Fotó: Liget-montázs
Szinte már lehetetlen eligazodni, hogy melyik sorozat melyik streamingszolgáltatóra és mikor érkezik, illetve hogy mik a megnézésre érdemes újdonságok, pláne így az ősz elején, amikor elérhetővé válnak a különböző platformok legnagyobb durranásnak szánt produkciói. A Liget őszi sorozatajánlója, első rész.
2020. október 08., 17:272020. október 08., 17:27
Hűséges olvasóink már megszokhatták, hogy időnként újabb és újabb sorozatajánlókkal jelentkezünk, amelyekben kísérletet teszünk arra, hogy szemlézzük a legérdekesebb és a szerintünk is érdeklődésre számot tartó, ígéretesnek tűnő sorozatokat a streamingszolgáltatók aktuális kínálatából. Ebben a részben főként a nyárvégi és az őszi újdonságokra koncentrálunk.
Raised by Wolves – HBO Go
Kétségtelenül az HBO egyik legambiciózusabb projektje A Trónok harca és a Watchmen óta, amihez nem kisebb nevet, mint Ridley Scott rendezőt sikerült megnyerni (vagy épp fordítva, az HBO vette meg a készülő projekt jogait). A minőségileg mozifilmnek is simán elmenő folytatásos történet egy távoli, a valóságban létező exobolygón, a Kepler-22b-n játszódik, ahol a két táborra szakadt, immár gyarmatosító emberiség vívja elkeseredett harcát. A hitetlenek androidokat küldenek a bolygóra lefagyasztott embriókkal, hogy biztosítsák a nem hívő emberiség fennmaradását, míg a Sol napisten hívők is ezt teszik, csak ők a hibernált hívőket próbálják menekíteni a pusztuló Föld bolygóról. Az egyedi látványvilágú sci-fi tulajdonképpen az HBO Max (egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államokban elérhető streamingszolgáltató) jelenlegi húzóneve, ami az itthoni HBO Go-n is látható, és amiből már be is rendelték a következő évadot. És azt még nem is mondtuk, hogy az egyik főszereplő, a Vikingek Rangar Lothbrokját alakító Travis Fimmel, aki itt egy vallásos űrharcost alakít…
• Videó: HBO Max
The Boys – Amazon Prime
Az Amazon tavaly nyári brutális szuperhős-sorozata komoly rajongóbázisra tett szert, a most futó második évadra pedig azt a bravúrt is elérte, hogy egyike lett a világ legnézettebb streaming-sorozatainak, úgy, hogy nem a Netflixen fut. Egy multinacionális vállalat szolgálatába állt, nagyon nem az emberiség megmentésén ügyködő elpusztíthatatlan szuperemberek és egy maroknyi elkeseredett ember kétségbeesett harca nem szűkölködik a vérben, az erőszakban és a groteszk fordulatokban, a második évadban pedig tovább fokozzák mindezt a készítők, akik az ugyanezen a címen futó, szintén nem szokványos képregényből inspirálódnak.
Alig túl az év felén, bátran jelenthetjük ki, hogy igencsak erősre sikerült a 2019-es év a sorozatok terén, nyáron pedig nemhogy pangás, de épp, hogy dömping van a folytatásos történetek palettáján, a felhozatal pedig már el is feledtette velünk, hogy az év elején mennyire a Trónok harca körül forgott szinte minden.
Akinek bejött ez a rendkívül szórakoztató, groteszk humort sem nélkülöző pörgés, annak a második évad is igazi csemege lesz. A berendelt harmadik évad mellett már egy spin-off sorozatot is terveznek, ami szintén ebben a világban, más szuperhősökkel játszódna.
• Videó: Amazon Prime
Lovecraft Country – HBO Go
Az Oscar-díjas Green Bookban képet kaphattunk az Amerikai Egyesült Államokban a 20. század közepén dúló rasszizmus hétköznapjairól és az ebben a világban való érvényesülésről, az HBO új sorozata ugyanígy két kézzel áll bele a témába, megspékelve egy jó adag természetfelettivel, egész pontosan H. P. Lovecraft legendás horrorjával és kitalált, nem evilági lényeivel. A rendszerszintű rasszizmussal átszőtt világban a természetfölötti is jelen van, az ebben való lavírozást pedig egy második világháborút megjárt, a ponyvairodalomért rajongó Atticus Freeman és gyerekkori barátnője szemszögéből követhetjük végig tíz epizódon keresztül.
• Videó: HBO
Ratched – Netflix
Ez a sorozat két legyet üt egy csapásra. Először is a sorozatbizniszben az American Horror Storyval és az American Crime Storyval rendkívüli hírnevet szerző Ryan Murphy rajongóit ülteti le maga elé, másodsorban pedig továbbviszi azt a vonalat, amiben sorozatformátumban bontják ki egy legendás filmszereplő előtörténetét (lásd: Bates Motel, amely a Psycho gyilkosának fiatalkoráról szól). Ezúttal a legendás Száll a kakukk a fészkére Ratched nővérének előzménytörténetét élvezhetjük egy túlszaturált, színes világban, az ötvenes évek Amerikájában. Hogy miként lett Ratched nővérből a Jack Nicholson főszereplésével készült Milos Forman-film rettegett főgonosza, azt a Netflix bontja ki számunkra, egyelőre még egy évadban.
• Videó: Netflix
Away – Netflix
Mostanában a zombik mellett az űrexpedíciók egy másik nagy filmes-sorozatos téma, amiről a Christopher Nolan-féle Interstellar óta tudjuk, hogy nem egy leányálom. Az Away egy Mars-expedícióra induló csapat és a maguk mögött hagyott családjaik drámáját követi, Hillary Swankkel a főszerepben. A Friday Night Lights alkotóinak új sorozata a drámai vonalra erősít rá, már az előzetes is úgy van összevágva, hogy abból kiderül: több részben is a könnycsatornák megdolgozása az egyik legfőbb cél, az űrexpedíció és a sci-fi vonal pedig mindössze csak a keretet adják ehhez, így elsősorban az érzelmes, drámai történetek kedvelőinek ajánlott.
• Videó: Netflix
We Are Who We Are – HBO Go
Aki szerette a 2018-ban a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában Oscar-díjat kapó Szólíts a neveden című Luca Guadagnino-filmet, annak ez a sorozat is nagy valószínűséggel az egyik kedvence lesz.
Ki nem kívánná azt a legszürkébb és legkilátástalanabb téli napokon, hogy fülledt melegben sétálgathasson egy olasz kisvárosban, vagy éppen a napsütötte udvaron reggelizzen? És arra, hogy szerelmes legyen? Kritika a Szólíts a neveden című filmről.
Az olasz rendező ezúttal nem egyedül, hanem több, hozzá hasonlóan tehetséges filmessel készítette el minisorozatát az HBO Max-ra, ami egy olasz katonai támaszpont mindennapjaiba nyújt betekintést, annak nemzetközi, ezen belül is amerikai tinédzser lakóin keresztül. Az identitáskeresés, a másság, a felnövés és sok más hétköznapi téma helyenként igazi érzelembomba, nagyon jól megírt és felépített szereplőkkel, akik a helyüket keresik a világban.
• Videó: HBO
The Third Day – HBO Go
Az egyáltalán nem hétköznapi, de rétegsorozatnak számító brit Utopia készítői ezúttal az HBO-nak szállítottak egy szintén nem rendhagyó limitált szériát, ami két, három epizódos szegmensből áll, amiket egy színházi performansszal kötnek össze (a készítők szándéka szerint enélkül is érhető és élvezhető lesz a sorozat, mert értelemszerűen ezt jóval kevesebben láthatják). A Jude Law és Naomi Harris főszereplésével készült minisorozat egy különös sziget szürreális történéseiről szól, némi True Detective és Stephen King-beütéssel. A háromrészes Summer (Nyár) etap már elérhető, jelenleg a Winter (Tél) szegmens részeit lehet hétről hétre végigkövetni az HBO Go kínálatában.
• Videó: HBO
The Walking Dead: World Beyond (Amazon Prime)
Aki hozzám hasonlóan még mindig nem unt rá a már tizedik évadánál járó, alaposan kifulladt The Walking Dead zombisorozatra, az most esélyt adhat az ugyanebben a világban játszódó, de főként tinédzser szereplőkkel készült új sorozatnak, amivel értelemszerűen a fiatalabb korosztályt szólítanák meg, és vonnák be a zombis univerzum rajongói közé.
Meghalt, de még mindig él: ez a kijelentés ugyanúgy igaz a The Walking Dead sorozat zombijaira, mint magára a szériára. A történet már csak árnyéka a korábbi önmagának, a nézők többsége is elpártolt a sorozattól, azonban mégis készülnek belőle az újabb évadok. Sorozat-elemzés.
Az „anyasorozat” tizedik évada ráadásul most kapta meg a lezárást, mivel a járványhelyzet miatt tavasz helyett csak most kerülhetett adásba a szezonfinálé (amit korábban már leforgattak, viszont a karantén ellehetetlenítette az utómunkázást), ami végül nem is finálénak számít, hiszen a szintén a járványhelyzet miatt rövidebbre tervezett, jövő év elején forgó 11-ik évadot is hozzácsapják, amit majd a tervek szerint egy 24 részes 12-ik szezon követ majd a távoli jövőben.
• Videó: Amazon Prime
A rajongók így most a World Beyond-el és a hétfőn folytatódó testvérsorozattal, a Fear the Walking Dead hatodik évadával olthatják a zombihentelés és az ezzel járó drámák iránti szomjukat.
South Park: The Pandemic Special (Comedy Central)
A járványhelyzet kihagyhatatlan feldobott labda a jobb időket is látott, legendás South Park polkorrektséggel egyáltalán nem vádolható alkotógárdájának, akik elkészítették a járványhelyzetről szóló, „egészestés” (értsd, a televízióban reklámszünetekkel együtt egy órás) különkiadását. Aki már kukázta a sorozatot a korábbi, gyengébb színvonalú évadok miatt, de egy időben odavolt a South Parkért, az mindenképp tegyen egy próbát vele, akkor is, ha már tele van a hócipője az éppen bedurvuló járvány második hullámával.
• Videó: Comedy Central
És a végére még egy sorozatos hír: elkaszálták, vagyis nem forgatják le a tervezett negyedik és egyben befejező évadot a Netflix Emmy-díjas Glow sorozatához, aminek a lezárása így a harmadik évad fináléja marad.
Az ok: mivel női pankrációról szól a sorozat, a készítők úgy ítélték meg, hogy a járványhelyzet miatt nem tehetik meg, hogy a színészeiket kitegyék a jövőben is a közeli kontaktusnak, hiszen a pankráció lényege épp a nagyon közeli fizikai kontaktus. A Glow nem az első és várhatóan nem is az utolsó olyan sorozat, ami a járványhelyzetnek esik áldozatul, így ennek tudatában érdemes elkezdeni, ha valaki kedvet kapott a nézéséhez.
Mi is lenne jobb időtöltés a nyaralás utáni, egyre hosszabbodó őszi estékre, mint kedvenc sorozatainkkal elütni az időt, vagy épp új kedvenceket fedezni fel a rendkívül nagy kínálatból? Ehhez ajánlunk most néhány sorozatot a streamingszolgáltatók aktuális kínálatából.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!