Hirdetés
Hirdetés

Elvisznek végre koncertre: új lemez, élő fellépés az Inneffable zenekartól

Nem lazítottak az elmúlt hónapokban sem •  Fotó: Gudana Catalin

Nem lazítottak az elmúlt hónapokban sem

Fotó: Gudana Catalin

Gyümölcsöző volt az elmúlt pár hónap az Ineffable zenekarnak annak ellenére, hogy elmaradtak a koncertek. A zenekar tagjai már dolgoznak a második lemezükön, nemrégiben újabb videóklippel jelentkeztek, augusztus 7-én este nyolc órától pedig élő koncerttel örvendeztetik meg a közönséget. A Mikó-vár színpadán a magyarországi Barabás Lőrinccel közösen lépnek fel, előzenekarként pedig a KVAB-ot hallhatjuk.

Péter Beáta

2020. augusztus 06., 17:082020. augusztus 06., 17:08

Tavaly novemberben tartották az Ineffable zenekar tagjai az első lemezük bemutatóját Csíkszeredában, ezt követően az volt a célkitűzésük, hogy minél több magyarországi helyszínen is bemutatkozzanak – magyarázta Bodó István, a zenekar menedzsere. „Jól összeállt a program az év elején, az Ineffable fellépett a Budapest Jazz Clubban Barabás Lőrinc meghívására, a Random Szerda improvizációs koncertsorozat keretében. Ő eddig mindig egy-egy zenészt hívott meg, nem csapatot. Ez nagy lépés volt a zenekar életében. Meglepetésünkre telt ház volt. Játszottak saját számokat is, de főként improvizáció volt, hasonlóra számíthat a közönség a Mikó-várban is, és ezúttal a mi meghívásunkra jön Barabás Lőrinc.”

A menedzser elmondta, a másik mérföldkövet az A38-as hajón a PIM programja keretében való fellépés jelentette. A járvány okozta helyzet miatt a további fellépések elmaradtak. Legfőképp azt sajnálják, hogy ezáltal elmaradt a bukaresti lemezbemutató is, amelyet áprilisban tartottak volna a Hard Rock Cafeban, ugyanis ide nem könnyű bejutni fellépőként.

Idézet
„Nekem, mint menedzsernek majdnem egy évembe telt, hogy be tudjam szervezni oda őket. De más fellépések, fesztiválok is elmaradtak, olyan jellegűek, amelyeknek köszönhetően kicsit kitörtünk volna a dzsesszkörökből, és szélesebb közönségréteget tudtunk volna elérni.”

Noha a közönséggel való direkt találkozás nem valósulhatott meg, mégsem lazítottak az elmúlt hónapokban az Ineffable tagjai. Láthattunk tőlük karanténvideót, ugyanakkor tartottak egy saját alkotótábort, ahol nekifogtak a második lemezük kidolgozásának, amelyet ősz végén, tél elején terveznek megjelentetni. Részt vettek a Bagossy Brothers Company és barátaik által szervezett Hegyilevegő online fesztiválon, valamint a SoundCam Productions #fridaysession karanténklipjében.

Hirdetés

Barabás Lőrinc 2005-ben alapította az első saját csapatát, a Barabás Lőrinc Eklektic-et, ugyanebben az évben útjára bocsátotta a Random Szerda improvizációs koncertsorozatot, filmes sikereket ért el a The Uptown Felaz-zal, és csatlakozott az Irie Maffiához. Az évek során olyan művészekkel játszott együtt, mint Valerie June, a Bonobo, Nicola Conte, Erik Truffaz, Parov Stelar, Nils Petter Molvær vagy Takuya Kuroda. A Barabás Lőrinc Quartet az instrumentális popot dzsesszel, világzenei és klasszikus zenei elemekkel vegyíti, a Beardance című lemezük 2016-ban, az Other Than Unusual 2018-ban látott napvilágot.

Nemrégiben pedig egy újabb saját videóval rukkoltak elő, Take Me (Vigyél el) címmel. „Ez már nem otthonülős karanténvideó, a hanganyagot mixeltük, kiküldtük Amerikába masterizálni, mi is forgattunk otthon telefonokkal, de egy profi csapat készítette el a végleges verziót. Veress Albert (Blink Panther) és Csíki Zsolt (Obszkura) jött az alapötlettel, ők fejlesztették ilyen szintre.”

Bodó István a terveikről is beszélt: még egy videóklipet forgatnának a nyár folyamán, valószínű, hogy Borszéken, a hanganyag már megvan, és a forgatókönyv is szépen alakul. Lesz még egy alkotótáboruk, amikor majd összeállítják a lemezt. „Gyümölcsöző volt ez a pár hónap, nem álltunk le. Egy másik örömhír is van a csapatban: Lukács Márton Örs sikeresen felvételizett a Liszt Ferenc Zeneakadémia zeneszerzői szakára. A pénteki koncertre nagyon készülünk, nagy öröm számunkra, hogy eljön Barabás Lőrinc és ismét együtt zenélhet vele a csapat. Csíknak – a Jazz Fesztiválnak is köszönhetően – van egy kialakult közönsége. Ugyanakkor úgy érezzük, hogy a város a zenekart magáénak kezdi tekinteni és kezd büszke lenni rá, ami nagyon jól esik” – mutatott rá a menedzser.

A zenekar tagjai: Regián Réka Kata, Lukács Márton Örs, Szereceán Tihamér, Szereceán Osszián.

A koncertre a helyek száma korlátozott. Jegyek válthatóak a helyszínen koncert előtt, egy jegy ára 20 lejbe kerül. Beengedéskor lázat mérnek, a maszk viselése kötelező, akárcsak a két méter távolságtartás egymástól. Kapunyitás: 19 óra.

Az Ineffable zenekar 2016 nyarán alakult, az elején, mint trió, három Csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola zeneszakos diák kezdeményezésére. Néhány sikeres fellépés után 2018 februárjában a Marosvásárhelyi Rádió Kotta műsorában közvetítették is szerepeltek. Ezt követően dzsesszklubokba hívták őket, részt vettek a kolozsvári Jazz in the Park fesztivál versenyen, a csíkszeredai Jazz Fesztiválon, a szebeni Jazz Fesztivál versenyén, a Balatonbogláron megrendezett Laureate World-Jazz Competition döntőjén. 2019 januárjában vonultak stúdióba rögzíteni az első nagylemezük anyagát, melynek címe NEON, és teljesen saját szerzeményekből áll. Ennek hatására kaptak fellépési lehetőséget a JazzTM fesztiválon, 2020. január 15-én Barabás Lőrinc meghívására a Budapest Jazz Clubban, majd február 4-én az A38 Hajón. Repertoárjukban saját dalok, valamint fúziós dzsesszátdolgozások is szerepelnek. Zenéjükben több stílus elemei is megtalálhatóak, így: jazz, soul, neo-soul, R&B, pop, hip-hop valamint egyéb progresszív műfajok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?

A Bálint-napi rózsacsokor útja
A Bálint-napi rózsacsokor útja
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

Hirdetés