Látványos előzetes érkezett a Magyarországon március 14-én bemutatandó Most vagy soha! című történelmi kalandfilmhez. Az eddigi legdrágább magyar filmként számontartott alkotást Lóth Balázs rendezte, a forgatókönyvet pedig Kis-Szabó Márk és Rákay Philip írták.
2024. február 29., 16:372024. február 29., 16:37
2024. február 29., 16:462024. február 29., 16:46
A valós történelmi eseményeket fikcióval vegyítő alkotás az 1848-as, március 15-i, budapesti eseményekről szól, és kiemelt szerepet kapnak benne a márciusi ifjak, akik közül
A filmben mintegy tízezer statiszta vett részt, a jeleneteket pedig többek között
– olvasható a produkció Wikipédia-oldalán.
Az alkotást március 14-től vetítik a magyarországi mozikban, Romániai moziforgalmazásról egyelőre nincs információnk, de várhatóan a többi magyar filmhez hasonlóan ez is eljut majd az itteni mozikba.

A premier előtti vetítéseken és az első hétvégén 15 helyszínen összesen 10 792 néző látta a Semmelweis filmet, ami ennek köszönhetően a román mozis nézettségi lista ötödik helyén indult – számol be közleményben A Vándormozi és a Taylor Projects.

Gyönyörűen fényképezett, igényes és korhű díszletek között készült, helyenként pátoszos film készült Semmelweis Ignácról, az „anyák megmentőjéről”. Bár az alkotás nem tér ki a híres magyar orvos életének minden fontos mozzanatára, a célját mégis eléri.

A Kincsem óta a legnagyobb költségvetésű magyar film, ami azzal a nem titkolt szándékkal készült, hogy híres magyar történelmi személyiség hőstetteit ismertesse meg a széles közönséggel a hollywoodi kosztümös akció-kalandfilmek mintájára.
Idézd fel a nagymama konyhájának hangulatát ezzel a pihe-puha, lédús eperszemekkel teli kevert tésztával, ami percek alatt elkészül, és még gyorsabban elfogy.
Ha a harmadik évad nyitánya lett volna a Sárkányok háza második évadának záróepizódja, akkor a hétfői, második rész lett volna a tökéletes évadkezdése a harmadik szezonnak. Spoileres kibeszélő.
Sokak bakancslistáján rajta van, hogy végigjárják az El Caminót. De mire is kell figyelni az út során? És az út előtt? Benedek Enikő a múlt évben szerzett életre szóló élményeket az út bejárása során, őt kértük meg, hogy ossza meg tapasztalatait.
A csángók apostola – így emlegetik. Százhuszonöt éve született Várdotfalván Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas tanár, néprajzkutató, történész. Az évforduló apropóján lányával, Domokos Máriával beszélgettünk.
Büszkék gazdag szellemi örökségükre, jeles személyiségeikre, történelmi múltjukra, és szívesen meg is mutatják, mesélnek ezekről az idelátogatóknak. A felvidéki városban, a magyar-szlovák határ menti Észak-Komáromban jártunk.
Új lehetőségeket remélnek az erdélyi magyar színházak attól, hogy csatlakozhattak a Magyar Színházi Társasághoz. A tagságtól szorosabb szakmai kapcsolatokat, koprodukciókat és nagyobb mobilitást várnak a társulatok.
Kívül aranybarna és ropogós, belül pedig puha a klasszikus magyar házi konyha egyik legegyszerűbben elkészíthető fogása. A fokhagymás tejföllel kínált tócsni különösen népszerű, hiszen az ízek tökéletes harmóniát alkotnak.
Erősen, üresjáratok nélkül indult a Trónok harca első előzménysorozatának, a 2022-ben indult Sárkányok házának legújabb, harmadik évada. Spoileres epizód-áttekintő.
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
szóljon hozzá!