
A Mi, muzsikus lelkek című előadással érkezik Csíkszeredába az Operettissimo együttes
Fotó: Forrás: Operettissimo
A csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában lép fel március 6-án a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő kolozsvári Operettissimo együttes. A Mi, muzsikus lelkek című előadást 19 órától tekintheti meg a nagyérdemű.
2020. március 04., 11:522020. március 04., 11:52
Kultúránk egyik alappillére a zene, s ezen belül a magyar operett, melyet 2013-ban az Országház hungarikummá minősített. Ennek tudatában pár éve az Operettissimo együttes felvállalta, hogy ezt a műfajt minél több magyarlakta településen méltó módon élőben közvetíti. A kolozsvári Operettissimo együttes, amely az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, fontosnak tartja a magyar zenekultúra terjesztését magyarlakta településeken – írja közleményében az együttes.
„A hungarikumnak minősített operett mellett ezúttal híres revürészletek és két kabaréjelenet teszik varázslatosabbá az új előadásunkat. Együttesünk mindig is szerette a kihívásokat, az elmúlt években felvállaltunk olyan ismert és kevésbé ismert zeneszámok élő tolmácsolását, melyre eddig Erdélyben nem volt lehetőség. Ilyen volt a musical műfaj és a híres magyar filmslágerek tolmácsolása. Idén úgy gondoltuk, hogy
és minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy e műfajokat a legmagasabb művészi szinten tolmácsoljuk.”
A közönség több Kálmán-melódiával fog találkozni, részletek hangzanak el a Marica grófnőből, Cirkuszhercegnőből, Ördöglovasból, Bajadérból, Montmartre-i ibolyából és a Csárdáskirálynőből. A műfaj több méltó képviselőjének szerzeményei is szerepelnek a műsorban, többek között Huszka Jenő, Ábrahám Pál, Jakobi Viktor, Zerkovitz Béla, ifj. Johann Strauss, Robert Stolz, Fényes Szabolcs, Eisemann Mihály, Vincze Ottó, Márkus Alfréd, De Fries Károly és Budai Dénes varázslatos melódiái csendülnek fel. Mindezek mellett az együttes két szólóművel is szórakoztatja majd a közönséget, amelyek magyaros hangzásvilága a jókedvet kívánja fokozni.
Az előadásra jegyek a helyszínen kaphatók.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!