
Fotó: Balázs Attila
Az elmúlás és az azt körülvevő formalitások problémáját egy családtag szemszögéből bontja ki a szerző. Három alkalommal látható a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban október végén Hatházi András darabja, a Kovács János meghal című produkció.
2019. október 28., 15:542019. október 28., 15:54
A Tomcsa Sándor Színház a dráMa 11 – kortárs színházi találkozó keretében, a szerző jelenlétében mutatta be a 2019/2020-as évad első produkcióját, a Kovács János meghal című előadását, Zakariás Zalán rendezésében. Október 29-én a Móricz Zsigmond diákbérleteseket, október 30-án a Fekete István diákbérleteseket, október 31-én a Haáz Rezső bérleteseket várják a színházban. Az előadás mindhárom alkalommal 19 órától kezdődik. A fennmaradó helyek függvényében a bérletes előadásokra jegyet is lehet váltani.
„A halál bürokráciája, akinek volt dolga vele, ismeri a helyzetet, akinek még nem, átérzi. Hatházi András szövege az elmúlás és az azt körülvevő formalitások problémáját egy családtag szemszögéből bontja ki. Kovács Andrásnak haldoklik az édesapja, ő meg nem bír szabadulni az elvesztés gondolatának terhétől, majd meghal, ő megpróbál tovább állni, de belebonyolódik a temetési szertartás útvesztőjébe, és végül elmarad a megnyugvás. A temetkezési »business«-ben érintettek immunisak az emberi lélekre, az érzelmekre, a fájdalomra, egy bizonyos pont után képtelenek a megértésre, így a profitorientáltság és papírhegyek tejüvegén keresztül tekintve a másik fél valamiféle amorf bankjegyhordozóvá válik” – írják az előadásról az alkotók.
Szereposztás
Kovács János: Dunkler Róbert¬; Kovács András, Kovács János fia: Esti Norbert; Doctorul Sabo, belgyógyász: Szűcs-Olcsváry Gellér; Kovács Mária, Kovács János felesége: P. Fincziski Andrea; Parvulescu Csenge, szomszédasszony: Nagy Xénia-Abigél; Turay doktor, onkológus: Pásztor Márk; Egy várakozó a folyosóról: Pál Attila; Egy másik ember a folyosóról: Szűcs-Olcsváry Gellért; Magyar kofa: P. Fincziski Andrea; Koma, Kovács András komája: Pál Attila; Kománé, az előző felesége: P. Fincziski Andrea; Keresztlány, Kovács András keresztlánya: Nagy Xénia-Abigél; Munkatárs, Kovács János munkatársa: Pásztor Márk; Duci, Kovács János lánya: Nagy Xénia-Abigél; Sandu, Duci barátja: Pál Attila; Sonner Ida, kortalan szász apáca: Lukács Emőke; Imrezolti, családorvos: Pál Attila; Körorvos: Szűcs-Olcsváry Gellért; Református pap: Pásztor Márk; Temetkezési vállalkozó: Pál Attila; Közjegyző: Szűcs-Olcsváry Gellért; Egy férfi a torról: Jakab Tamás. Díszlet: Zakariás Zalán, jelmez: György Eszter, dramaturg: Bereczki Ágota.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!