
Komoly erőpróba vár Szita Zoltánra és társaira az idei Európa-bajnokságon
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
Első alkalommal rendezi közösen három ország, és először vehet részt huszonnégy válogatott a hét végén kezdődő 14. férfi kézilabda-Európa-bajnokságon. A kontinenstornáról a Székelyhon napilap keddi Erdélyi Sport mellékletében olvashatnak.
2020. január 07., 16:512020. január 07., 16:51
2020. január 07., 17:022020. január 07., 17:02
Ausztria, Norvégia és Svédország közösen rendezi a január 9–16. között zajló kézilabda-Európa-bajnokságot. Magyarország megfiatalított csapattal próbál helytállni a kontinenstorna halálcsoportjában. A magyar csapatnak, amelyet – részben a selejtezőbeli jó eredményeinek köszönhetően – a második kalapból sorsoltak ki, mégsem volt szerencséje. Sőt, talán a legnehezebb négyesbe került. Balogh Zsoltéknak meg kell küzdeniük a világ- és olimpiai bajnok dánokkal, az ugyancsak skandináv kézilabdát magas fokon játszó izlandiakkal, valamint az oroszokkal.
A lecke tehát fel van adva. És lehet ugyan, hogy az oroszokkal jó mérkőzéseket játszottak Mikler Roliék, de az egy másik csapat volt, amelyben még Nagy Laci is játszott. És most éppen ezért szkeptikus mindenki, írja Somogyi Botond az e heti Erdélyi Sportban.
A megfiatalított csapatból pedig sérülés miatt ráadásul hiányzik két alapember is: az irányító Lékai Máté, valamint az átlövő Bodó Richárd. Így a magyar válogatott rutintalan fiatalokkal utazik ki Svédországba, a csapatban csak a kapusposzt van lefedve (Mikler és Székely személyében), beállóban pedig a klasszisnak mondható Bánhidi Bencére lehet számítani. A többi játékosnak nemzetközi tapasztalata, válogatottbeli rutinja alig van, a sérülések miatt pedig Gulyás István szövetségi kapitánynak újoncot is kell avatnia.
S hogy milyen célokkal és esélyekkel utazik a magyar válogatott a tornára? Megtudhatják az Erdélyi Sport január 7-ei kiadványából.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!