Melles Endre: a tánc önismereti út

Ezzel ellentétben mi tanuljuk, és nagyon meg akarjuk csinálni. Az egyszerű ember jól tudott táncolni, mi pedig gyakorolunk, megteszünk mindent, és mégis nehezen megy, mert nem abban a közegben és nem úgy élünk – emiatt kihívás, hogy mi meg tudjuk tanulni a táncot. És ez csak az első fele, mert a következő, hogy kitaláljuk arra a zenére a saját mozdulatainkat. Ez fogott meg már az első próbán is, és most is ez visz előre, és a versenyeken való részvételre is ez sarkall” – magyarázta a táncos.

Jó élmény volt az első verseny, mert a felkészültségem tükrözte azt, hogy nem rosszul közelítettem meg a dolgot. Tudok olyanról is, akinek nem volt pozitív élménye az első verseny után és nem is ment többet. Nem tudom, szerencsés vagyok-e, vagy tényleg jól dolgoztam és meghozta a munka a gyümölcsét, de az első versenyen már jól indultam. Aztán voltak negatív élmények is, de nem tudtak eltántorítani, kialakult egy szemléletmódom. Fontos volt, hogy nem azért mentem egy versenyre, hogy mást legyőzzek, hanem magam miatt. Ha készülök egy versenyre, azzal nagyon sokat tanulok, és már a önmagammal eltöltött idő nyeremény. Ez egy önismereti út.”

Hozzátette, amikor találkozik egy versenykiírással, először megnézi, hogy milyen anyagot kérnek, és hogy azt mennyire ismeri, és mennyire szeretné megtanulni, lázba hozza-e. „Ha például van egy olyan verseny, aminek a táncanyagát tudom, és nem akkora kihívás, akkor nem biztos, hogy elindulok. De van olyan, hogy tudom, viszont melléje még meg kell tanulni egyet-kettőt, akkor belevágok. Az út, ameddig a díjazásra kerül a sor, az egyik legjobb.

Van, aki arra van nevelve, hogy versenyezzen, de akkor sem tud örülni, ha nyert. Nehéz feldolgozni a sikert is. Én annak örültem mindig a versenyeken, hogy a munka, amit befektettem, az így is, úgy is megtérül, ha nyertem, ha nem. Mert annyival több voltam, mint azelőtt” – fejtette ki.

Arról az útról is beszélgettünk, amelyen végigment az elmúlt évek során. Mint mondta, az első mestere Péter László, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosa volt. A kezdő „löketet” többnyire neki köszönheti. „Ő volt az, aki úgy szerettette meg a táncot, hogy nem csak az volt a lényeg, hogy a tánc, hanem a lélek és a hogyanok. Nem csak technikai oldalról közelítettük meg, hanem hangulatilag, élményileg is a táncot, mert ez nagyon fontos. Az amatőr mozgalomban lényeges, hogy a táncos élményekkel is gazdagodjon, ne csak figurákkal. Amikor eltáncolod azt a táncot, akkor mindig az az élmény jut eszedbe, fontos a visszacsatolás. Régebb is ez volt, hogy amikor egy alkalomkor énekeltek vagy táncoltak, akkor vagy a haragot, az örömöt, a bánatot, vagyis egy érzést táncoltak, énekeltek ki. De ha nem kötődik semmihez, csak ahhoz, hogy színpadon kell táncolni, az magamutogatás, egy üres doboz lesz, ami kívülről csillog, de belül üres.”

Melles Endre szeretné, ha a továbbiakban a segíthetné és támogathatná a fiatal táncosokat abban, hogy menjenek bátran megmérettetésre és legyenek egyre jobbak. „Példát is akarok mutatni, és segítséget is nyújtani, hogy az adott versenyen még hatékonyabbak legyenek. Mert ha támogatást, visszajelzést kap egy fiatal, akkor hamarabb elér eredményeket, szinteket, és még motiváltabb lesz. Akkor a sok év még hasznosabban tud telni és rövidebb idő alatt még nagyobb potenciál jön ki belőle, és még jobbá fejlődik az erdélyi tánc- és előadói szakma. Szakmailag alá tudok támasztani sok mindent, tényleges megtapasztalt dolgokkal tudok segíteni. Most ez számomra a kihívás, hogy segítsem a fiatal táncosokat, hogy jobb emberek, táncosok, előadók legyenek” – fejtette ki.