Hirdetés
Hirdetés

Impulzusokra várva

•  Fotó: Kolozsi Borsos Gábor

Fotó: Kolozsi Borsos Gábor

Bartha Boróka, a gyergyói Figura Stúdió Színház régi, oszlopos tagja szerint egy kicsit lenézett műfaj a színházi szakmában az önálló műsor. Boróka zenés önálló estje, a Karády zárkája, mely a Gyulai Várszínház támogatásával jött létre, óriási sikernek örvendett a nyár folyamán, nemcsak az erdélyi színpadokon, hanem Magyarországon is. Az Előretolt Helyőrség legfrissebb számában Bartha Borókával olvashatnak interjút.

Liget

2021. október 18., 10:532021. október 18., 10:53

Bartha Boróka Marosvásárhelyen született 1974-ben, 1997- ben végzett színészként a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán. 1997–2007 között a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, 2008-tól a gyergyói Figura Stúdió Színház művésze. Számtalan színházi szerepe mellett 2014-től önálló műsorokkal is fellép „Mikor én idekerültem, akkor érkezett a Figurához számos frissen végzett színész, és kellett ez a tíz év, hogy beérjenek szakmailag, emberileg.

Idézet
Mára szépen összeérett a társulat, és sok izgalmas előadásunk van.

Ezért is lenne szükség most több, tapasztaltabb rendezőre, hogy tovább tudjunk lépni. A szakma is jobban értékel minket, számos fesztiválra hívnak” – magyarázza a színésznő. Mint szavaiból kiderül a város megadja a színház fenntartáshoz szükséges keretet, a többit megpályázzák. „Szerintem nem vagyunk rosszabb helyzetben, mint a többi önkormányzati színház.

Hirdetés
Idézet
Van egy nagyon jó közönségünk, amely akár többször is eljön megnézni egy-egy előadást.

Van egy réteg, amely régi hibák miatt nem akar megbocsátani (például a Koponyatorony című előadás miatt), és vannak, akik azt sem tudják, hogy a társulat minden tagja profi, diplomás színész, tehát nem amatőrök alkotják a Figurát. Sajnos kényelemből is sokan távol maradnak az előadásoktól, de én azt szoktam mondani, hogy aki egyszer bejön, az visszajár.

Idézet
A kialakult közönségünk viszont igényes és hozzáértő, nem fogad el akármit, van egy mércéje, és igényli a színvonalat.

Csíkból, sőt Udvarhelyről is vannak rendszeres nézőink” – meséli Bartha Boróka. A vele készült interjú teljes szövegét az Előretolt Helyőrség legfrissebb számában találják meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés