
A 2023-as Siculus Fesztiválon a 6 Chapter zenekar vihette haza a nagydíjat
Fotó: László Ildikó
Fiatal, pályakezdő zenekarok és énekesek léphetnek színpadra augusztus 23-25. között a székelyudvarhelyi Siculus Fesztiválon, hogy megmutassák tehetségüket. A 12. alkalommal megszervezett tehetségkutatóra hangolódva, a fesztivál egyik zsűritagjával, Balázs Imre Józseffel, illetve három olyan zenekar – 6 Chapter, A Csajod, 4S Street – tagjaival beszélgettünk, akik az évek alatt megtapasztalhatták a Siculus-díjak és a fesztivál lehetőségeinek előnyeit.
2024. augusztus 17., 18:392024. augusztus 17., 18:39
2024. augusztus 29., 11:192024. augusztus 29., 11:19
A korai, hetvenes évekbeli fesztiválok résztvevői közül néhányan a 2018 utáni történetnek is részesei: Virányi Attila a Metropol Group tagjaként vett részt több egykori Siculuson is, Boros Zoltán pedig zenészként, zsűritagként, televíziós szerkesztőként egyaránt jelen volt az időszak zenei életében. A fesztivál új korszakában mindketten zsűriztek – meséli Balázs Imre József irodalomtörténész, aki egyben a mára már hagyománnyá váló Siculus Fesztivál visszatérő zsűritagja is.
Székelyudvarhelyen augusztus 23-25. között tartják a 12. Siculus Fesztivált, amely „az új magyar nyelvű dalok írásának bátorításával és több évtizedes helyi előzményekkel emelkedik ki” az erdélyi tehetségkutatók és fesztiválok közül. A Siculus Fesztivál nem csupán fellépési lehetőséget biztosít a fiatal zenekarok számára – mutat rá Balázs Imre József. „2018 óta műhelybeszélgetések, illetve zeneszerzéssel, hangszereléssel, stúdiózással, hangszeres technikák elsajátításával kapcsolatos kiegészítő programok is zajlanak a fesztivál körül ‒ Vizi Imrétől vagy Szakadáti Mátyástól, azt hiszem, volt amit tanulniuk a fiatal zenészeknek az elmúlt években.”
Balázs Imre József
Fotó: Balázs Imre József/Facebook
A 6 Chapter a Siculus Fesztiválon
Fotó: Forrás: 6 Chapter

Hét erdélyi együttes bizonyíthatja tudását az augusztus 23-án kezdődő Siculis könnyűzenei fesztiválon, amelyet a székelyudvarhelyi Sétatéren tartanak. A tehetségkutató és -gondozó rendezvény részeként megszervezik a Veterán Siculusosok találkozóját is.
A Csajod zenekar viszont az egyik élő példa arra: van miért küzdeni! A négy tagból álló együttes több éven keresztül követte és vett részt a fesztivál eseményein: volt, amikor a legjobb dalszövegért járó díjat vihették haza, 2020-ban a nagydíjat is megnyerték, az azt követő évben pedig mint vendégfellépők szurkolhattak a versenyző zenészkollégáknak.
A Csajod - 2020
Fotó: Siculus Fesztivál
A zenekar frontembere, Szőcs Tamás a siker lehetséges okairól úgy fogalmazott, az alapkoncepció a kezdetektől megmaradt: csak saját dalokat játszanak, és nem skatulyázzák be magukat semmilyen stílusirányzatba.
Jelenleg, a két kislemez és egy nagylemez után, éppen a második nagylemez felvételein dolgozunk, és már most látszik, hogy nagyon különbözni fog az elsőtől. Érdekesség és külön izgalom számunkra, hogy az új lemez dalait a 30Y próbatermében és stúdiójában, a Zajzajzajban vesszük fel Pécsen. Ez tulajdonképpen egy valóra vált álom számunkra, és remélem, a végeredményen is érződni fog.”
Zsűritagok 2023-ban
Fotó: László Ildikó
Fotó: Borbély Fanni
Balázs Imre József szerint is összeütközésben állhat, ha ez a kettő – a zene és a szöveg –, illetve a színpadi jelenlét nem tud egyensúlyba kerülni.
A tehetségkutató zsűritagjai a két dolog metszéspontjában álló produkciókat keresi, egyszerre figyelnek az előadásmódra, technikára, zenére és a szöveg összhangjára is. Balázs Imre József költőként és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának egyik tanárjaként a dalszövegek felől közelíti a zenekarok teljesítményét, és amint ő is megemlíti: feladata, hogy a dalszövegekre visszajelezzen. „A zsűriben különböző generációkhoz tartozó szakemberek ülnek: aktív zenészek, énekesek, zenei szerkesztők ‒ mindenki igyekszik a saját szakmai háttere felől is megvizsgálni a produkciókat.”
A Csajod a Siculus Fesztiválon
Fotó: Forrás: Siculus Fesztivál
A 4S Street fellépése a Siculus Fesztiválon 2018-ban
Fotó: Beliczay László
– foglalják össze a zenekari tagok.
Fotó: Csató Andrea
Ilyés Krisztinka
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
A hatalmas kontyoktól és lakkozott hullámoktól hosszú út vezetett a mai könnyed, természetes menyasszonyi frizurákig. Császár Edith mesterfodrász szerint a modern menyasszony már önmagát szeretné látni a tükörben az esküvő napján is.
Az évnek ebben az időszakában igazán csábító a friss orda a piacon. Ha szeretjük az ordát és a pite jellegű süteményeket, ezt mindenképp próbáljuk ki. A fagyasztott gyümölcsnek pedig fogynia kell, mert lassan jön a friss.
Az átmeneti koranyári időszakban illatos mezei szegfűgombát gyűjthetünk, ha kiadós eső után gombásznánk a közeli legelőkön. A lucfenyő és más fenyőfélék is elkezdték már a friss hajtásaikat nevelni, desszerteket és szirupot is készíthetünk belőlük.
szóljon hozzá!