
Ügyfélorientáltak és költségtakarékosak. Az új generációs pénzügyi szolgáltatók főként a fiatal felnőttek körében népszerűek
Fotó: 123RF
Komoly kihívást jelent a bankszektor számára a TransferWise, a Curve, a Revolut és más hasonló cégek térnyerése, amelyek lassanként teljesen átveszik a hagyományos pénzintézetek szerepét. A Székelyhon napilap Látótér mellékletében az újfajta bankkártya előnyeiről és hátrányairól olvashatnak.
2020. január 27., 10:282020. január 27., 10:28
Vállalkozói közegben, de baráti társaságban is egyre gyakrabban hallani a „Van Revolut-kártyád?” kérdést, legyen szó akár fizetések utalásáról, akár egy közös internetes bevásárlás kifizetéséről. Az új generációs, digitális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó fintech (az angol financial technology, azaz pénzügyi technológia rövidítése) cégek kis túlzással forgószélként robbantak be Romániába is, és elsősorban a fiatal generáció tagjait, illetve a kezdő vállalkozókat sikerült megnyerniük.
Ettől függetlenül azonban a bankoknak alapos stratégiát kell kidolgozniuk, ha továbbra is hatékonyan akarnak versengeni az ügyfelek kegyeiért. Mindezt már a Román Nemzeti Bank (BNR) is felismerte, szakértői pedig nem tétlenkednek, hiszen már zajlik a kockázatok felmérése és a lehetséges válaszlépések kidolgozása.
A Látótér január 27-i számában pénzügyi szakemberek, vállalkozók beszélnek arról, hogy hogyan is működnek a fintech cégek, és mire érdemes odafigyelni az új generációs pénzügyi szolgáltatók esetében.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!