Érezni a szív hangjával a közönséget

Van olyan karakterem, akiből visszaköszön édesanyám, Kuruc Lina néni, a szomszédasszony, a tanáraim, mint például Puskás Imre, a fizikatanárom, Petres tanár úrék, mindenki hozzáadott valamit.

– Doktori címmel rendelkezik, tanít, rendez a színészi lét mellett. Hogyan segítik egymást ezek a szerepek?
– Kiegészítik egymást, ez a szép benne. A doktori dolgozatomban a színészi gesztusokról írok, azt kutatom folyamatosan. Most is néha fellépés előtt, felkészülés közben bevillan egy gondolat, amit elméleti síkon meg lehetne írni, s olyankor vágyom arra, hogy megírjam, összekössem az elméletet a gyakorlattal. A tanítás, a rendezéseim is mind végső soron ugyanahhoz a témához kapcsolódnak: a színészi testnyelvhez, még ha sokszor nagyon másfajta dolgoknak is tűnnek is elsőre.

– Mennyire tudja ilyenkor az egyiket elkülöníteni a másiktól, szükséges ez egyáltalán?
– Nem könnyű, de örülök, ha például nem színészként viselkedem, amikor rendeznem kell, viszont hasznomra válik, hogy tudok színészként is látni egy rendezést. És örülök, ha nem pattanok fel a székről és mutatom meg a diáknak, hogy mit kellene csinálni. Volt erre példa, az elején, amikor elkezdtem tanítani, ahogy nem értettem, hogy mit nem ért ebben, na nem baj, majd megmutatom. Aztán rájöttem, verbálisan kell leközölnöm vele, a diáknak magának megtalálnia az eszközt, hiába mutogatok, abból nem lesz sikerélménye.

– Van ilyen sikerélményekkel teli, kedvenc része a próbafolyamatban?
– Mindegyik részben más az érték. Nagyon izgalmas, amikor megkapsz egy szerepet, és beindítja a fantáziádat, vagy amikor bejönnek intuitív dolgok a karaktered kapcsán, és az később megjelenik a szerepben. Természetesen az ellenkezője is igaz: van, hogy jön valami erős érzés a szereppel kapcsolatosan, aztán a rendező teljesen mást akar kihozni az egészből. Számomra nagyon érdekes, hogy vajon megvan-e bennem az a karakter, hordozom-e magamban, honnan tudom előhozni, mi a közös bennünk.

Például a Nyugalom című előadás alatt elcsúnyultam. Én soha nem foglalkoztam a korommal. De amióta a Nyugalmat játszom, figyelem a szarkalábaimat, az arcomat, hogy mennyire megváltozott, elcsúnyult. A tempómat, hogy bizonyos helyzetekben elkezdtem védeni a testemet, ami eddig nem érdekelt. Az a jó, hogy a szerep által tudod tematizálni a benned zajló dolgokat. Most jó a halállal is foglalkozni.

– Minden esetben ennyire erős változást érez a magánéletében egy szerep után, vagy általában könnyebb kilépni a karakterből, ha lejárt az előadás?
– Nem akarok teljesen kilépni, én örülök, hogy például ez a szerep közelebb vitt a halál érzetéhez. Nemcsak azért, mert meghalok a színpadon, ezáltal tanulmányoznom kellett azokat a mechanizmusokat, mint leépülés, lassulás, szétesettség, ami a halál folyamatához tartozik, de mert a közönség is ezáltal szembesülhet mindezekkel. A másik leépülését és halálát látva talán könnyebb lesz a számunkra oly félelmetes elmúlás gondolatával megbarátkozni, azzal a gondolattal, amiről a társadalmunk nem beszél, nem vesz tudomást.

Volt olyan család, aki Csíkszeredából eljött még egyszer megnézni a darabot, mert amikor először látták, akkor nagyon megütötte őket az előadás, aztán első élményként megfogalmazták, hogy másképp kell nevelniük a gyerekeket. Aztán jöttek másodszorra is, hogy jobban megértsék, mert nagyon elgondolkodtatta őket. Ezekért a visszajelzésekért éri meg, ha tényleg reflektál a néző a saját életére.

– Mennyire gyakori, hogy eljutnak önhöz a visszajelzések?
– Nagyon kevés jut el, de ahogy Zeami mester mondja: érzem a szív hangjával a közönséget, és ez sokat számít.

– A TIFF segítségével belekóstolt a filmes karrierbe is, ezt hogyan élte meg?
– Az egy nagyon különleges élmény volt az életemben, ehhez fogható nem is volt. Hogy ennyire szeressenek, tegyenek-vegyenek, vigyázzanak rád, javadat keressék, az valami hihetetlen. Sokszor rá is csodálkoztam, hogy mit keresek itt. Nagyon sok mindent tanultam akkor a TIFF-esektől, igazi profi csapat vett körül. Izgat továbbra is a filmezés, csak nem vagyok benne biztos, hogy működnék filmvásznon. Kellene egy rendező, akinek hasonló karakterre van szüksége, és van türelme egy tanulófolyamathoz.

– Ennyi év tapasztalata után hogy látja, milyen a színészi lét ahhoz képest, amilyennek annak idején Ditróban elképzelte?
– Ahogy Ditróban elképzeltem, az hasonló volt ahhoz, ahogy Móricka elképzelte. Nem szeretnék nagy kifejezéseket használni, de felőrli az életedet a szó jó értelmében. Nem tudsz mást csinálni. Vagy kilépsz, és akkor mást csinálsz, vagy hagyod, hogy ez határozzon meg.