
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a Lovagias ügy című előadást hozza Brassóba
Fotó: Forrás: Zenthe Ferenc Színház Facebook-oldala
Három országbéli nemzeti színház érkezik Brassó magyar színházfesztiváljának harmadik kiadására. Október 24–27. között krimit, zenés vígjátékot, tragédiát és három felvonásban példázatot is láthatnak a színházkedvelők, ugyanakkor számos kísérőprogram színesíti a seregszemle kínálatát.
2019. október 17., 14:182019. október 17., 14:18
2019. október 17., 14:252019. október 17., 14:25
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, valamint a budapesti Nemzeti Színház társulata is fellép egy-egy előadással a III. Brassói Magyar Színházfesztiválon. Ott lesz továbbá Magyarország egyik „legfiatalabb” színháza, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház is, amelynek produkciójában Koltai Róbert látható majd.
„Idén a klasszikus műfajokból állítottunk össze egy teátrumi csokorra valót: lesz krimi, zenés vígjáték, tragédia és példázat három felvonásban. De ez még mindig csak a Drámai Színházban megtekinthető előadásfelhozatal. Mindemellett, természetesen az idén is gondoskodtunk a nagyszínpadi előadásokat kísérő programokról és előadásokról: lesz Kovács András Ferenc verseiből összeállított koncert-előadás, és vendégül látjuk a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagjaiból álló Loose Neckties Society színészzenekart is. Városunk szülöttjét, Sebestyén Aba színészt, rendezőt hazavárjuk Székely Csaba drámaíró briliáns »egyszerű történetével«, és ugyancsak a színház »brassói ízeit« ünnepeljük a az Áprily Lajos Főgimnázium diákszínjátszó csoportjának, a Grimassz fellépésével” – írják a szervezők.
A részletes program a fesztivál Facebook-oldalán böngészhető.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!