amiről nehezen lehet – pontosabban értelmetlen – beszélni. Ezt látni kell.

A Kolozsvári Magyar Színház október 10-én 20 órától tűzte műsorára az Andrei Şerban által rendezett Suttogások és sikolyok című stúdió előadást. A produkció közel egy évtizede töretlen sikernek örvend a sétatéri színpadon, most pedig a Liget olvasói is jegyet nyerhetnek rá.

 

Nánó Csaba

2019. október 07., 15:452019. október 07., 15:45

Az Egyesült Államokban élő Andrei Şerban világhírű román rendező előadásai élményszámba mennek, bárhol is mutassák be munkáit. Közel tíz éve volt a Suttogások és sikolyok kolozsvári bemutatója, és az előadás annyira emlékezetesre sikerült, hogy aki akkor látta, ma is emlékszik szinte minden részletére.

Şerban – saját bevallása szerint – szeret Kolozsváron dolgozni, nagyra értékeli a társulatot, a munkakörülményeket, így aztán nem csoda, hogy a 2007-ben hatalmas sikerrel színpadra vitt, mai napig teltház előtt játszott Ványa bácsi után 2010-ben visszatért a Szamos-parti színházba, hogy színpadra állítsa a Suttogások és sikolyok című előadást.

Hirdetés

A darab rendhagyó: Andrei Şerban és Daniela Dima színpadi adaptációja, amely megpróbálja megragadni Ingmar Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd rendező narratív és filmes megoldásainak lényegét, kiválasztva a mester alkotásainak kulcspontjait és a narrátor-rendező által vezetett és kommentált jelmezes próba formájában újraalkotni azokat.

Idézet
„Szeretek lehetetlen fogadásokat kötni önmagammal. Színpadra vinni a Suttogások és sikolyokat, a mozi történetének egyik legmegrázóbb kultuszfilmjét – íme egy kockázat, melyet felvállalok, anélkül, hogy tudnám, hova vezet, anélkül, hogy tudnám, lehetséges-e a színházban újraalkotni a film által nyújtott utánozhatatlan élményt”

– vallotta a bemutató előtt a rendező.

Ingmar Bergman Bogdán Zsolt zseniális alakításában Galéria

Ingmar Bergman Bogdán Zsolt zseniális alakításában

A 2010-es előadás eseményszámba ment nem csak a magyar színházi kritikusok – amúgy elég kevés van belőlük –, de leginkább a román szakemberek között. Őket is lenyűgözte Şerban rendezése, a színészek munkája, és általában a produkció egésze. „Az előadás a női lelket a legfinomabb árnyalataiban mutatja meg, a rosszaságtól, önzéstől, végletes hiúságtól a legyőzetésig és őszinte könnyekig egy könyörtelenül realista tükörben, amely minden látható, de főleg a szemnek láthatatlan ráncot visszatükröz” – írta a 2010-es bemutató után Simona Chiţan színházi kritikus.

Játék a jegyekért!

A Suttogások és sikolyok című előadást legközelebb október 10-én játsszák a kolozsvári színházban, a csütörtök esti előadásra két szerencsés olvasó nyerhet kétszemélyes jegyet a Ligettel. Ehhez nem kell mást tenni, mint a Liget Facebook-oldalán a jelen cikket népszerűsítő bejegyzést lájkolni, és hozzászólásban beírni/bejelölni, hogy kivel mennénk el a csütörtöki előadásra. A játékban való részvétel határideje októ 9., szerda 13 óra, a nyertesek kilétéről még aznap sorsolással döntünk.

A történet magvát négy nő alkotja: egy haldokló és annak nővérei, valamint a szolgáló. És ott van mindenek és mindenki felett Bergman (Bogdán Zsolt újabb zseniális alakításában), aki rendezőként uralkodik a történeten. A hölgyek tulajdonképpen két szerepet is játszanak: a „civil színésznőket”, akik a forgatáson dolgoznak, és a filmben feltűnő figurákat egyaránt. Bogdán is több szerepbe bújik bele, hiszen a rendezőn kívül ő játssza a produkció összes többi férfiszerepét is. Ami nem kis teljesítmény… 

Az előadás – ne lepődjön meg a néző – már a stúdió előterében elkezdődik, amikor a nézőnek papucsot adnak (!),

és nagyjából elmesélik neki, mit fog látni. (A papucs nem valami arisztokrata beütés: ahhoz, hogy helyet foglaljon, a közönségnek át kell vonulnia a játéktéren). Miután leültünk, amolyan forgatási próbára csöppenünk be, ahol a kolozsváriak által alakított svéd színésznők azt szeretnék tudni, mit és miért kell tegyenek, miközben szemünk előtt lejátsszák Bergman filmjét. (Az előadás után a néző óhatatlan kényszert érez, hogy megnézze a svéd zseni eredeti művét. Főleg, hogy a film utolsó jeleneteit is levetítik az előadás végén). 

„Filmrendezőnek lenni néha különös boldogság. Soha el nem próbált arckifejezés születik egy pillanatban, és a felvevőgép rögzíti ezt a kifejezést. Ma pontosan ez történt. A kamera rögzítette ezt a pillanatot. A fájdalom néhány másodpercre megjelent, és a filmszalag elfogta a pillanatot. Ilyenkor úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a munkám. Talán ezekért a röpke pillanatokért élek. Akár a gyöngyhalász” – vallotta Ingmar Bergman filmjének megszületésékekor.

Az igazság eme röpke pillanatait próbálja újraalkotni az előadásban Şerban,

elképzelni, hogyan válik a színpadi fikció valósággá, megfejteni az egyik legnagyobb rendező és négy kiváló színésznő alkotásának titkát.

A Suttogások és sikolyokkal Şerban (ismét) olyan előadást hozott létre, amiről nehezen lehet – pontosabban értelmetlen – beszélni. Ezt látni kell. A képi világát, a hangulatát, a színészek alakítását – öt nő és egy férfi – egyetlen kritikus sem tudná hűen megfogalmazni, a szavak semmit sem jelentenek Şerban alkotása mellett.

Bogdán Zsolt •  Fotó: Biró István Galéria

Bogdán Zsolt

Fotó: Biró István

Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmezterve gondosan rekonstruálja a haldokló Ágnes piros szobabelsőjét, amelyben a film cselekményének nagy része zajlik. A szereposztás pedig tökéletes, nagyszerűen illeszkedik Ingmar Bergman remekművéhez.

 

Az előadás alkotói

Rendező: Andrei Şerban.
Szereplők: Pethő Anikó, Kézdi Imola, Kató Emőke, Varga Csilla, Albert Csilla, Bogdán Zsolt. 

Díszlet- és jelmeztervező Carmencita Brojboiu, dramaturg Kovács Kinga, fényterv
Maier Sándor, Andrei Şerban, rendezőasszisztens Albu István, a dramaturg munkatársa Biró Eszter, hangterv Kerekes Zsolt, Nagy Rezső, fények Vér Ferenc, Nagy Alpár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?

A Bálint-napi rózsacsokor útja
A Bálint-napi rózsacsokor útja
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

Hirdetés