Közösségi ünneppé vált: István, a király Székelyföldi Nagyprodukció

A nyilvános főpróbával együtt hat alkalommal ünnepelhetett a közönség Sepsiszentgyörgyön augusztus 19-24. között, a rockopera szereplőivel együtt, hiszen a székelyföldi István, a király produkció igazi közösségi ünneppé vált estéről estére.

Ezen nőttünk fel, hallgattuk titokban a lemezt, rongyosra a kazettát, később a bulikban teli torokból énekeltük, hogy „rabok legyünk, vagy szabadok?” Beleültek a fülünkbe a dalok, emlékezetünkbe a városligeti előadás alakításai, a 2003-as csíksomlyói, erdélyi ősbemutatón tapasztalt közösségi élmény.

Nem volt tehát könnyű dolga az alkotóknak, amikor nekifogtak az előadás próbáinak. A pandémiás időszakban a hatalmas szereplőgárda összeszervezése, a próbák megtartása, az előadás különböző alkotóelemeinek az összehangolásán túl kihívás lehetett az is, hogy a korábbi változatoktól független előadást hozzanak létre, hogy ne utánozzák a legendás királydombi ősbemutatót, vagy éppen, hogy ilyen vagy olyan merész újításokkal ne billenjen át az előadás valamiféle művészieskedő produktummá. (Mert láttunk bizony olyant is, amikor valaki csupán a rendezői ambícióit szerette volna villogtatni a rockopera színpadra állításakor, és ha éppen nem botrány lett belőle, hamar elfelejtette a közönség a produkciót.) Ehhez a rendezőnek, Orza Călinnek határozott elképzelése kellett legyen a műről, és arról, hogy az általa megálmodott előadás mit szeretne közvetíteni.

A rendezői koncepció mellé természetesen kellett egy szervezői csapat, amelyik segítette a próbák gördülékeny megtartását – amennyire a vírushelyzet lehetővé tette – , amelyik összehangolta a csapatot, amelyik biztosította, hogy a Sepsi Arénába érkező több ezres közönség zökkenőmentesen bejusson, és zavartalanul az előadásra tudjon figyelni. Kellett egy önkormányzat és támogatók, amelyek felkarolták az ötletet.

nem a korábbi előadások világát akarták megidézni, nem a korábbi szereplők alakítását utánozni. A szentgyörgyi előadás világa szippantotta be a nézőt, vitte, sodorta magával.

A főbb szerepeket kettős szereposztásban játszották, jómagam az augusztus 20-ai előadást néztem meg, Farkas Loránd átgondolt és letisztult István alakításával, Baricz Gergő erőteljes Koppányával, Szabó Enikő Saroltjának fegyelmezett játékával, Zöldi Lara lenyűgöző Réka alakításával, Szabó Előd energikus Tordájával, az Oláh-Badi Alpár, Laczkó Vass Róbert, Lőfi Gellért által megjelenített ármánykodó Főurakkal. Az előadásban Géza fejedelem is megjelenik (rámutatván, hogy ez egy családtörténet is), őt Nemes Levente alakította. A közel háromszáz fős alkotócsapat – szólisták, táncosok, rockzenekar, szimfonikus zenekar, kórus – összehangolt játékát láthattuk, szépen strukturált jelenetekkel, hiteles és meghitt pillanatokkal, nagyszerűen megkomponált színpadképekkel, látványos és jól kigondolt jelmezekkel, funkcionális kellékekkel.

Nagyszerű döntés volt az ütőgardonok és a sámándobok használata, amelyek a különböző koreográfiákban előkerültek, és amelyek által egy ősi, mitikus, világ idéződik meg, és amelyek segítségével az előadás utolsó jelenetében megformálják a Szent Koronát, középen István királlyal.

A keresztény és pogány szimbólumokat, a különböző motívumokat (például csodaszarvas, kard-kereszt) szépen illesztették az előadásba, jelezve, hogy honnan jöttünk, és merre kéne tartsunk.

Dancs Zsolt, az előadás producere a bemutató után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szerzőpárost és a rockoperát képviselő Rosta Mária jogtulajdonos, producerasszony régi álma, hogy erdélyi színészek is színpadra vigyék az előadást. És az álom valóra vált. Hangsúlyozta,

és örömét fejezte ki, hogy az elkötelezett szervezőcsapat áldozatos munkája következményeként megszületett egy székelyföldi társulat, amely tovább élteti a rockoperát, és elszánt az újabb feladatokra is.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: egyeztetnek a jogtulajdonossal, mert

Augusztus 24-én, kedden este játszották hatodjára közönség előtt az alkotók az előadást. A végén a közönség perceken át tapsolt, egy jelenlevő szerint „mintha nem akarnák elengedni a produkciót.” De a szereplők is nehezen váltak el egymástól az azt követő búcsúbulin.

Ma már mindannyian más utakon járnak, volt, aki épp akkor ért haza és pakolta le a csomagjait, amikor hívtam, volt, aki már a családja körében töltötte a napot, és volt, aki éppen úton volt újabb projektekben részt venni.
„Az a katartikus élmény, amit a nézők esetleg érezhettek, hozzánk is eljutott, és minden előadás kezdetén, közepén, végén, a folyosókon, az öltözőben, a színpadon érezhető volt az a valami, amit még nem tudok megfogalmazni pontosan, hogy mi az, egy ősenergia. Az a tömegenergia, ami ott megszületett, köztünk, a csapatban, a szólisták, a zenekar, a táncosok, a kórus egy olyan közös nyelvet tudtunk beszélni, ami ritka. És ami annyira fel tud tölteni egy színészt, egy zenészt, tanárt, aki játszott az előadásban, hogy azt hiszem, az elkövetkezendő jó pár évben ebből fog tudni táplálkozni” – fogalmazott Farkas Loránd, akit István szerepében láthattam. Úgy véli, a történet és a zene is része mindennek, de egy olyan csodálatos közösség született és olyan harmónia alakult ki közöttük, hogy itt lehet a kulcsa annak, hogy ennek a történetnek az energiáját ennyire át tudták élni és meg tudták mutatni a közönségnek.

A Koppányt alakító Baricz Gergő már Budapest felé utazott, amikor felhívtam. Mint mondta, a bemutatót megelőző intenzív próbafolyamat második hetében teljesen beszippantotta a produkció világa. „Minthogyha teljesen leváltam volna a világról. Azon vettem észre magam, hogy már nem válaszolok levelekre, lecsatlakoztam az egész világról, épp csak azért tartottam a telefont magamnál, hogy a szüleimmel és a barátaimmal tudjam tartani a kapcsolatot, de minthogyha tökéletesen elszigetelt volna ez az egész minden mástól, és nagyon jól esett. A tegnap este volt az elbúcsúzás egymástól és a produkciótól, és kétségbeesetten néztem ki az ajtón, hogy mi következik ezután. Persze, az élet megy tovább, visszakerülök egy másfajta kerékvágásban, de valahol még ott vagyok a produkcióban, lélekben még nem tudtam kiszakadni az egész közegből.

„Leginkább abban találtam a közös pontot a két személyiségben, amennyire magamat, és amennyire Koppányt ismerem, hogy van egy belső vívódása. Egy terhet, felelősséget vesz a vállára. Ezért szentesítettem a tettét, hogy ő nem azért teszi, mert hatalomra vágyik, hanem azért, mert látja, hogy ő az egyetlen, aki meg tud lépni bármilyen indokkal valamit egy eszmének a védelmében. Számomra, amikor ő arról beszél, hogy az ősi jog, nem azt jelenti, hogy mekkora igazságtalanság, ha nem ő kerül oda, mert amúgy jogosan örökölné a trónt, hanem inkább úgy közelítettem meg ezt a dolgot, hogy ő egy ősi eszmét próbál fenntartani, egy örökséget próbál továbbvinni és megőrizni. Hinnie kell ebben az eszmében, még akkor is, ha ez a vesztét okozza.

Érzi az űrt, hogy nem kell próbára, előadásra menni, hirtelen véget ért egy nagyon intenzív időszak – mutatott rá Szabó Enikő, aki Saroltot alakította az egyik szereposztásban. „Most jöttem haza Csíkba, most tettem le a csomagomat. Hirtelen kiestünk ebből az egészből. Tegnap a tapsrenddel elengedtük, kiürült az aréna, volt egy buli, és így véget ért az egész.

A darab ismertsége előny is, ugyanakkor természetesen elvárásokat támaszt – fejtette ki Orza Călin, a produkció rendező-koreográfusa. „Épp azért, mert mindenki ismeri, valamelyest be kellett lőni a készülő darabot azon koordináták közé, amelyek meghatározzák a darab jellegét.

Mint mondta, a szöveget többször elolvasta, a jelenetek hangulatát előre megtervezte, de próbálta a jeleneteket, a karakterek közötti viszonyokat a szereplők temperamentumához igazítani.