Ha ez a nő rád mosolyog, akkor neked nagy eséllyel befellegzett

Pike szenzációsan hozza a jóérzést nem ismerő, végtelenül aljas törtetőt, akinek – elmondása szerint „sosem állt jól a szegénység” – folytatva ezzel azt a megkezdett utat, amit a Gone Girl (Holtodiglan) szintén hidegrázósan gonosz Amyjével alapozott meg.

Magyarán: a törvény és némi szakértői segítséggel bedugja az öregeket egy otthonba, majd kiforgatja őket a teljes vagyonukból, mindezt úgy, hogy sem a hozzátartozók, sem az áldozat nem tud semmit tenni ellenne, utóbbiak legtöbbször mielőtt felismernék a helyzetet, már egy intézmény rabjai, ahonnan semmi esélyük kiszabadulni. Amy és barátnője pedig ezalatt pénzzé tesznek minden értéket, és élnek, mint Marci Hevesen, a kijátszott törvények és a megvezetett igazságszolgáltatás pedig az ő oldalukon áll. Igen ám, de „hősünk” az intézményesített, kifosztáson alapuló vagyonszerzési hajrában rossz lóra tesz, és egy olyan idős hölgyet dug öregotthonba, akinek a hozzátartozóival nem kellene ujjat húzni…

Kezdve attól, hogy milyen kegyetlen végignézni azt, ahogy egy idős nőt egy bírósági végzés lobogtatásával gyakorlatilag kihurcolnak a saját házából, egészen addig, hogy a film egy bizonyos ponton azt próbálja elérni (és a nézők többségénél sikerül is elérnie), hogy egy tényleg velejéig romlott karakterrel azonosuljunk és érezzünk iránta szimpátiát és sajnálatot.

Amy ugyanis egy maffiózó és emberei kereszttüzébe kerül azáltal, hogy egy látszólag hozzátartozók nélküli idős nő vagyontárgyaira és házára teszi rá a kezét, de amíg mindezt látszólag törvényes keretek között csinálja,

Mellette azonban nem annyira Peter Dinklage, hanem a Chris Messina által játszott, minden megkent hájjal megkent ügyvédjének rövid, de annál emlékezetesebb alakítása volt szenzációs, ahogy próbál fogást találni a nála is rafináltabb Amyn, de a nő minden trükkje ellenére hajthatatlan marad.