Ha nem Jokerről szólna ez a film, a kutyát sem érdekelné

Természetesen a fokozott érdeklődés annak is betudható, hogy a már filmtörténeti klasszikusnak számító Christopher Nolan-féle Batman-trilógia középső filmje – ahol a kaotikus gonosztevő bőrébe, a premiert követően elhunyt Heath Ledger bújt – olyan nagyszerűre sikeredett, hogy megkapta a neki kijáró – igaz, hogy csak posztumusz – legnagyobb szakmai elismerést, a legjobb alakításért járó Oscar-díjat. (A nézők is kifejezték tetszésüket, hiszen az IMDb adatbázisában a legjobb 250 film között az előkelő negyedik helyet foglalja el a Sötét Lovag, ami nagyban köszönhető a benne megjelenített Joker-alakításnak is.)

korábban írtuk

Szuperhős-történet egyedi értelmezésben – tíz éves a Sötét Lovag

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt került romániai moziforgalmazásba Christopher Nolan Batman-trilógiájának második része, A Sötét Lovag (The Dark Knight). A denevérmaszkos „igazságosztó” és ellenfelének története immár végérvényesen elfoglalta helyét a filmtörténeti klasszikusok között.

Közben azonban jött egy újabb „Joker-film”, a 2016-os Öngyilkos osztag, ahol Jared Leto formálhatta meg a Denevérember ősellenségét, ez az alakítás azonban kínos ripacskodásba fulladt, és az alkotással együtt filmesztétikai szempontból olcsó és minőségileg élvezhetetlen szórakoztatóipari termék lett.

Az utóbbi alkotás fényében érthető volt tehát az aggodalom, hogy az újabb nekifutásra is hasonlóan elpuskázottra fordulhat Joker újbóli életre keltése, ez azonban szerencsére nem így történt, hiszen

A Joker tehát egy blockbusterként eladott művészfilm, amire nem igazán volt példa az utóbbi időben, a Warner stúdió pedig dörzsölheti a kezeit, hogy a rengeteg mellényúlás mellett ismét vállalható, várhatóan nagy szakmai elismeréseket kapó, de ugyanakkor a közönségnek is méltán tetsző filmmel álltak elő. A képregényfilmekhez és popcornmozikhoz képest alacsony költségvetésből, mindössze 55 millió dollárból készült alkotás kritikánk publikálásakor már több mint 700 millió dolláros bevételre tett szert, az ítészek és a nézők is el vannak ragadtatva tőle, és már megkapta az egyik legrangosabb filmfesztivál (a velencei) fődíját is, ami Oscar-jelöléseket is elővetít, így többek között

A film a jobb sorsra érdemes Arthur Fleckről szól, aki komikusi babérokra törne, ehelyett bohócmaszkban parádézik egy városban (a teljesen újraértelmezett, 80-as évek Gotham Cityjében), ahol egyre nehezebb a megélhetés, a szociális társadalmi háló szakadozik, és

Arthurt még az ág is húzza: miközben a megélhetésért „bohóckodik”, hogy eltarthassa magát és beteg anyját, fiatal suhancok látják el a baját, a munkahelyén és a szociális ellátás terén sem számíthat semmi biztatóra. A társadalom legszélére sodort, krónikus állapottal küzdő szerencsétlen sorsú kisemberrel folyton csak rossz dolgok történnek, sem az élet, sem a rendszer nem kegyes hozzá,

A filmet érő egyik leghangosabb és széles körben elterjedt kritika, hogy az erőszakot népszerűsíti azáltal, hogy a benne megjelenített gyilkos mögé tömegek sorakoznak fel. Ez az értelmezés nem állja meg a helyét, hiszen

A Joaquin Phoenix jutalomjátékának is tekinthető alkotás tényleg egyedülálló a maga nemében, olyan, amelyből kis túlzással élve egy évtizedben csak egy készül. Páratlan moziélmény, és méltán lesz hivatkozási pont mind a későbbi Joker-értelmezési kísérletekben, mind a személyes hangvételű képregényfilmek esetében. Merthogy ennek az alkotásnak köszönhetően (is) fognak hasonló megközelítésű és értelmezésű mozik készülni az elkövetkező években, arra mérget vehetünk.