Múzeumi sztorik: egy rituális temetkezés mellékletei

„A leletek nagy része mezőgazdasági eszköz, kakukktojásnak számít a sarkantyú. A leletek kormeghatározása elég tág időintervallumot vesz fel. A kerámia és a sarkantyú nyújtott ugyan támpontot, de a datálás itt sem egyszerű, mert ezeket a típusú sarkantyúkat a 11. század közepétől egészen a 13. század második feléig használták. A kerámia a 12-13. századra keltezhető” – sorolta a szakember. Még egy nagyon fontos tárgy került elő a sírból: egy nagyobb, aranyozott ezüsttál-töredék, amelyet kivágtak az eredeti tárgyból. A pontosabb kormeghatározás érdekében mindkét csontváz, valamint a gödörben talált szén és állatcsont-töredékek mintáiból C14-es vizsgálatot végeztettek. Az így kapott eredmények is különbözőek, de közelebb visznek a pontosabb kormeghatározáshoz: a vázakat 1163-1227, valamint 1153-1215 közötti intervallumra datálják, a szén 994-1044 közötti, az állatcsontból vett minta 1158-1218 közötti intervallumot határoz meg. Az eredmények fényében elmondható, hogy a temetkezés a 12. század második felére, a 13. század elejére keltezhető, tehát késő Árpád-kori – mutatott rá Darvas Lóránt.

Gál Szilárd Sándor, a marosvásárhelyi megyei múzeum munkatársa, régész-antropológus, aki a vázak antropológiai vizsgálatát végezte, hívta fel a figyelmemet, hogy a koponyákon is égésnyomokat azonosított. Tehát a feltételezéseim szerint a gödör aljára elhelyezték a tárgyakat, amelyekre a vázakat helyezték és mindezt meggyújtották. Úgy tűnik, hogy egy rituális temetkezésről van szó és annak mellékleteként helyezték be a fémtárgyakat a sírba. Ilyen temetkezésről ebből a korszakból analógia az egész Kárpát-medencéből egyelőre nem található. Ez a jelenség furcsa olyan szempontból is, hogy a 12. század végén, 13. század elején, a kutatásink szerint, Csíkszentkirályon már állt a plébániatemplom, tehát egy keresztény közösség környezetében végezték el ezt a rituális temetkezést. Elképzelhető, hogy a település ezen részén volt egy közösség, amely még pogány szertartásokat (is) követett.”

„Azért is szerettem volna a C14-es vizsgálatokat elvégeztetni, mert az is felmerült, hogy a tatárjárás idején elrejtették ezeket a tárgyakat, és az elhunytakat is a gödörbe helyezték. De látható volt, hogy ezeket a tárgyakat rendezetten rakták a sírba, a kaszaél mellé is szépen oda volt téve a fenőkő. Tehát nem a tatárjárás idejére tehető, 1242-nél jóval korábbi, és a megfigyelések alapján egy furcsa rituális temetkezés emléke maradt fenn.”

Így született meg a gereben új formája, amelyet az egykori római provinciák területén (ill. germán nyelvterületen észak felé távolabb is) használtak. Amikor a déli szlávok az egykori közös szláv hazából kiváltak, még a lapos fa fésülőt vitték magukkal »gereben« néven, de romanizált kultúrájú balkáni új hazájukban a fejlettebb vasszeges formát megismerve, ezzel felcserélték azt, megtartva hozzá a korábbi, azonos funkciót ellátó eszközök, »greben« nevét. A magyarság a honfoglalás után főleg a dunántúli területeken lakó s a déli szlávsághoz tartozó népcsoportoktól ismerte meg a számára új eszközt, és átvette kultúrájában déli szláv nevével együtt.”

A Csíki Székely Múzeumban bemutatott gerebenek esetében egy vaslemezt lyukasztottak át, amelyet a feltételezett lapát alakú fára ráerősítettek. Az eszköz fa részei a savas környezeti hatásnak kitéve nem maradtak fenn. A gerebenek megtekinthetők a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között.