Nem filmes műremek, de kultúrtörténeti „kötelező”: Respect

A magánélet és karrier mellett a filmben hangsúlyt kapott az énekesnő fekete polgárjogokért folyó küzdelme is. A film nagy hangsúly fektet az afroamerikai közösség bemutatására – arra a világra, ahonnan Aretha érkezett. A film látványvilága hiteles, a korabeli ruhák, autók, utcaképek, lakásbelső hangulatosak és látványosak, az amerikai külvárosi élet hétköznapjait és a sztárság csillogó világát is érzékletesen mutatja meg.

A filmet alapvetően pozitívan fogadta a filmes szakma, bár tény, hogy volt, aki túl soknak titulálta a másfél órás játékidőt, és volt, aki szerint a film túl sokat akart. Tény, hogy a film sokat akar: Aretha Franklin karrierépítését, magánéletét megmutatni, bepillantást engedni az afroamerikai baptista közösségek világába, felvillantani konfliktusokat, látunk kicsit a hippi-mozgalmakból, „fekete-fehér” ellentétekből, az egyenjogúságért vívott harcokból. Tény, hogy ez sok egyszerre, de az is tény, hogy a korszak ennyire összetett és bonyolult volt, és épp így – sokat akarás által – lehet valamelyes hiteles korhangulatot teremteni.

Tény, hogy az énekesnő életének bizonyos részletei kimaradtak: épp csak a felszínét súrolja a film annak a frusztrációnak, fájdalomnak, amit Franklin számára az okozott, hogy a gyerekeit nem ő, hanem családja nevelte fel, továbbá, bár az alkoholproblémái feltűnnek a filmben, de a dohányzás és a súlyproblémái kimaradtak.  Lehet ezt hibának, mulasztásnak titulálni, vagy elfogadhatjuk rendezői döntésként.

Összességében, bár tény, hogy a film dinamikája itt-ott megbicsaklik, néha nem a legmegfelelőbb helyekre kerül a hangsúly, a Respect egy élvezetes életrajzi film, amiből megismerhetjük a kultúrtörténet egy szeletkéjét.