Hirdetés
Hirdetés

Fikcióból valóság: így néz ki egy világméretű vírusjárvány Hollywood szerint

•  Fotó: Warner Bros. Pictures

Fotó: Warner Bros. Pictures

Képletesen szólva (egyelőre) a csapból is az új koronavírus folyik, az emberek aggodalma egy ilyen világjárvány kapcsán pedig teljesen jogos. Többek között ennek is köszönhető, hogy rendkívül népszerű minden, ami a vírusról szól, így került be ismét a köztudatba Steven Soderbergh nem ma készült, Fertőzés című filmje, ami egy világjárványról szól. Mi is megnéztük.

Tamás Attila

2020. március 09., 17:062020. március 09., 17:06

2020. március 10., 17:312020. március 10., 17:31

Világjárvánnyal néz szembe az emberiség, ehhez kétség sem fér. Látjuk, ahogy napról napra újabb és újabb helyzeteket teremt az újfajta koronavírus, a COVID-19, ami már Romániában és Magyarországon is felütötte a fejét. Hiába minden óvintézkedés, minden elővigyázatos lépés, a vírus terjedésének egyelőre nem lehet gátat szabni, és már ott tartunk, hogy a tömegrendezvények betiltásával próbálják visszaszorítani a vírus terjedését nálunk is.

Hirdetés

A pánik, az ilyen és hasonló helyzetek velejárója már megmutatkozott, a karantén, kézmosás, védőmaszk pedig már a mindennapos szóhasználatunk részét képezi. Ennek apropóján leporoltuk és megnéztük Steven Soderbergh 2011-es Fertőzés (Contagion) című filmjét, ami

egy világméretű vírus kitöréséről és tombolásáról szól.

•  Fotó: Warner Bros. Pictures Galéria

Fotó: Warner Bros. Pictures

Nem, ez nem egy Black Mirror-epizód, csupán Hollywood fantáziáját még az évtized elején foglalkoztatta, hogy milyen hatásai lennének egy világméretű vírus elszabadulásának, ebből pedig az egyik legmegbízhatóbb, főként középszerű, de mégis egyedi tucatfilmeket szállító Steven Soderbergh készített egy akkor még sci-fi kategóriába menő filmet, amit most

2020 elején, a koronavírus rohamtempóban való terjedése alatt megnézve már egyáltalán nem tűnik sci-finek.

A sztárszereposztással (Gwyneth Paltrow, Matt Damon, Laurence Fishburne, Jude Law, Marion Cotillard, Kate Winslet, Bryan Cranston és még sokan mások) készült film egy Hong Kongból indult vírus világméretű elterjedését mutatja be, főként amerikai és nagyon érintőleges nemzetközi szemszögből. Az amerikai nézőpont abból is érdekes, hogy miként jelenik meg a válságstáb világtérképén a vírus:

a mi valóságunkkal ellentétben ott csak Nyugat-Európát jelölik pirossal, mintha ami azon túl van, nem is létezne, de ahogy mondani szokás, „kicsire ott nem adnak”.

•  Fotó: Warner Bros. Pictures Galéria

Fotó: Warner Bros. Pictures

Rendkívül szemléletesen, több ember perspektívájából mutatja be a film, hogy mennyire megállíthatatlanul képes fertőzni a vírus, ami érintés útján terjed: elég egy beteg, aki köhög a buszon, megérinti a kapaszkodókat, vagy épp hozzáér a másik emberhez, és máris többtucatnyian fertőződtek meg, akik valamilyen úton módon szintén továbbadják.

Hiába az elővigyázatosság, ennyi embert nem lehet kontrollálni, a szabad mozgásnak köszönhetően pedig hamar világméretűvé válik egy, még gyógymód nélküli fertőzés, ahogy ez most a koronavírus esetében is történik,

ha pedig álhíreket terjesztenek és pánikot gerjesztenek a járvánnyal kapcsolatosan, azzal csak felerősítik az amúgy is visszafordíthatatlan dominóhatást.

•  Fotó: Warner Bros. Pictures Galéria

Fotó: Warner Bros. Pictures

Bár Soderbergh fikciós alkotása elég drasztikusan ábrázolja a tüneteket (rendkívüli rosszullét, majd görcsös rángatózás, végül pedig halál), a film nézése közben rá kell jönnünk, hogy a valóság utolérte a fikciót, hiszen a koronavírus is hasonlóan eszkalálódik. Igaz, hogy a napi hírekből nem ezt a dramatizált formát kapjuk, így viszonylag távolinak tűnik az egész, és a valóságban hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy ez sem velünk, sem a szomszédainkkal nem történhet meg. A filmben a kulisszák mögötti, hatósági intézkedésekbe is betekintést nyerünk, láthatjuk, hogy milyen egy válságstáb felállítása, illetve hogy

mindenre elszánt szakemberek milyen elánnal vetik bele magukat a rendkívüli helyzetbe, hogy megállítsák egy olyan vírus terjedését, amire még nincs ellenszer, sőt, magát a vírust sem lehet kitenyészteni.

•  Fotó: Warner Bros. Pictures Galéria

Fotó: Warner Bros. Pictures

„Hőseink” mind porszemek a gépezetben, egyszerű emberek, akik tehetetlenek a vírussal és annak terjedésével szemben. Kapunk családi tragédiát, orvosi áldozathozatalt, kutatói kockáztatást, az egyenlők és egyenlőbbek kérdés moralizálását, és a pánik fokozatait, amit azóta a világ is megtapasztalt, igaz még nem a filmben ábrázolt mértékben. A Fertőzésben ugyanis

a vírustól való rettegés, a hatásosnak hitt gyógymódba vetett hit anarchiát és lincseléseket eredményez, helyenként pedig a zombifilmek hangulatát idézi, ahol a fejvesztett tömeg boltokat és gyógyszertárakat rabol ki és házakba tör be,

emellett pedig őrült halmozásba kezdenek azok, akik tudomást szereznek arról, hogy vesztegzár alá kerül a környék, ahol élnek.

•  Fotó: Warner Bros. Pictures Galéria

Fotó: Warner Bros. Pictures

A hatóságok szeretnék elkerülni a pánikot, ezzel azonban még nagyobb lavinát indítanak el, és láthatjuk, hogy

elég egy több százezer követővel rendelkező fanatikusan összeesküvés-hívő és oltásellenes blogger, hogy boruljon minden, amit sebtében felépítettek az emberek védelme és a pánikból induló anarchia megfékezése érdekében.

Ha nem is a benne ábrázolt mértékben, de 2020-ra valósággá vált Steven Soderbergh Fertőzése, a filmmel ellentétben azonban senki nem tudja megmondani, hogy a jelenlegi világjárványnak mi lesz a vége, valamint hogy milyen hatásai lesznek az emberiségre nézve.

Az már nyilvánvaló, hogy pánikolással nem oldódnak meg a dolgok, és nem szabad félvállról venni a kézmosást és a vírus terjedése érdekében hozott hatósági intézkedéseket még akkor sem, ha az egy megfigyeléses alapú kényszerpihenő.

•  Fotó: Warner Bros. Pictures Galéria

Fotó: Warner Bros. Pictures

Bár úgy kezdtem a gondolatmenetet, hogy ez nem egy Black Mirror, a valósággal való egyezés miatt a film immár simán elmehetne a jövővel rémisztgető sorozat egy nagyon hosszú epizódjának. Ez esetben nem a technológia a rossz, de egy olyan világjelenséget vetített előre, ami végül bekövetkezett. Ami viszont még nem történt meg a filmmel ellentétben az a védőoltás kifejlesztése és az emberiség immunizálása a vírus ellen.

Reméljük, hogy ez esetben nem a film forgatókönyve érvényesül, bár az eddigi párhuzamokat nézve nagy a valószínűsége, hogy a fikcióhoz hasonlóan fog lezajlani, de reménykedünk, hogy minél kevesebb személyes tragédiával.

•  Fotó: Warner Bros. Pictures Galéria

Fotó: Warner Bros. Pictures

A film egyik utolsó jelenete egyszerre zseniális és elborzasztó: rávilágít arra, hogy hiába talál gyógymódot az emberiség egy újabb vírusra, csak idő kérdése, hogy mikor jelenik meg a következő. És, hogy milyen banális dolgokból lehet világméretű katasztrófa, és hogyan indul be az események lavinája, arra is választ kapunk.

Mondanám, hogy ne váljon valósággá a fikció, de ezen már rég túl vagyunk…

Fertőzés (Contagion) (2011)
amerikai thriller, dráma, sci-fi

Rendező: Steven Soderbergh
Forgatókönyvíró: Scott Z. Burns
Producer: Gregory Jacobs, Michael Shamberg, Stacey Sher, Steven Soderbergh
Operatőr: Steven Soderbergh
Zeneszerző: Cliff Martinez
Vágó: Stephen Mirrione
Szereplők: Gwyneth Paltrow, Matt Damon, Laurence Fishburne, Jude Law, Marion Cotillard, Kate Winslet, Bryan Cranston.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
Hirdetés