Kivétel nélkül mindenki szerethető embernek, kiváló kollégának, nagyszerű színésznek írja le.
Fotó: Forrás: Böjthe Pál
Hiánypótló kötet jelent meg az Ábel Kiadó gondozásában Nagy Dezső kolozsvári színművész életéről és munkásságáról. Erről is olvashatnak az Erdélyi Napló legfrissebb számában.
2022. február 24., 14:262022. február 24., 14:26
Bár egy ember hiányát sosem lehet pótolni, de adósságot bármikor le lehet róni. Ha nem is a miénk, nem mi mentünk el figyelmetlenül valaki mellett, nem mi lettünk okosabbak utólag, amikor már késő volt, de legalább letudhatjuk a tartozást. A szerző, Böjthe Pál, a Kolozsvári Állami Színház ügyelője nem tehet arról, hogy Nagy Dezsővel életében a megérdemeltnél kevesebbet foglakozott a kritika, az újságírók nem kilincseltek nála, és talán a szakma sem úgy bánt vele, ahogyan megérdemelte volna.
– jegyzi meg a kötet elején a szerző. De mindez már a múlt, Böjthe pedig dicséretére szólva a jelenbe hozta a művészt, minden erényével, hibájával együtt.
Böjte Pál régi kritikák, újságcikkek, pályatársak vagy egykori kollégák, lánya visszaemlékezéseinek segítségével járja körül Nagy Dezső színészi pályáját, sorsát
Nagy Dezső nem volt kimondottan bonviván alkat, noha már az egyetemen eljátszotta Rómeót. Aztán a nagy szerepek – vagy álomszerepek, ha vannak ilyenek – valahogy elkerülték, de sosem panaszkodott. Végezte a dolgát becsületesen, alázattal, tisztelettel a kollégák, a színház iránt.
Böjthe Pál régi kritikák, újságcikkek, pályatársak vagy egykori kollégák, lánya visszaemlékezéseinek segítségével járja körül Nagy Dezső színészi pályáját, sorsát. Kivétel nélkül mindenki szerethető embernek, kiváló kollégának, nagyszerű színésznek írja le.
A teljes cikkért lapozzák fel az Erdélyi Napló február 24-ei lapszámát.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!