Kultúrpalotai premier: képzőművészek a reformációról

Számos művész fogalmazott szimbólumokban, Kuti Dénes például a keresztet választotta, a Golgota és A kereszt ígérete című „zöldellő” festmények, reményteljes, virágos derűt varázsolnak a megváltás drámája mellé, Gyarmathy János két bronz kisplasztikája, az Illés próféta és a Mennybemenetel a jövendölés és a beteljesedés kerek egész élményével ajándékozza meg a nézőt. Makkai István hatalmas Búzakalásza a kenyér színében való megjelenés plasztikai előzménye is lehet, Márton Árpád A betevő című képe pedig a kenyeret, mint a test mindennapi táplálékát teszi képe tárgyává.

Kákonyi Csilla Áldozat című festménye, a reformáció és bármely más hitújító lehetséges sorsáról üzen, az önkény átvitt értelmű hatalmát láttatja a nézővel. A szögesdróttal körülvett máglya tüzén egy láthatatlan figura glóriája aranylik át győzedelmesen, mutatván, hogy az erőszak nem tud mindent elégetni, hamuvá tenni.

Csíky Szabó Ágnes És mégis… című selyemfestménye is azt láttatja, hogy hiába minden kakasszó és árulás, a megváltás megtörtént, a gótikus csúcsívek alatt már a középkorban a reformáció előtt is hirdettek igét.

Nagy Dalma Szimbólum címmel református templomok mennyezetén jellemző kazettát hozott a kiállításra, absztrakt formában előadott egyetemes tartalommal, Bandi Kati ezúttal pompázatos úrasztala terítőit állította ki, a népművészetből vett és a mai korba transzponált mintákkal díszítve azokat. Balla József Temploma, V. Kedei Zoltán Vártemploma realisztikus felfogásban készült festményei jól megférnek Bíró Kálmán Enikő a Napba öltözött asszony című nagyon is elvont konstruktív akvarell képeivel vagy Sajgó Ilona Szárnyak és A lélek arca című kompozícióival. A két mű az emberi hit és az angyali varázslat absztrakciója.

Kolumbán Kántor Zita Imamalom című alkotása, egy forgatható textilhenger, rajta a szentek arcmásával, a hallal, mint Krisztus szimbólummal a kora kereszténység eszméjét idézi meg, amihez a reformáció is visszacsatolt ötszáz évvel ezelőtt. Miholcsa József archaikus motívumokat faragott, vésett rusztikus sztéléire, ősi mítoszokat idéző jelformái, némi áttétellel ugyan, de békésen rokonulnak a kiállítás gondolatköréhez.

A reformáció nagy alakjait is megidézték az alkotók, Hunyadi Mária textilkompozíciója Luthernek állít emléket. A nagy reformátort a wittenbergi egyetem kapujára kiszögelt, finom kalligráfiával megjelenített tételeinek társaságában ábrázolja a művész késői reneszánsz ihletettséggel. Hunyadi László Luther határozott plasztikai erővel megjelenített portréja mellett János Zsigmond finom mívű képmását is tondóba foglalta. Pokorny Attila Bethlen Gábor protestáns fejedelem arcmását alkotta meg domborművén, Paulovics László Bocskay fél alakját festette meg nagyméretű vásznán, korabeli „áthallással”. Baróthy Ádám domborművén Szegedi Kis István portréja jelenik meg elegáns letisztult tömörséggel, Orth István Kálvin arcélét foglalta karakteres grafikába, Misztótfalusi Kis Miklós a Károly Biblia kinyomtatójának arcát Gergely István mintázta meg bravúrosan. Melocco Miklós pedig a múlt század utolsó nagy protestáns polihisztorát, Kós Károlyt idézte meg lehelet finom ceruza rajzán.

Nagy Miklós Kund műtörténész, a tárlat kurátora szerint jó alkalom volt ez a kiállítás arra, hogy a már nem élő marosvásárhelyi művészek nevét is visszahozzuk a köztudatba.