Márpedig nincsen világ Beatles nélkül!

A Beatlesen kívül vannak még eltűnő dolgok, ezeken is lehet filózni. Az Oasisre sem emlékszik senki (!), de fel-felvillan egy kép arról, hogy Jack gyerekkorában egy iskolai rendezvényen a Wonderwall-t játssza (borzalmasan, tegyük hozzá). Az már egyfajta társadalmi állásfoglalás is, hogy a cigaretta és a Coca-Cola is ismeretlen fogalmak. Azonban nem tököltek más termékekkel: Jack árufeltöltőként dolgozik egy szupermarketben, ahol a Carlsberg, a Guiness, a Smirnoff, a Jack Daniels úgy áll garmadában, hogy látszik is, szóval itt nincsen minden díszlet átcsomagolva vagy speciális termékek (mint Tarantinónál a Big Kahuna burger vagy a Red Apple cigaretta) sincsenek. Ettől egyébként életszagúbb a film.

Fricska a lemeziparnak és – igen, John Lennon él!

Van egy elképesztő jelenet a filmben: öltönyös emberek egy irodaházban arról győzködik a főhőst, hogy nem jók a dalcímek, nem jók a borítók. Szóval, gond van azzal, hogy Abbey Road és azzal, hogy The White Album – számomra ez volt az egyik legfelkavaróbb jelenete a filmnek. Nincs kimondva, de látszik, hogy tulajdonképpen John Lennonnak úgy állít emléket a film, hogy megjelenik benne az öreg Lennon. Legalábbis ilyen lenne, ha úgy, ahogy most, 78 évesen élne közöttünk – bár, amiket mond Jack Maliknek:

Konklúzió: hallgassunk és pengessünk Beatlest!

A jobb megérthetőség kedvéért nem árt, ha a film megnézése előtt picit belenézünk az okostelefonba a Beatlest illetően, nem árt felfrissíteni az ismereteket, mert jól fog jönni néhány dalnál és helyzetnél. Jack Malik rémálmában megjelenik a két élő Beatles-tag lába, s azt onnan tudjuk, hogy Paul a mezítlábas, hogy az Abbey Road lemez borítóján így megy át az átjárón, illetve valóságos legenda- és mítoszhalmaz nőtt a „mezítlábas Paul” köré. Amúgy meg természetesen a zenekar köré is – ezeket a dolgokat nem ez a film fogja megcáfolni vagy megerősíteni, hiszen nem kőkemény igazságokat, tabutémákat döntögető dokumentumfilmről, hanem egy ártatlan kis moziról beszélünk. Aminek a végén, ha úgy állunk fel a tévé elől vagy úgy jövünk ki a moziból, hogy mosolygunk és eltökéljük magunkban, hogy elővesszük a porosodó, régi gitárunkat, és odahaza a nappaliban a filmben elhangzó daloknak csak egy részét elpengetjük és daloljuk a családnak, a gyerkőcnek, akkor máris Danny Boyle tenyerébe csaphatunk. Annak a Danny Boyle-nak, aki fiatalságunk egyik legütősebb filmjével, a Trainspottinggal, annak minden vagány zenéjével ajándékozott meg bennünket a kilencvenes években, és most lerakott egy mosolymozit az asztalra. Egy olyan kultúrtörténeti mérföldkőről, amit Beatlesnek hívunk és amíg emberi civilizáció létezik, mindig emlékezni fogunk rá. Mert valójában nincsen világ Beatles nélkül.