Romantikus Erdély helyett modern színház

– Figyelemre méltó, hogy a marosvásárhelyi társulat előadásai közül egy olyan darabot választottak, amely Bartis Attila, az Erdélyből származó, ma már budapestivé lett író alkotása, a színpadra állítója viszont egy nemzetközi hírű román rendező, Radu Afrim. Miért ezt produkciót hívták meg a fesztiválra?

– Mert ez egy nagyon erős előadás. Miközben egy tragikus anya-fiú kapcsolatot mutat be, a Kádár-korszak jellemzőit is hordozza, de megidézi az összes kelet-európai országra érvényes korabeli állapotokat is. Kiváló produkciónak tartom még akkor is, ha a hangulata nem igazán az én ízlésem szerint való. Én ugyanis úgy vélem, ami szomorú, azt nem kell még szomorúbban bemutatni. Szerintem a szépet és a jót is meg kell látni a körülöttünk levő világban, nem szabad belesüppedni a depresszióba. Ez a fesztivál arra is jó, hogy – Olaszország, Dánia, Svédország, Litvánia, Norvégia színházművészete mellett – a szomszéd nemzetek produkcióit és neves rendezőit is bemutassuk. Tegnap Silviu Purcarete, a kiváló román rendező Faustját láthatta a közönség a nagyszebeniek előadásában, és örömmel láttam, hogy a nézők szemében az előadás végén könnyek csillogtak. A MITEM egy hagyományteremtő szándékkal létrehozott fesztivál, ami alkalmat kínál arra, hogy más nemzetek produkciói frissítő hatással legyenek a magyar színházi kultúrára. Hogy a külföldi szakma is megismerje a magyar színházművészetet, amibe beletartozhatnak a nem magyarországi, de magyar nyelven játszó színházak előadásai, ahogyan a Tompa Miklós Társulaté is. S fontos az is, hogy e találkozó – a Madách International Theatre Meeting – kapcsán a résztvevők megjegyezzék Madách Imre, a nagy magyar drámaíró nevét is.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója is elkísérte a Tompa Miklós Társulatot és komoly szakmai értékmérőnek tekintette a budapesti meghívást.

– Ha jól tudom, most először vesz részt romániai magyar színház a negyedik alkalommal megrendezett fesztiválon. Mit jelent ez a színház életében?

– Ez egy visszaigazolás, hogy érdemes összeszorított foggal, sokszor a családtól elvett időben többet dolgozni, mert a munka megtérül, és a szakma ezt díjazza. Most a MITEM-re, egy európaivá lett rendezvényre hívtak meg minket, két hét múlva a POSZT-ra megyünk, majd Csehországba egy fesztiválra, és a minap kaptunk meghívást Szerbiából, ahova a Sirály című előadást visszük. És mindenütt a magyar kultúrát képviseljük.

Ezt a román hatalom is megértette, a támogatást pedig a román államtól kapjuk. És meg tudtuk a feletteseket győzni arról, hogy a román kultúra nem lesz kevesebb, ha a magyar nyelvű színház Romániában minőséget játszik.

– „Állami” elvárások sincsenek?

– Amióta én vezető vagyok, egyetlenegyszer sem tapasztaltam ilyesmit.

– A magyar államtól is kapnak támogatást, ez fontos önöknek?

– Hogyne, nagyon örülünk neki, de azért tudni kell, hogy mi ezt háromszorosan fizetjük vissza jogdíjak formájában, a magyarországi művészek alkalmazása, a művészeti képzés formájában, hisz az egyetemünkön számos magyarországi hallgatónk van, akiből színészt, rendezőt képzünk. Közülük most sokan itt vannak a fesztiválon, és láthatják, hogy ami Marosvásárhelyen történik, az ott van a főcsapáson, vagy divatosan szólva a mainstreamben. És a rendszerváltás után 27 évvel nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezt a határon túliságot abszolút nem vesszük figyelembe, és törekszünk is megakadályozni, hogy még egyszer olyan drámai elszigetelés történhessen meg, amilyen korábban.

– Milyennek érezte a fogadtatást a közönség részéről?

– Előfordult már, hogy fehér falú házakban lakó székelyekről vártak történeteket tőlünk, tapasztaltuk már más magyarországi szereplés alkalmával, hogy amikor Kádár János neve elhangzott az előadásunkban, a nézők kicsit meglepődtek. Aztán rájöhettek arra, hogy ez a mi általunk tartott tükör sokkal élesebb, mint amit ők esetleg saját maguknak tartanak. Távolról kicsit másként látszanak a lényeges dolgok, mint a földgolyó is, ha az űrhajóról nézzük. Remélem, hogy a pesti közönség „vette” ezt a perspektívát is.

B. Fülöp Erzsébet az UNITER-díjas előadás anya szerepében a pesti előadáson is remekelt, de a művész érzett némi különbséget a vásárhelyi és a pesti közönség reagálása között.

Ebben az előadásban az a különös, hogy a semmiből az őrületig lehet eljutni, miközben rengeteget lehet tanulni az öregségről és a saját megrögzöttségeinkről is.

Bányai Kelemen Barna már ismeri a magyarországi közönséget, hiszen Szombathelyen a Weöres Sándor Színházban és Pesten az Örkényben is játszik, de ő is érzékelt valami meglepődést a pesti nézők részéről.

– Maga a téma, ez a sötét, bezárt világ mindig lenyomja kicsit a nézőket a székbe, de a vásárhelyiek „otthonosan” reagálnak a poénokra is. Itt az előadás végén eltelt egy kis idő, mire elkezdtek tapsolni. Érezhető volt, hogy Afrim különös víziója, absztrakt világa ennek a közönségnek teljesen ismeretlen.

Az első ilyen élményünk a Bányavirág előadás után volt, ami szétrúgta a magyarországiakban a Székelyföldről alkotott romantikus képet. Afrim víziószerű világa egy európai felfogás, talán az olasz Romeo Castellucci munkáihoz hasonlító, s ezt a formavilágot a pesti néző – talán érthetően –nem köti egy erdélyi társulat játékához.